Sátánfattya világ – Pintér Béla haragszik

2020. január 19. 20:00 - szerző: Bóta Gábor

Sokan várták, hogy Pintér Béla az új, Anyaszemefénye című előadásában a társulata új játszóhelyén, az Újpesti Rendezvénytérben jól odacsap. Olyan szókimondóan kemény, trágárul egyértelmű lesz, mint a kulturális törvény elleni röviden velős és ütős felszólalásában.

Fotó: Citrovszky Balázs

Többen bámulták bátorságáért. Mások nem tartották szalonképesnek, és természetesen voltak felháborodók is szép számmal, akiknél igencsak kiverte a biztosítékot. Az előadásaiban is szereti ezt tenni, hatásos, akár hatásvadász, szókimondó, erőteljes, vagányul átlép határokat. A mostani premieren akadtak, akik ezt hiányolták. Kevesellték a politikai bombasztot, pikantériát, azt, ami megvolt a Katona József Színházban A bajnokban, amiből lett is purparlé rendesen. Lett vita abból, hogy akkor nagyon is konkrét személy van-e kipellengérezve vagy nem, és hogy rajta keresztül alaposan meg van-e ráncigálva a bajsza, és ilyet lehet-e, nem-e, meg egyáltalán, hatalmas irgumburgum, skandalum és nahát-nahát! Amikor lekerült a műsorról, naná, hogy rebesgették, hogy betiltották, többen nem hitték, hogy csak azért nem játsszák, mert Rezes Judit, a produkció egyik kulcsszereplője, parádésan remek karaktere szülni megy, de most aztán csak visszakerült a produkció Rezessel a repertoárba.

De hát ugye a légkör olyan, hogy sok mindenből lesz rémhír, ami netán nem is szolgált rá erre, nálunk alulról és felülről jövő kezdeményezésként egyaránt folyik a rémhírgyártás. Pintér pedig egy csomó ilyen mendemondát, ilyesmikből fakadó félelmet, álhírt, pletykát előszeretettel dolgoz bele a maga által írt, rendezett darabjaiba, amikben, ritka kivételektől eltekintve, játszik is. Nem véletlenül hívják az együttesét Pintér Béla és Társulatának, tehát először és mindenekelőtt jön az ő neve, aztán következhetnek az összes többiek, vagyis az ő társulata, igen, bizony így, birtokviszonyban.

Előző produkciójában, a színház húszéves évfordulójára készült Jubileumi beszélgetésekben, a Fészek Klubban hozzá méltó őszinteséggel fel is tárta, hogy van hajlama az önfejűségre, diktátorságra, guruvá válásra, hisztériára, akarnokságra, egyáltalán nem akart magáról szentképet festeni. Miközben túlzott szerénységgel sem vádolható, de hát neki már van mire nem szerénynek lennie. Vitathatatlanul a magyar színház igen jeles alkotója, aki rögtön a rendezői, írói pályája legelején, a Parasztoperával igencsak felhívta magára a figyelmet, és azóta akinek van szeme a látásra, figyel rá. Ő pedig olykor önismétlésekbe is bocsátkozva, de örökkön örökké megújulva, mély gödrökből is kikecmeregve vissza-visszatér azokhoz a témákhoz, formákhoz, amik már beváltak.

Az Anyaszemefénye ugyanaz az operai forma, mint a Parasztopera vagy A bajnok, amiben prózai színészek nagy hősiességgel küszködhetnek Puccini-áriák előadásával. Most pedig több klasszikust, Bachot, Vivaldit, Händelt, Mahlert is halált megvető bátorsággal a „szájukra vesznek”. A nagy formátumú, akár ünnepélyes, zengzetes zenék gyakran ellentmondásba kerülnek a mai kor pitiánerségével, profán voltával, kínos rögvalójával, ami mulatságos, abszurd elegyet alkot.

