Robbantotta a bombát Woody Allen fogadott lányából lett felesége, állítása szerint Mia Farrow agresszív, szívtelen anyja volt

2018. szeptember 17., 11:07

Szerző:

Életében először adott interjút Soon-Yi Previn, Woody Allen fogadott lányából lett felesége. Évtizedekkel ezelőtt óriási port kavart, amikor a híres színész-rendező és akkori párja, a szintén színész Mia Farrow elváltak.

A kapcsolat felbomlásának oka pedig Allen viszonya volt Farrow egyik örökbefogadott gyerekével, Soon-Yi Previnnel.

Több mint 25 évvel azután, hogy a botrány kirobbant, Previn, aki már húsz éve Allen felesége, úgy érezte, meg kell szólalnia. Pláne azok után, hogy a #Metoo kapcsán újra előkerült a hosszú évek óta álló, Allen elleni vád (melyből egyszer már egy bíróság tisztázta), miszerint kiskorában molesztálta örökbefogadott lányát, Dylan Farrow-t. 

– Ami Woodyval történt, annyira igazságtalan és felháborító. Az, hogy Mia kihasználta a #Metoo mozgalmat arra, hogy Dylant újra körbehurcolja, mint áldozatot. Egy új generáció hall újra erről a hazugságról, mikor nem kellene – kezdte Soon-Yi Previn a Vulture magazinnak.

Fotó: Wikipédia

Egy biztos, a Metoo-mozgalom kapcsán Greta Gerwig, Colin Firth, Mira Sorvino és számos más színész is nyilvánosan elnézést kért azért, hogy valaha szerepelt Allen filmjeiben.

A koreai származású Previn eddig egyetlen egyszer szólalt meg, 1992-ben a Newsweeknek. Akkor azt mondta, nem egy visszamaradott, kiskorú virágszál, akit megerőszakolt, abuzált és elkényeztetett egy gonosz mostohaapa. Ez nagyon távol áll a valóságtól. Most, a Vulture újságírója több hónapon keresztül beszélgetett vele a pár Upper East Side-i otthonában.

Mia Farrow eddig már többször elmesélte – ebből kétszer a Vanity Fairnek – a saját szemszögéből a kapcsolatát Allennel. Hogy két külön lakásban éltek, hogy mennyire szerette összesen 10 örökbefogadott gyermekét, és végül azt, hogyan vadászott volt férje Dylanre, aki végül egy CBS-nek adott interjúban azt állította, hogy apja hét éves korában megfogta intim testrészét.

Soon-Yi és egyik öccse, Moses kissé másként emlékszik gyerekkorára, mint Farrow, Dylan és testvére, a The New York Times publicistája, Ronan Farrow, aki először írt Harvey Weinstein mocskos ügyeiről.

Soon-Yit ötéves korában fogadta örökbe Farrow és akkori férje, André Previn. Elmondása szerint Szöul utcáin élt, miután megszökött mélyszegénységben élő édesanyjától. Soon-Yi szerint az első furcsa dolog, amit Farrow az örökbefogadása után kért tőle az volt, hogy mondja fel egy kazettára, hogy egy prostituált lánya volt, aki verte őt és hogyan menekült meg.  – Nagyon meglepett ez a kérés, mert semmi ilyesmire nem emlékeztem gyerekkoromból, így vissza is utasítottam. – Previn állítása szerint Farrow és ő olyanok voltak, mint az olaj és a víz. 

– Sosem táplált anyai szeretetet irántam. Lehet, ez azért volt, mert már túl idősen kerültem hozzá ahhoz, hogy a maga kedvére formáljon - mondta Soon-Yi a Vulture-nek.

Previn szerint volt egyfajta sorrend a gyerekek között, Farrownak voltak kedvencei és kevésbé kedvelt gyerekei. Úgy véli, ő volt a rangsor alján. Farrow türelmetlen volt vele, agresszív, ezért sokszor mélázott azon, hogy lehet, egy szomszédos házban örülnének egy koreai gyereknek és akkor kiszabadulhatna számára borzalmas otthonából.

