Az értelem órája – Vekerdy Tamás iskolái

2019. október 9. 17:55 - szerző: Herskovits Eszter

Vekerdy Tamásról a 80. születésnapja alakalmából készített portrét a 168 Óra még 2015-ben. Újraközlésével hajtunk fejet a szerdán elhunyt pszichológus emléke előtt.

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. De fáradhatatlan még mindig. Előadásokat tart gyereknevelésről, érzelmi biztonságról és a mai oktatás problémáiról is. A pszichológus azt mondja: őt édesapja, Vekerdy Géza szeretete és intelligenciája indította el az életben.

Költőnek készült tizenegy évesen. A fürdőkádból kilépve sejlettek fel a sorok, gyorsan lejegyezte őket: „Szabadság, te eszme, melyért már annyi harcfi onta vért, Szabadság, te zászló, amelyet már annyi nemzet kibontani vélt.” Ez volt Vekerdy Tamás első verse.

Az irodalom szeretetét készen kapta: édesapjának többezres könyvtára volt, rajongott a klasszikusokért. Krúdy és Ady könyvei forogtak talán legtöbbet a családban.

– Apám a Toldi előszavát is gyakran szavalta nekem gyerekkoromban. Imádtam. Később olvastam Németh László könyvében, a Lányaimban: az író kislányainak Arany-balladákat olvasott. A gazdag nyelvezet és a ritmus lenyűgözte őket, noha a szöveget még nem értették.

Fotó: 168 Óra archív

Vekerdy Tamás édesapja ügyvéd volt. Gyerekként tőle kapott érzelmi biztonságot. Pszichológusként ma ezt tartja a nevelés alapértékének. Édesanyja szigorúbb, kritikusabb volt vele.

Kölyök volt még, a Kékesen nyaraltak, szállodában, ahol főként bridzsezett, tarokkozott az úri vendégsereg. Egyvalaki nem csatlakozott a kártyázókhoz. Vekerdy édesapja inkább a közeli réten játszott a gyerekekkel. Ritkaság volt akkor az efféle apai hozzáállás, irigységet is szült. Az egyik fiú játék közben hátulról husánggal megütötte a férfit. Nemsokára a tagbaszakadt, mégis „csupa szelíd” apa és támadója szoros barátságot kötöttek.

Amikor Vekerdy Tamás hétévesen kanyarós lett, és megjelent náluk az orvos, nagy hatással volt rá a doktor eleganciája és jólelkűsége.

– Megnézte a pulzusom, én pedig azt éreztem, már meg is gyógyultam. Valójában negyvenfokos lázam volt. Onnantól azt gondoltam: ez az ember varázsló. És én is varázsló akartam lenni. Az első versemig.

Most azt mondja: kis módosítással, de megvalósultak a gyerekkori tervek. Gyerekorvos és költő helyett gyerekpszichológus és számos könyv szerzője lett.

Szerette az általános iskolát, nevelési elveinek egy részét is az akkori gyakorlatból merítette. Még emberi léptékű volt az iskola, nyugodtabb. A mai oktatás időkorlátokat állít, hiszen például elvárja: első osztály végére minden gyerek tanuljon meg olvasni. Miközben sokszor a legtehetségesebb tanulók a leglassúbbak ebben a korban.

Vekerdy iskolájában még volt „beszéd- és értelemgyakorlat”.

– Sokatmondó, hogy máig emlékszem: színes képet hozott a tanárnő. Az előtérben sátor, mellette korona és kard. A szereplők beszélgetnek. „A kardot vagy a koronát választja?” – kérdezi egyik a másiktól. S mivel utóbbi a kardot kéri, vagyis nem akar király lenni, a háttérben álló alak – akinek csak az árnyéka látszik – nem öli meg. Egyszerűnek tűnik, de nagyon hasznos óra volt. Mindig más képről, helyzetről beszélgettünk, elemeztük a látottakat. A mostani diákok a sok bebifláztatott anyag nagy részét már pár évvel az iskola után elfelejtik.

Vekerdy Tamás édesapja a fiú iskoláséveiben is védelmezőn terelgette a fiát. Már a beiratkozáskor is. 1941-ben, a hatodik születésnapja után jelentkeznie kellett az igazgatónál az akkori szabályok szerint. Apja azt mondta az intézményvezetőnek: fia még nem kezdi meg idén a tanulmányait. „Szóval veszít egy évet?” – kérdezte az igazgató. „Nem. Nyer, mert tovább játszhat egy évvel” – hangzott a magabiztos válasz.

