Roma zsaruból brit regényhős – Adam LeBor a menekültválságról és a Budapesten kísértő múltról

2019. június 6. 05:55 - szerző: Barát József

Kovács Baltazár roma származású nyomozótiszt mobiltelefonjára 2015. szeptember 4-én egy halott ember képe érkezik, és mellette egy cím: az egykori Köztársaság téri pártközponté. Gyanítható, hogy a meggyilkolt férfi a Keleti pályaudvar előtt táborozó menedékkérők egyike volt. Ez az alaphelyzete Adam LeBor magyarul néhány napja megjelent politikai krimijének, a Nyolcadik kerületnek. A brit szerzőnek nemcsak képzelete, de valóságismerete is figyelemre méltó: külpolitikai tudósítóként 1990 óta foglalkozik magyarországi és kelet-közép-európai események hátterének bemutatásával. Írásai más lapok között az Economist, az Independent, a Financial Times és a The New York Times hasábjain jelentek meg.

- Ön már három, Magyarországon játszódó sikeres politikai krimit írt, mostanában készül televíziós sorozatának forgatókönyve a Budapesten játszódó történetek alapján. Miért érdekli a nyugati, a brit olvasót, hogy mi történik a távoli Magyarországon?

- Érdekli őt, és számára Magyarország már egyáltalán nem távoli ország. Budapestre három-négy légitársaság is indít naponta több repülőt Londonból, és ezek a gépek szinte mindig tele vannak. Nagyon sokan jártak már a magyar főváros különféle helyszínein, például itt, ahol most vagyunk, a Széna téren. Magyarországon engem – alighanem olvasóimmal együtt – lenyűgöz, ahogy itt a történelem máig is tovább él a hétköznapokban, amerre csak nézünk. Néhány méternyire ülünk az ötvenhatos emlékműtől, amely a 63 évvel ezelőtti forradalom csatáira emlékeztet. Ugyanott harcoltak az emberek az oroszok ellen, ahol 1945 februárjában a Várból kitörni próbáló megszálló német csapatokat fogadta zárótűzzel a Vörös Hadsereg. A közelben még az osztrák és a török uralom emlékeit is láthatjuk.

- Tény, hogy ebből a szempontból London sokkal unalmasabb. Ott nem dúltak utcai harcok, egymást követő generációk nem emlékezhetnek különböző megszállókra.

Fotó:

- Szerencsére. De az, hogy itt mindenütt jelen van a történelem, éppen az egyik legfontosabb oka volt annak, hogy örök szerelembe estem Budapesttel. Amikor először érkeztem ide, 1990 novemberében, az első sétát a Fő utcán tettem. Szinte egymás mellett láttam a török korban épült Király fürdőt, az 1700-as évekből való Anna-templomot és a közelmúlt emlékét őrző szocreál épületeket. Egymást követő birodalmak formálták a várost, az Oszmán, a Habsburg és a szovjet birodalom mind itt hagyta a maga nyomait. Szóval tény: a Londonban a múlt héten megjelent Kossuth Square (Kossuth tér) című könyvem címlapján is szereplő magyar Parlament sziluettje ma már sok százezer brit számára személyes benyomások alapján is ismerős. Ez is lehet az egyik oka annak, hogy nagy érdeklődéssel fogadták.

- Ebben a könyvben folytatódnak a magyarul most megjelent Nyolcadik kerületben megismert Kovács Baltazár gyilkossági nyomozó kalandjai. Az ön által életre hívott detektív cigány származású. Miért választott főhősnek éppen egy roma zsarut?

