Takaró Mihály, Dörner György és Raffay Ernő javasolhat jelölteket a Kásler-féle Herczeg Ferenc-díjra

2019. augusztus 16., 11:17

Szerző:

Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós saját hatáskörben alapított új állami-művészeti díjat – írta korábban a Népszava. A Herczeg Ferenc nevét viselő díj alapításáról szóló rendelet a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg. A lap információja szerint a kitüntetendő személyére javaslatot tevő bizottság három tagból áll majd, ez a három tag pedig a legjobb eséllyel

  • Takaró Mihály irodalomtörténész,
  • Dörner György színész, az Új Színház igazgatója, valamint 
  • Raffay Ernő történész, az Antall-kormány honvédelmi államtitkára lesz.

De ki kicsoda?

Takaró Mihály irodalomtörténész, aki mostanában azért felel, hogy az új, éppen készülő Nemzeti alaptanterv humán műveltségterületeket érintő részeiben jobban tükröződjön a hazafias szemlélet, Ő az is, aki szerint 

  • Kertész Imre nem magyar,
  • Spiró György nem ember,
  • a Nyugat csak egy kis zsidó lapocska volt, továbbá 
  • Esterházy Péter kultúraromboló, tehát nem kell tanítani.
    Nagy az öröm Takaróéknál
    Fotó: MTI/Illyés Tibor

Emellett vallja, hogy mindenkinek fel kell tennie magában a kérdést, hány gyereket szült,

kivándoroltak-e a gyerekei, mert ha igen, akkor valamit elrontott a kedves szülő.

Raffay Ernő történész leginkább Ady Endrére haragszik, mert szerinte a költő nemzet- és keresztényellenes volt, különös módon viszont Ady istenes verseit a világirodalom legnagyobbjai közé sorolja.

Dörner György a Takaró-féle vonalhoz igazított Új Színház Wass Alberttel és Herczeg Ferenccel tűzdelt repertoárjáért felelős színigazgató.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.