Miután Farrow és férje, André Previn elváltak, a nő és a gyerekek, az ikreket leszámítva, elköltöztek az Egyesült Államokba. Soon-Yi szerint itt történt, hogy anyja már nem csak türelmetlen, de fenyegető volt vele.

– Amikor az egyik testvérem játék során megsérült, azt mondta, én tettem és elmegyógyintézetbe kellene zárnia.

Soon-Yi tanulási nehézségekkel küzdött. Elmondása alapján Farrow türelmetlensége odáig fajult, hogy szavakat írt a karjára, és fejjel lefelé lógatta azt állítva, hogy ha több vér megy az agyába, talán jobban fog tudni gondolkodni. Többször elverte hajkefével, hülyének, ostobának nevezte.

Moses Farrow hasonlóan emlékszik örökbefogadó anyja természetére. – Meg akart törni, hogy azt tedd, amit ő parancsol. Az örökbefogadás utáni mézeshetek hamar véget értek és megláttad Mia valódi arcát – mesélt Moses is a Farrow által korábban a nyilvánosságnak közvetített idillikus családkép hamisságáról.

Bár Soon-Yi azt mondja, semmi pozitív emléke nincs örökbefogadó anyjáról, nagyon sajnálja, hogy úgy kellett megtudnia, hogy Allennel viszonyuk van, hogy rátalált a róla készült meztelen polaroid képekre. 

– Huszonegy éves voltam akkor, tehát nem kiskorú. Ettől függetlenül borzalmas lehetett neki.

Woody Allen Soon-Yi tízéves korában lett Farrow párja. A nő azt mondja, kezdettől fogva utálta, mivel az anyjával volt, akit egy gonosz, rossz embernek ismert, tehát aki vele van, az is biztosan gonosz és rossz. Allent nem érdekelték a gyerekek, eleinte meg sem akarta ismerni őket, az érzés pedig Soon-Yi szerint kölcsönös volt.

Soon-Yi ma már nem csodálkozik, hogy Allen összejött Farrow-val. A sok negatív megjegyzés mellé hozzáteszi, hogy Farrow jó volt mindenben, ami érdekelte, elképesztően kreatív volt, nagyon sok mindent lehet benne csodálni. Previn szerint Farrow kivetette a hálóját Allenre, aki hozzá hasonlóan egy naiv ember, aki eleinte hagyta, hogy Farrow formálja. Ugyanakkor Allen és Farrow sosem éltek egy háztartásban. Farrow sokszor a 12 éves Soon-Yire hagyta a testvéreit, amíg ő átment a szemközti házba Allenhez. Ők vezették a háztartást, bevásároltak, főztek, vasaltak, mentek felszedni egymást az iskolába.

Soon-Yi sajnálja, hogy kamaszkorában magára maradt és mindent magának kellett megtanulnia. Hogyan használjon tampont, milyen a biztonságos szex, hogyan kell sminkelni, és egyebeket. Állítása szerint Farrow sosem volt az anyja.

Moses Farrow Soon-Yinél súlyosabb dolgokat is állít örökbefogadójáról. Egy korábbi blogbejegyzésben azt írta, Farrow különösen kegyetlenül bánt mozgássérült és látássérült testvéreivel, akiket többször bezárt egy szobába büntetésként, sőt, a deréktől lefelé lebénult testvérét, Thadeust egyszer kizárta egy kisebb csínytevésért.

Thadeus egyébként később öngyilkos lett, a látássérült testvére, Tam 19 évesen szívelégtelenségben hunyt el. Moses szerint utóbbit csak Farrow állítja, valójában Tam szerinte szintén öngyilkos lett. Harmadik, mára elhunyt testvérük, Lark 35 évesen, mélyszegénységben, HIV-fertőzés okozta komplikációban halt meg.

Soon-Yi úgy emlékszik, hogy kapcsolata Allennel hosszú idő alatt alakult át és viszonyuk akkor kezdődött, amikor 1991-ben lediplomázott.

– Woodie sosem volt az apám. Külön éltek anyámmal, legfeljebb a barátja volt. Az apám André Pevin volt.

Soon-Yi azt mondja: Farrow elmeállapota, valahol érthetően, teljesen megbomlott az eset után és szerinte ennek tudható be az is, hogy Dylant belerángatta a harcába Allen ellen.

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.