- Ennek két oka is volt. Néhány éve a brit nagykövetségen voltam egy fogadáson, és ott találkoztam cigány rendőrökkel. Beszélgettem velük, és nagyon érdekesnek találtam a helyzetüket. Akadt közöttük, akinek a családja egyáltalán nem helyeselte a pályaválasztását, és hátat fordított neki, mivel a romák többsége hagyományosan nagyon is tart a zsaruktól, a hatalom képviselőitől. Ugyanakkor többen is azzal szembesültek, hogy a kollégáik egy része is mélyen bizalmatlan volt velük szemben, tehát két világ között, a senki földjén találták magukat. Másrészt viszont az ő helyzetük alkalmas arra, hogy megtörjék az előítéleteket, és közelebb hozzák egymáshoz a két párhuzamos univerzumot, amelyek lakói korábban úgy éltek egymás mellett, hogy valójában nem váltak egymás életének részeseivé. Egyébként is: a detektívtörténetek egyik alapszabálya, hogy a nyomozó az abszolút kívülálló egy dráma szereplői között. Több író is középkorú, kisiklott életű, magányos alkoholistát vagy legalábbis egy volt alkoholistát választ főhősnek – és ezek a könyvek gyakran jól fogynak. Ez azonban nem az én utam, egyébként sem ismerek ilyen embereket. Én a jellegzetes budapesti figurákat ismerem.

- Közülük is meglepően jól a cigányokat.

- Nem mondanám, hogy jól ismerem a roma közösségek belső életét, de tudok egyet-mást róluk. Szokásaik, szemléletük jórészt életkörülményeikből fakadnak. Amikor egy kisebbség hosszú korszakokon át kirekesztettségben él, védekező mechanizmusokat fejleszt ki. Az első számú védvonal pedig a család, így a romákra nagyon jellemző az elképesztően erős kohézió, véd- és dacszövetség a családtagok, rokonok között. Engem megrázott, amikor megtudtam, hogy a cigány holokauszt, a porajmos idején, amikor a nácik megpróbálták elválasztani egymástól a szülőket és a gyerekeket, ez egyszerűen nem sikerült nekik. A romák zajongtak, hadonásztak, harcoltak: nem adták a gyerekeiket. Így történt, hogy a cigány nagycsaládokat együtt szállították Auschwitzba, ott aztán szintén csak együtt terelték a családokat a gázkamrákba.

- Az én benyomásom az volt, hogy a Nyolcadik kerület afféle egyet fizet, kettőt kap könyv. Az egyik az újságíróé, aki kiválóan ismeri Magyarországot, aki ott volt 2015 szeptemberében a Keleti pályaudvar előtt a menekültek között. A másik pedig a regényíróé, aki a fantáziájával dolgozik, és nem a tényekkel. Melyikük leleménye például a történetnek az a fordulata, hogy a könyvben a menekültek éppen a magyar rendfenntartók és beépített embereik manipulációjának, híreszteléseinek következtében indulnak gyalog az osztrák határ felé?

Fotó:

- Én valójában semmit sem tudok ennek a tényszerű részleteiről. Nem akartam és nem is szándékozom foglalkozni a magyar belpolitikával. A Nyolcadik kerület krimi. Nem több és nem kevesebb. Nem tudom tehát, hogy mi volt a közvetlen kiváltó oka annak, hogy a menekültek egyszer csak tömegesen felkerekedtek. Az viszont tény, hogy ott voltam a pályaudvar előtt, és éreztem, hogy itt valami nagyon fontos dolog történik. Tudtam, hogy ha egyszer regényt írok, akkor ez lesz az a hely, ezek lesznek azok az emberek, akik majd szerepelnek benne. Nem kétséges azonban, hogy máig is rengeteg érdekes és megválaszolatlan kérdés van 2015 nyarával kapcsolatban. Számomra nagyon jól szervezettnek látszottak. Koncentrikus körökben ültek a Keleti pályaudvar előtt nyugodtan, fegyelmezetten, középen a gyerekek. Sohasem felejtem el, hogy amikor egy újságíró elment az egyik csoport mellett, egy gyerek felemelte és felé tartotta a kartonpapírra írt nagybetűs feliratot: Szíria szereti Németországot.

- Valakinek erre persze meg kellett tanítania.

