Tizenkét ember maradványait találták meg a Múzeumkertben

2019. március 17., 18:35

Szerző:

Véget ért a Múzeumkert felújításának az első üteme. Eddig 1,8 milliárd forintba került, hogy a Múzeumkertet többé-kevésbé Petz Ármin 1853-as terveinek megfelelően helyreállítsák, a kertészeti munkálatok során pedig 38 fát – köztük egy rossz állapotban lévő 200 éveset is –kivágtak, és 25 csemetét ültettek a helyükre – derül ki az Infostart cikkéből.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A 25 csemete között vörös juhar, vadgesztenye, kőris, több hárs, négy ginkgo, több japán akác, egy magnóliát és egy japán díszcseresznye is van, de a kertészeti munkálatokon sort kerítettek a régészeti feltárásra is. Tizenkét ember maradványait találták meg a még 2018 májusában felfedezett tömegsírokban, olyan német és szovjet katonákét, akik a második világháború alatt temettek el a Múzeumkert területén. Előkerültek egzotikusnak számító állatok csontjai is, feltevések szerint olyan állatokéi, amelyek az állatkertből szöktek meg az ostrom alatt vagy arról van szó, hogy a Nemzeti Múzeum természettudományi tárának a gyűjteményéhének darabjai szóródtak szét.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.