Ezúttal amúgy nincs szó nagy dolgokról, két házasság kerül válságba, ilyesmivel manapság teli a padlás, akár említésre sem méltó. De közben meg éppen ezért nagyon is, mert nap mint nap hasonló történetekbe botlunk, ilyesmi miatt kikészült, kibukott, taccsra került emberekbe. Nem kell ahhoz politika, hogy kicsesszünk egymással, meg tudjuk mi ezt oldani önerőből, magunk is, miközben Pintér azt is érezteti, hogy általánosan pocsék közhangulatunkban, örökösen lógó orrunkban, savanyú ábrázatunkban abszolút ludasak a társadalmi viszonyaink is. Most a magánélet felől támad. Ezen keresztül mutatja meg, mennyire ki van bukva, el van keseredve, mennyire iszonytatóan haragszik és milyen szívesen odacsapna egy nagyot. Megfejeli ezt azzal, hogy a média világában játszódik a történet, a külsődlegesség, a hazugság, a népbutítás világában. Ez is visszatérő témája, a Kaisers TV, Ungarn igen találó, metszően éles és fájdalmas gúnyrajz.

Most kicsit lötyögősebb a történet, adódnak benne elvarratlan szálak, ugyanakkor lenyűgöző a színészi játék. Jordán Adélról azt merem mondani, hogy csodálatos. Egy kereskedelmi tévé csacska, de nem ügyetlen műsorvezetőjét adja, aki ostobácska reggeli adásokban löki a süketet. Mutatós nő, ennek tudatában is van, gondos odafigyeléssel rakja miniszoknyában közszemlére tett egyik lábát a másikra, majd kihívó rafinériával ezt a jól bevált mozdulatsort újra és újra megismétli. Gumiarca is kifejező, magabiztos, sikeres, jómódú, ráadásul hú, de férfiasan macsó férje a tévé főnöke. Mindehhez még van egy jól sikerült, virgoncan eleven 11 éves lánya, hát ugyan mi a fene kell még? Jordán remekül eljátssza az eszmélés folyamatát, amikor halmozódik és halmozódik a hiányérzet, majd jön az arra való ráébredés, hogy a férje csalja őt, és ekkor következik be az összeomlás, a tévutakra tévedés, az öngyilkossági kísérlet. Elénk tárul, hogyan dől dugába egy élet. A férj – Nagy Ervin –, aki már A bajnokban is kitűnő volt, abban szintén volt ő életcsászára, és ugyancsak összezsugorodott igen picire. A lányuk bőrébe Stefanovics Angéla bújik nagyszerűen, copfosan ugrándozva tényleg olyan, mint egy gyerkőc. De aztán nála is jön a nagy megdöbbenés, hogy a szülei hazudtak neki, rútul átverték, az anyja már súlyosan kábítószerezik, attól csillog olyan furcsán a szeme.

Fotó: Citrovszky Balázs

A produkcióban dominóelv-szerűen következnek be az összeomlások. Van egy másik házaspár is, melynek tagjai kollégái és barátai is az előbbieknek. Roszik Hella, Thuróczy Szabolcs alakításában hozzájuk hasonlóan megjárják a hadak útját. Nekik is van egy csemetéjük, Fáncsik Roland megszemélyesítésében. Ő sem jár jól. Ebben a történetben senki nem jár jól, Pintér, bár magánéletek tönkremenetelét mutatja be, azért úgy nagy általánosságban is mondja, hogy nem vagyunk jó állapotban itt, mi most, ebben az országban. Adódik még egy gurujellegű japán bábmester, aki buzgón ad különös életmódtanácsokat. Na, ő az egyik eléggé elvarratlan szál, jobban kibontható lenne a szintén Thuróczy által megteremtett, amúgy hálás figurája. Jelenlegi állapotában viszont el is lehetne hagyni, mert nélküle kerek maradna a történet. A Tháliából Pintérhez átigazolt Fodor Annamária a tévé csinos főzőcskéző nője, aki szabad préda, emiatt bajforrás, és mindehhez még örök vesztes is. Jankovics Péter extravagáns öltözetű kemény rocker, „kertévébe” való sztárvendég, aki ugyancsak megkapja a maga kiképzését. Megtér, és homlokegyenes váltással, jól fésülten, öltönyösen, nyakkendősen dicsőíti Istent. Kéménczy Antal hősiesen és talentumosan, egy szál zongorával egész zenekart pótol. Tamás Gábor díszlettervező nagy tereket hagyott a szereplőknek, amikben akár jelképesen is el tudnak veszni. Benedek Mari jelmezei illusztrálják, hogy ruhákkal is igyekezhetünk magunkról mást mutatni, mint akik vagyunk.

Szóval ez egy hazug, elviselhetetlen, sátánfattya világ, mondja Pintér haragvó elkeseredéssel. És sajnos elég nehéz vele vitatkozni.