A becsült ár csaknem négyszereséért, 12 milliárd forintért kelt el a 700 éves tekercsfestmény

2020. október 8., 13:14

Szerző:

A Jüan-dinasztiabeli művész, Ren Renfa (1255-1327) két méter hosszú alkotása öt részeg herceget ábrázol.

A becsült ár csaknem négyszereséért, 41,8 millió dollárért (12,7 milliárd forint) cserélt gazdát egy ritka, 700 éves kínai tekercsfestmény a Sotheby's aukciósház csütörtöki árverésén Hongkongban. 

A Jüan-dinasztiabeli művész, Ren Renfa (1255-1327) két méter hosszú alkotása öt részeg herceget ábrázol, ahogyan négy kísérőjükkel együtt hazafelé tartanak lóháton. A lovasok között van Li Lung-csi herceg is, aki később Tang Hszüan-cung néven lett császár.

 

Az alkotás leütési árát 10-15,5 millió dollár közé becsülték.

"Ez a festmény a 18. században került az udvar gyűjteményébe, Csien-lung kínai császár idején. Magán viseli Csien-lung és fia, Csia-csing, valamint a Csing-dinasztia további uralkodóinak pecsétjét" - mondta el korábban Nicholas Chow, a Sotheby's ázsiai részlegének vezetője.

A festmény egykor Pu Jinek, Kína utolsó császárának a tulajdonában volt, aki 1922-ben elhozta a Tiltott Városból és később eladta. A mű azóta a nyugati világ számos jelentős gyűjteményében megfordult.

Ren festményeinek jelentős részét múzeumok és magángyűjtemények őrzik.

 

 

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.