Rejtő Jenő legendája
A Magyar Zsidó Múzeumban május közepéig látható a P. Howard – Rejtő Jenő legendás élete című kiállítás, amelyet közösen rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM). A tárlat kurátora: Rusznák Rita. Az eredeti dokumentumok mellett megtekinthető Varsányi Ferenc animációs filmje is az íróról. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
Varsányi Ferenc filmrendező gyerekkora óta Rejtő-rajongó:
– Egyszeri, megismételhetetlen csoda volt. Beskatulyázhatatlan zseni. Különleges korban élt – különleges életet.
Mintha P. Howard írta volna Rejtő Jenő kalandos történetét. Vagy miként a kiállítás egyik rendezője, Thuróczy Gergely, a PIM munkatársa fogalmaz: Rejtőnek nem volt életrajza, csak legendája.
A szelíd dúvad
Ami tény: az író Reich Jenő néven született 1905-ben Budapesten egy asszimilálódott polgári zsidó család harmadik fiaként. Édesapja nyomdai tisztviselő volt. Jenőt gyerekkora óta különcnek tartották, deviánsnak. Kereskedelmi középiskolába járt. Amikor egyik tanára megsértette az osztálytársai előtt, ő hozzávágta a tintatartót. Ki is csapták azonnal. Valahogy mégis érettségizett, majd három szemesztert elvégzett az orvosin.
Igazi szenvedélye a boksz volt. Tizenhat évesen kezdte: egyidejűleg három egyesületben trenírozott. Az edzések között pedig franciául tanult, autodidaktaként. Rajongott a modern fizikáért, filozófiáért, pszichoanalízisért. Memóriazseni volt. Egy olvasásra megjegyzett egy oszlopnyi számot a telefonkönyvből.
Egyébként kártyázott, csavargott, verekedett. Egyik éjjel cimboráival csatangolt, amikor egy banda beléjük kötött: „Ott vannak a zsidó bolsik.” Rejtő a gyengébb fizikumú pajtásai elé állt. „Heten rohantak neki. Aztán a szélrózsa irányaiba négyen. A másik három nem tudott lábra állni” – idézte föl az esetet barátja, Boross Elemér sok évvel később a Velük voltam című emlékiratában. Így jellemezte Rejtőt: „Izomember külseje, öklöző felkészültsége ellenére szelíd, békés, csaknem blazírt természet. De ha egyetlen sértőnek talált szó felrobban benne, már törik az asztal vagy az orrcsont.”
A „szelíd dúvad” aztán úgy döntött: színész lesz. Felvették Rákosi Szidi színitanodájába. Molnár Ferenc Liliomában debütált a színpadon, ám a kritika csak annyit írt róla: „Rejtő az igazgató szerepében jó volt.” Ezután rögtön otthagyta „Szidi nénit”, és Berlinbe utazott, hogy a világhírű rendezőtől, Max Reinhardtól tanuljon színi mesterséget. De vélhetőleg hamar rájött: nincs igazi talentuma ehhez a pályához.
Úgy határozott, inkább bejárja Európát. Hamburgban parkett-táncos lett, Altonában kikötőkben rakodott, Svájcban kézimunkákkal házalt, Bécsben havat lapátolt, Párizsban cukorkát árult, Marseille-ben dokkmunkásnak állt. Eljutott Konstantinápolyba, Ankarába, Dalmáciába is. Kocsmázott, megkéselték, lecsukták. És megint elölről...
Mint afféle magyar Villon csavargott a világban. Élményeiről később a Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című útinaplójában számolt be. Nem épp dokumentarista hűséggel.
– Leírja például: beállt a Francia Idegenlégióba, s elment vele Afrikába. Majd amikor elege lett ebből is, „egy ezredorvos kitüntető jóvoltából és egy megevett fél szappan segítségével” szabadult onnan. Ezt azért nem lehet teljesen komolyan venni – mondja Thuróczy Gergely irodalmi muzeológus.
Mindenesetre két-három év csavargás után, 1930-ban Rejtő – ahogy naplójában írta – úgy döntött: „Életem legnagyobb kalandjára vállalkozom. Hazatérek Magyarországra.”
Vajon sejtette-e, hogy tényleg ez lesz a legveszélyesebb, halálos útja? Varsányi Ferenc szerint igen:
– Miután visszajött Pestre, nekifogott az írásnak. Több mint száz kabaréjelenetet, színdarabot, operettlibrettót, filmforgatókönyvet alkotott. Tízfilléres, majd „pengős” regényeket írt. A legfontosabb műveit néhány év alatt készítette el. Hihetetlen intenzitással dolgozott. Mintha érezte volna: nincs vesztegetni való ideje.
