Nemzeti szégyen: koncerteket mond le, embereket bocsát el pénzhiány miatt a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar

2019. november 18., 15:54

Szerző:

Közleményt adott ki a Budapesti Fesztiválzenekar, melyben arról írnak, hogy nemrég értesültek róla, hogy a megszűnt taót kompenzálni hivatott többlettámogatásból 200 millió forintból részesül, amely az együttes esetében az utóbbi évek taotámogatás-átlagának kevesebb mint 50 százaléka. 

A kulturális taót azután számolta fel a magyar kormány, hogy megjelentek hírek arról, hogy komoly visszaélések voltak a rendszerben, és kamu külföldi előadások révén voltak, akik több száz millió forintot tettek zsebre a TAO-rendszer kijátszásával. Ekkor, ahelyett, hogy a csalókkal szemben léptek volna fel érdemben, inkább az egész rendszert megszüntették, nagyon nehéz helyzetbe hozva számos érdemi társulatot, színházat és zenekart is. 

Az érintettek egyike lett a BFZ, is kik közleményükben azt írják, a kompenzációban bízva, az előző évek átlagát alapul véve készítette el következő évadterveit, most

csak úgy tudja stabil működését biztosítani, hogy azokból számos projektet elhagy.

Mint írják, emiatt a jövő évtől szünetelnek az operaprodukciók, elmarad egy négyéves együttműködés a genfi operaházzal, és a balti államokba tervezett turné is. 

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje a Hősök terén A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje a Hősök terén 2015. június 18-án
Fotó: Kallos Bea

A Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója, Martin Hoffmann a tervezés stabil anyagi hátterének hiánya miatt lemondott, a BFZ stábját is szűkíti,

 

számos munkatársától kényszerül megválni.

Magyarország legsikeresebb kulturális együttese mindennek dacára bízik abban, hogy az előző évek támogatásának helyreállítása a jövőben lehetővé teszi a 2020 januárjától szünetelő sorozatok folytatását.

(A 444 nyomán)

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.