A forró krumpli – Meleg férfiak történeteiből összeálló novellakötetet adott ki Nádasdy Ádám

Évekkel ezelőtt történt, de nem felejtettem el. A Klubrádió reggeli műsorában Nádasdy Ádám volt a vendég, a beszélgetésünk pedig egészen szürreális, nem evilági, úgy értem, nem egészen a mi országunk tűrésküszöbéhez volt szabva. Gátlások és tabu nélküli folyt a szó a melegekről, előitéletekről, és egészen természetesnek tűnt, hogy Ádám párszor kedélyesen „ öreg buziként” emlékezett meg magáról. Felszabaditó volt. Egy kolleganőm azóta is emlegeti a műsort, azt mondja, nem hitt a fülének.

Liberálisnak, elfogadónak lenni könnyű és kellemes, gondoltam akkor, az ember egyszerűen félretolja a konvenciókat és annyi. Most, hogy elolvastam Nádasdy Ádám novelláskötetét, tudom, hogy csak mások konvencióit toltam félre, a sajátjaimat nem, mert nem is tudtam róluk. Konkrétan a melegszerelem testi oldalával való szembenézésről beszélek. Ez a kötet elejére jellemzőbb inkább, mindenesetre meg kellett küzdenem némi feszélyezettséggel: nem, ne hazudjunk, nemcsak zavart, de taszitott is a fiúk egymáson való motozása, pedig hát hol vannak ezek az irások a hetero irodalom mára bevett erotikájától? De ami eltérő, ami más, azt a saját valóságánál nagyobbnak érezzük, vagyis veszélyesnek, a hamis optika mindig igy szül türelmetlenséget és félelmet.

Hogy a novellák olvastán feltárul-e a heterók előtt valami új és eddig titokban tartott világ? Fogalmam sincs. Amit egy külső szemlélő képes lehet érzékelni, azok a külső világnak a meleg belső világról alkotott tévképzetei, amelyek „ belül” különös, néha egészen pusztitó reflexeket keltenek. Ami különös: a szereplők simán lebuzizzák, leköcsögözik egymást, részint azért, amiért az afroamerikaiak is négereznek, vagyis egy sértő szót vagy iróniába forditanak át, vagy egyszerűen visszaadják az eredeti értelmét, lefosztva róla a gúnyt és gyűlöletet. Hiszen önmagában egy szó sosem taszitó, csak a szándék az, ahogyan mondják. Mondhatni, mindig a melódia dönt. Nádasdy szerint van ennek egy érzéki fokozata is, azt irja, a sértés csak az első egy - két alkalommal fáj, utána egyre semlegesebb, egy idő múlva pedig kifejezett gyönyörűséget okoz.

A pusztitó reflex hatása nem ilyen könnyen feloldható. Az árulásról beszélünk.

Dénes és Lajos a két egyszem kisebbségi egy hetero osztályban, egy pár, de ezt a tényt folyamatosan titkolják. Dénes, aki balettórákon zongorázik a lányoknak, még azt is elvállalja, hogy a többieknek tartandó élménybeszámoló kedvéért megfigyeli és feltérképezi a csajokat, kinek milyen a lába, a melle, a feneke: képzelhető, mennyire munka neki az, ami másnak izgalom. A titokért, hogy ne taszitsák ki, megfizeti ezt az árat, ami mondhatni, saját költség, rendben van. Amikor azonban úgy érzi, lebukhat, a gyanút egyszerűen áttereli a szerelmére, buzinak nevezi a fiúk előtt, haljon bele a dologba ő. Hiszen nincs más nyilvánosan létezhető értékrend, mint a heteróké, és nincs más kötelesség, mint a túlélés.

Nádasdy könyörületes. A pár végül együttmarad. Csak hát ez a novella régebben iródott, és kérdés, hogy a mai, a melegséget legalábbis tudomásul vevő közegben, ahol a „ külvilág” már nem olyan félelmet keltő, meg lehet-e ilyen könnyen bocsátani?

Ami a melegséget legalábbis tudomásul vevő közeget illeti, olvasható egy novella arról a kiránduló, vidéket járó társaságról, amelynek van két meleg tagja is, két férfi, akikről szokás szerint nem tudják, hogy összetartoznak. Amikor a titok kiderül, az egyik nő ingerülten teszi szóvá, hogy a két férfi nekik, a többieknek nem mondta el az igazságot, ergo megtagadták tőlük azt a jogot, hogy eldönthessék, akarnak-e mások másságával együtt lenni, egy fedél alatt aludni, úgy szórakozni, ahogy az ember a maga fajtájával szokott. A nő nem vonja kétségbe a férfiak nemi orientációját, mindenki úgy él, ahogy akar, vagy ahogy muszáj neki, de a keveredéshez, a meleg világnak az ő köreiben való megjelenéséhez azért mégiscsak engedély szükséges. Adunk pénzt az adománygyűjtőknek, de a házba nem hivjuk be őket.

Igen, ne hagyjuk ki a nőket. A novellákból mintha az derülne ki, hogy a nők hamarabb detektálják a férfiak másságát, és megértőbbek is. A meleg Dénes jól érzi magát, amikor áthalad a balerinák öltözőjén, szereti a nőszagot, a lányok neki biztonságos, konfliktusmentes világot jelentenek, ahol mindenki elengedheti magát, harc, veszekedés nincs, mert minek is lenne? De a nő másképp is megjelenik: a másság nem egyszerű dolog, egy meleg fiúnak sem tűnik fel azonnal, hogy ő meleg, kudarcok sorozata kell ahhoz, hogy végül belássa, vállalnia kell magát. Az egyik szereplő a társadalmi nem kényszerétől hajtva lefekszik egy lánnyal, de alulteljesit, és a lány zokogva omlik össze az ágyon, hogy ez az egész, amit annyira várt,” csak ennyi”. Hősünk egy ösztöndijjal itt tanuló angol srácot küld be hozzá- tegyük hozzá, a lány engedélyével- és végül is a lány is, ő is, boldog lesz végül. Hiszen a fiú végig az angolba volt szerelmes, de mert az hetero, a vele való együttlét csak a közösen birtokolt lányon keresztül valósulhatott meg. A nő, mint katalizátor.

Az élet, ahogy Nádasdy látja, végül is, heterok ide, melegek oda, a kisszerűségek, és a ritka katarzisok keveréke, amihez vegyük hozzá az unalmat és a tragédiákat is, de mindez nem feltétlenül kell, hogy elkeseritse az embereket, akadnak jó pillanatok is, csak ne felejtsük el megélni őket.

Hogy egy meleg ember milyen, azt igazából csak egy másik meleg ember tudja, nyilván vannak olyan jelek, közösségi jegyek, amiket egy kivülálló nem vesz le, de alapjában egyformák vagyunk, attól, hogy hogy egy férfi férfit szeret, sem nem boldogabb, se nem boldogtalanabb, mint egy nő-férfi páros, és az sem igaz, hogy a nemi identitások világai nem keverednek néha karikatúraszerűen is. Nádasdy egyik irásában például az Ambrus nevű fiú szeretője annak a férfinak a fia, aki Ambrus anyját készül feleségül venni.

Szép család lesznek.