Parádés búcsú

2020. november 27. 21:49 - szerző: Mészáros Márton

Shirley Bassey új albuma, a „grand finalénak” szánt I Owe It All To You tökéletesen összegzi az énekesnő hetven éve tartó pályafutását. A novemberben kiadott lemez a toplista ötödik helyén nyitott az Egyesült Királyságban, ilyen sikeres megjelenésben legutóbb 1978-ban volt része.

Kevés hozzá fogható hiteles előadó van a könnyűzenében: az árnyoldalak mellett életének fénypontjait is megidézi a hónap elején megjelent búcsúalbumán. Van is rá igény, úgy tűnik, mert előző munkája, a nem túl maradandó Hello Like Before megjelenése óta hat év telt el, ráadásul a mindig önazonos és szókimondó énekesnő szerint annak a hangkeverése is elég rossz lett.

A nigériai és északkelet-angliai szülők közösen nevelt hatodik gyermeke, Shirley Bassey isteni hangja és előadói tehetsége már kisgyermekként megmutatkozott, de azt sem a Moorland úti általános iskolában, sem a Splott Modern Középiskolában nem díjazták. A Revü-hajó című korabeli sikerfilm Can’t Help Lovin’ Dat Man című slágerének előadásával már tizenhárom évesen zavarba hozta az egyik férfi tanárát, és olyan jellegzetes, erőteljes énekhangja volt, hogy az iskolai kórusban a folyosóról kellett énekelnie. Tizennégy évesen otthagyta az iskolát, és mint későbbi pályatársa, Wales másik világsztárja, Tom Jones, az egyik helyi gyárban talált munkát, estéről estére pedig bárokban és közösségi házakban énekelt. A munkásosztály szegénységéből, egy pletykákra okot adó családból tört ki, és tizenhat évesen már albumszerződést írt alá (ekkor már kígyózó sorok várták, hogy láthassák-hallhassák, néha olyan ovációt kapva, hogy az elnyomta a hangját) egy olyan világban, amelyben fekete lányokból ritkán válhatott gigasztár, majd a következő hét évtizedben elért mindent, amire énekes vágyhat, csak a boldogság kerülte el. Jack Hylton impresszárió tizenévesen a londoni West Endre hívta, Bassey pedig ment is, és turnézni kezdett. Időközben teherbe esett, és a lányát titokban szülte meg, majd a nővérére bízta, miközben a Burn My Candel című első dalát a brit közszolgálati csatorna nem győzte betiltani a szövege miatt. Az erőteljes hang és a pimasz színpadi jelenlét akkoriban egyet jelentett a pokollal.

Kétszer házasodott, voltak botrányos és erőszakba torkolló kapcsolatai és futó kalandjai, utóbbi például John Barryvel, a Bond-filmek zeneszerzőjével. Második lánya, Samantha 1985-ben rejtélyes körülmények között halt meg, holttestét az Avon folyóból halászták ki. Pályája viszont töretlenül szárnyalt: negyven albumot készített, és bejárta a világot. Új, „grande finale-ként” beharangozott I Owe It All To You című albuma a rajongók évtizedes szeretetéért és figyelméért járó köszönet és búcsú egyben. Új és a pályát meghatározó régi dalokat is tartalmaz: persze, a három Bonddal annyira alapmű, hogy nem lett volna helyénvaló újból rögzíteni őket, de helyettük ott sorakoznak az érzelmes opusok, a romantikus melódiák és a kabarékat, a varieték és a swingkorszak hajnalát idéző dalok. Tulajdonképpen a Queen ikonikus száma, a Who Wants To Live Forever halk zongoraszóval és kimért énekhanggal indítja be az albumot, a Maybe vagy az Always On My Mind viszont már tényleg képes megnyitni a könnycsatornákat, de a többi feldolgozásnál is kihallani minden egyes szóból, hangból, hogy Shirley tudja, miről beszél. Hogyne tudná, hiszen a rózsaszín tüllök, flitteres vagy éppen drágakőből kirakott fellépőruhák, tollboák és gyémántok alatt hús-vér ember lakozik. Olyan díva, aki nem retten vissza attól, hogy Beyoncé dalát (I Was Here) vagy Lady Gaga és Bradley Cooper duettjét (I Don’t Know What Love Is) is feldolgozza, méghozzá hihetetlenül sajátos mezzóján. Ezek éppúgy az album legerősebb dalai, mint a nagyon is időszerű, zeneileg a hatvanas éveket időzítő Look But Don’t Touch vagy az Oscar-díjas brit dalszerző, Don Black címadó háladala.

Az már csak hab a tortán, hogy a II. Erzsébet brit királynő által a lovagi rang női megfelelőjének számító Dame címre emelt Bassey hihetetlen megújulási képességéről árulkodik, amikor Michael Alexander neki írt, You Ain’t Heard Nothing Yet című dalát vagy a Chaplin-szerzeményt, a Smile-t húsz-harminc év távlatából most először énekli fel stúdióban. Nem is akárhogyan.

(Shirley Bassey: I Owe It All To You, Decca Records)