- Igen. De kinek? Az is figyelemre méltó, hogy a Keleti pályaudvar előtt várakozó többezres tömegben az emberek együttműködők voltak, nyugodtan vártak például a sorukra, amikor ott ebédet osztottak. Azt várnánk, hogy ahol kaotikus helyzet alakul ki, ahol rengeteg kétségbeesett ember gyűlik össze, és sokan nyilvánvalóan éhesek, nincsen pénzük, ott sok bűncselekmény történik. De nem így volt. Bár nincsenek pontos rendőrségi adataim, de mindaz, amit láttam, amit tudok, azt erősíti, hogy ebben a sokaságban az emberek nem vétettek egymás ellen. Akkor is úgy éreztem, és ma is úgy gondolom, hogy az ilyen rend mögött kell hogy legyen valamilyen szervezőerő. Ennek részleteiről nincs tudásom, de nyilvánvaló, hogy a menekültválsággal és annak magyar fejezetével kapcsolatban máig is vannak érdekes, megválaszolatlan kérdések.

- Ezek sorsfordító napok voltak-e Európa számára? A menekültek ügye, a migráció kulcskérdés-e az EU jövőjének szempontjából?

- Az első kérdésre feltétlenül igen a válasz. Van úgy, hogy már a helyszínen érzi az ember: valami roppant fontos, nagy dolog történik körülötte. 2015-ben még nem értettük pontosan, hogy mi lesz ennek a szerepe, jelentősége az életünkben, de mégis éreztük, hogy ezek történelmi pillanatok. Most, négy év után nem mondanám, hogy a migránsok ügye volna közös életünk legfontosabb, meghatározó tényezője, de legalábbis egy azok közül. Kétségtelen, hogy a legfontosabb persze mindig a gazdaság, a szociális kérdések ügye. A migráció azonban felszínre hozta a nemzeti azonosság mindnyájunk számára fontos kérdéseit. Mi jelent, hogy egy nemzethez tartozunk? Mit jelent, hogy európaiak vagyunk? Hogyan tudunk együttműködni olyan emberekkel, akik tőlünk messzi országokban, más kulturális közegben születtek? Sőt akár azokkal, akik Európa más országaiból jöttek? Milyen mechanizmusok szabályozzák az egymáshoz való viszonyunkat? Ami a Keleti pályaudvarnál történt 2015-ben, nagyon is befolyásolja mindezt.

- A Nyolcadik kerület gyilkossági történetének szálai magasra vezetnek. Egy elképzelt posztkommunista elitbe, a korrupt Szociáldemokrata Párt köreibe, amelynek kapzsisága is szerepet játszik abban, hogy az ISIS terroristái beszivárognak Nyugat-Európába. Honnan a modell?

Fotó:

- Ez tiszta fikció. Akárcsak maga a bűntény, amelynek nyomozásán Kovács Baltazár dolgozik. Korábban életrajzi könyvet írtam Slobodan Milosevicről, aki a demokráciára emlékeztető színfalak mögött valójában a kommunista rendszerben létrejött politikai és üzleti hálózatokat működtette tovább. A Nyolcadik kerületben megjelenő képzelt Magyarországon is elmaradt a valódi hatalomátvétel, írói fogásként gyakorlatilag a Milosevic-féle hatalmi gépezetet ültettem magyar környezetbe.

- Angolul már megjelent Kovács Baltazár történetének folytatása, és most a harmadik köteten dolgozik.

- A Kossuth tér az első regényben megjelent nemzetközi terroristaszervezetekhez és az embercsempészekhez kapcsolódó szálakat varrja el. A harmadik regény, amelynek a munkacíme Margit híd, a második világháború idejére tekint vissza, és arról szól, hogy egyes, azóta is feltáratlan, ki nem beszélt ügyek miként hatnak a mai magyar társadalomra, hogyan befolyásolják Baltazár és a hozzá közel álló emberek életét. Úgy érzem, Magyarországon még kísért a lezáratlan múlt.