Néhány iskolaváltás következett. Egyszer például krétát evett s jeges vizet ivott télen futás után, hogy megbetegedjen és kivegyék a református internátusból. Megbetegedett, kivették. A kamaszkor őt is átformálta. Lázadt, szembefordult. Ha kellett, az apjával is. Nem akart továbbtanulni sem. Hobó akart lenni, Jack London-i alak. Aggódó apja hosszabb sétára hívta. Kérte: kövesse a családi hagyományt, végezzen jogot. Neves magyar írók is jártak jogra, érvelt. Jókai meg Ady is. Apja megígérte: nem kéri, hogy jogász legyen, csak szerezzen diplomát.

Már a harmadik évben nyűglődött: vajon nem hal-e meg majd benne minden, ha elvégzi az egyetemet? De lediplomázott. Már úgy érezte, felszabadult, amikor apja beajánlotta az ügyvédi munkaközösségnél. Ez már sok volt a csavargóéletet álmodó fiúnak: megszökött a váróból, mielőtt a munkaközösség vezetője kiment volna hozzá

Fotó: 168 Óra archív

Ám egyre sürgetőbb lett, hogy munkát találjon. A család korábbi vagyona elapadt, már nehezebben éltek. Végül ismerős ajánlotta: írjon riportokat, cikkeket a lapjába, a Család és Iskolába. Később azonban többen felvetették neki: az íráshoz nem árt pedagógiai végzettség is. Vekerdy viszont nem akart bölcsészkarra menni. Sosem szerette az elvtelenséget, s azon a karon több tanár is a hatalomtól függő színváltozásairól volt ismert. Édesapjától jött ez is: apja ugyanis ügyvédként nem vállalta el – nagyon sok pénzért sem – egy neves arisztokrata család tagjának védelmét, mert az illető nyilas volt. Azt vallotta: a nyilasok jogi védelmét kirendelt ügyvédek lássák el, senki se gazdagodjon rajtuk.

Így kötött ki a fiatal Vekerdy Tamás a pszichológia szakon. Még az egyetem évei alatt átvette a fejlődéslélektan rovatot a lapnál. Pár évig bírta a kötöttséget, innen is elment. De kellett nagyon a munka: immár a szakmájában, nevelési tanácsadó gyermekpszichológiai szakrendelésén helyezkedett el. Nem volt mindig zökkenőmentes a kollégákkal az együttműködés. Egyikük feljelentette, mondván, Vekerdy rendszerellenes. Tényleg az volt, gyerekkora óta.

– Sosem volt vörös nyakkendős korszakom – viccelődik.

Közben családja lett; ma már négy felnőtt gyereke van. Úgy érezte: hazavinné a munkát, ha maradna a nevelési tanácsadónál, ezért váltott. Élete legjobb munkahelyére, ahogy ma mondja.

Mérei Ferenc pszichológus ajánlásával az Iskolafejlesztési Központba került. Eleinte gyanakodva méregették a kollégák, ám hamar befogadták. Főnökük csak annyi eligazítást adott: nem érdekli, ki mit csinál vagy mikor jár be, év végén jön, megnézi, van-e elvégzett munka, akinél nincs, az ki van rúgva…

– Így lehet kreatívan dolgozni, nem korlátozva, állandó elszámoltatással, ahogyan ma a tanárokkal bánnak.

Sikerült, amit eltervezett. Bár felesége is gyerekpszichológus, otthon csak civil szülők voltak. Néha dühösek, olykor kiabáltak, de mindig óvók és szeretők. Az apai örökség is predesztinálta erre.

– Megkapták tőlünk az érzelmi biztonságot, a feleségemnek ez ösztönösen jött. Ő volt többet velük, a tűzhely melegét ő ápolta.

Bár otthon sosem akartak pszichológusként működni, egy-két „szabályhoz” ragaszkodtak. A napi mese az egyik. Kis tinédzserek voltak a gyerekek, még akkor is összegyűltek esténként a nagy ágyban, és regényeket olvastak fel. A Copperfield Dávidot, A Szent Péter esernyőjét vagy épp A gyűrűk urát.

Nem Vekerdy Tamás modernebb nézetei számítanak ma általánosan elfogadottnak Magyarországon, de a visszajelzések alapján sokan meghallgatják a tanácsait. A következő előadására már egy hónappal előbb elfogytak a jegyek. Könyvei is sikeresek. És – úgy tűnik – az oktatás lezüllesztéséről vallott nézeteit is sokan osztják. Az elmúlt öt évben mintegy megháromszorozódott az alternatív intézményekbe jelentkezők száma.

Vekerdy Tamás Goethével vallja: az igazságokat sokat kell ismételni, mert a hazugságokat is sokat ismétlik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK