Már beszél és improvizál is a színpadon Kulka János

2019. november 4. 12:23 - szerző: 168 Óra

2016-ban kapott stroke-ot Kulka János színművész, azóta afáziával küzd. Mindent megért, de nem, vagy csak nehezen találja a szavakat. Színpadon már beszélő szerepet is vállal és új filmre készül. A színművész a Magyar Narancsnak adott interjút.

Korábban rengeteget játszott színpadon, a Nemzetiben például negyven előadása volt minden hónapban. Mégis mindig félt előadások előtt, aggódott, hogy tudja-e a szöveget. Arra a kérdésre, hogy ez csak a szövegfelejtés félelme volt-e, azt válaszolta a tarkójára mutatva, hogy megérezte, mi fog történni. Most viszont már nem fél, és improvizál is a színpadon, amit korábban soha nem tett. Kockafejű volt, ahogy mondja.

Jelenleg az Árvácskában és a Cseresznyéskertben játszik a Trojka Színházi Társulással, de Madarász István új filmjében is szerepelni fog. Gyógytornára, edzeni is jár, de unatkozik. Van olyan szerepe, ami néma, de a Cseresznyéskertben már beszél is. Ritkán, de beszél, mert fejlődik.

Fotó: menhazszinpad.hu

Angoltudása nem tért vissza, könyvet nem olvas, de sorozatokat néz. Néhány éve rendkívül aktívan megnyilvánult politikai kérdésekben, tüntetett a sajtószabadságért is. Még mindig követi a napi politikát, de nem lelkes, és az önkormányzati választás eredménye sem derített jókedvre.

Kulka János korábban nyilatkozott a lapnak a sztrók utáni depresszióról is. Most azt is közölte, hogy önmagát gyógyítja, sosem fordult pszichológushoz.

Elmondása szerint a betegsége óta sokan eltűntek mellőle, azt is tapasztalja, hogy ismerősei zavarban vannak, ha találkoznak. A betegség nagy anyagi kiesést is jelentett neki, de eladta a házát. Annak az árából vett két lakást Pécsen, amit kiad, jelenleg ez a fix bevétele.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK