Menetelés a semmibe – Benito Mussolini hatalomszervezési módszerében néhány dolog a magyaroknak is ismerős lehet
– Miért érdekes ma egy Mussolini-könyv? Miért érdekesebb, mint harminc éve? Első megjelenéséig, 1987-ig a magyar könyvpiacon fel sem bukkant tisztességes Mussolini-monográfia. De mintha az elmúlt harminc év alatt Mussolini alakja egyre nagyobb hangsúlyt kapott volna.
– Valóban így van. Valamiért egyre érdekesebb, miként lehet egy széles populációt egy központi akarat mögé évtizedeken át fölsorakoztatni. Mussolini pályája – huszonkét évig, 1922 és 1943 között volt Olaszország miniszterelnöke, teljhatalmú ura, ’43-tól ’45-ig Hitler bábja – figyelmeztető jel minden diktatúrára törekvő csoportnak, amely fokozatosan elveszíti az egyensúlyérzékét. Mussolini észlelte a bajt, de a háború forgatagában már képtelen volt korrigálni.
– A Duce abból a szempontból ritka tünemény, hogy húsz éven át uralta a terepet egy bonyolult, nehezen kormányozható országban. Maga a duce kifejezés a német „vezérre” hajaz.
– A megfelelő tagolás miatt illik hozzátenni, hogy 1924 végéig, ’25 elejéig az olasz rendszer nem mondható klasszikus diktatúrának. Ellenzéki csoportok ülnek a parlamentben, a szakszervezetek tevékenyek, az országon sztrájkhullámok söpörnek végig, viszonya az egyházzal is rossz. A rendszer kiépítése 1925 elején kezdődik igazán, s attól kezdve sebesen halad, amiben Mussolinit a sikertelen merényletkísérletek is segítik.
– A Duce nem magában álló kőszobor. A korabeli Európában nyüzsögnek a nemzetvezetők, az önjelölt megváltók, a zsebdiktátorok Pilsudskitól Antonescun, Pavelicen át Salazarig, majd színre lépett maga Hitler. Ezek a figurák a háború után szinte nyom nélkül tűnnek el. Miért?
– Mert a vesztes oldalra álltak. A legtöbb diktatúrának ’45 után esélye sem volt a fennmaradásra. A sztálinizmus kreatúráit most vegyük ki a sorból. Ilyen iszonyú vérözön után a nemzetmentő diktátoroknak szemernyi játékterük sem maradt. Azóta három generáció váltotta egymást. Ma újra elhiszik egyesek Európában, hogy a dolgokat lágyítva, moderálva újra el lehetne kezdeni.
– Hol húzódik a határ, amely a vérbeli populistát a diktátortól elválasztja?
– A populista ugyanúgy meg akarja szerezni a tömeg önkéntes vagy kizsarolt támogatását, mint a diktátor, csak más eszközökkel. A populista a megfelelő szavakat keresi, amelyek abszolút bírává, a „nép” tömegei fölé emelik. Erre nézve a klasszikus receptet a Mein Kampfban Hitler adta meg. A tömeg számára mindig csak egyetlen ellenséget szabad kijelölni, ha kettő van, akkor elbizonytalanodik. Úgy kell az emberekhez szólni, hogy a legutolsó – értsd: a legbutább – is értse, miről van szó. Addig kell sulykolni, ismételni, míg a gyűlölet tárgyát mindenki felismeri álmából ébresztve is.
– Migránsok, muszlimok, Soros, Brüsszel?
– Valahogy így.
– Hitler tanítómestere sok tekintetben a korai Mussolini volt?
– Ha ezt most Hitler hallaná, kitekerné a nyakát. Hitler őszintén megvetette, puhánynak, zajosnak, nevetségesnek tartotta az olasz mentalitást. Egyszer, még uralma elején beállított a kancelláriára egy vendég, aki arról áradozott, milyen szerencse, milyen csodálatos, hogy a fasizmus mindent eláraszt, Olaszország után elérte Németországot is. Hitler tajtékzott. Hogy meri valaki az ő nagyszerű rendszerét, életművét az olasz kuplerájhoz mérni? Volt idő, amikor kifejezetten rossz volt a német–olasz-viszony, a két ország sajtója rendszeresen pocskondiázta a másikat. Mussolini az SA szétzúzását, kiirtását őrültségnek tartotta. 1934-ben, Dollfuß meggyilkolása, az osztrák nácik puccskísérlete után haderejét is mozgósította.
– Hogy a háború végére Hitler bábja legyen.
– A viszony akkor fordult nagyot, amikor Mussolini belevágott az abesszin kalandba. Egyedül Németország állt mellé a nemzetközi diplomáciában, és nem mellékesen szállított, segített is. Anyagot, utánpótlást, fegyvereket biztosított. Hitler morgott is néha: az olasz ellentételezést, az olaszok összes rohadt narancsát a németek nem tudják felzabálni.
– A Hitlerhez hasonló szörnyek a Nagy Háború lövészárkaiból kapaszkodtak ki, a háború tette őket politikussá. Mussolininek viszont már az első világháború előtt komoly politikai ambíciói voltak.
– A politikát kora ifjúságától ambicionálta, már svájci emigrációja idején, amiben szerepe volt annak, hogy apja helyi szinten a kovácsmesterség mellett vagy inkább helyett politizálgatott. Megjárta a rendszer fogdáit. Apja szocialistának tartotta magát, a fiú közelebb állt az anarchizmushoz. Svájcban ismerkedett meg egy művelt orosz nővel, Angelica Balabanoff-fal, ő adta a kezébe Mehring műveit, a marxista irodalmat. Akkor tanult meg németül; franciául már korábban tudott.
– Szocialistának lenni a húszas években a modernitás előszobája volt. Politikailag izmos pártról van szó, Olaszországban hárommillió szervezett szocialista volt.
– Mussolini sem véletlenül csatlakozott a szocialistákhoz. Sokan voltak, de ügyetlenek, ezért lassan fogytak, morzsolódtak.
– Mussolini nevezte a rendszerét először „totális államnak”.
– Tényleg szerette volna, ha állama minél totálisabb. Valójában nem volt igazán az. A hadsereget nem tudta teljesen alávetni, a Vatikánnal neki, a harcos antiklerikálisnak eleinte komoly konfliktusai voltak. És végtére is miféle diktátor az, akit egy király simán leválthat?
– Mennyire volt véres vagy brutális a Mussolini-féle állam?
– Maga a hatalomátvétel korántsem volt félelmetes vagy véres. A megelőző években voltak utcai csetepaték elszórtan. De a feketeingesek csapata korántsem volt olyan félelmetes, mint a Röhm által szervezett SA. Megrohanták az Avanti szerkesztőségét, szétdúlták a berendezéseket, iratokat. A korabeli filmfelvételeken látszik, ahogy szárított heringgel csépelik, hajigálják egymást.
– Közhely, hogy a hatalomátvétel módszere, a Marcia su Roma magát Hitlert is inspirálta. Megindulunk, megyünk a fővárosba.
– Erről máig legendák keringnek, de ezekben sok a torzítás. Mussolini idején állami ünnepnek tekintették a Marcia évfordulóját. Eredetileg úgy nézett ki, hogy a fekete ingeseket vonaton szállították, négy gyülekezési ponton álltak bevetésre készen, de mire megindultak volna, Mussolinit a király már miniszterelnökké nevezte ki. Maga a vonulás elmaradt.
– „Ultimátummal” Orbán is kísérletezett 2006-ban.
– Intenzív, erőteljes terror Mussolini uralma alatt nem volt. Viszont a bevett módszereik közé tartozott, hogy politikai ellenfeleikkel megalázásként ricinust itattak. Akit politikai ügyben elítéltek, internálták. Tegyük hozzá, Mussolini könnyű helyzetben volt, nem kellett lágereket építenie. Kijelölt néhány földközi-tengeri szigetet, ahol a politikai foglyokat el lehetett különíteni. Az őrzés feladatát ellátta a tenger.
– Nehéz lenne tagadni, hogy az olaszok nem kis része határozottan kedvelte Mussolinit. Nosztalgiák, sőt szervezett újfasiszták ma is vannak.
– Mussolini számos dologban, szociális programban kifejezetten sikeres volt. Nem csak abban, hogy az eredendően slampos olasz állam hatékonyabban működött, pontosan jártak a vonatok. Talajjavító programokat vezettek be, mocsarakat csapoltak le, termőfölddé tettek tengerparti sávokat. De a modernizációs programok a harmincas évek elejére kifulladtak.
– Mussolini hatalomszervezési módszerében néhány dolog a magyar olvasónak is ismerős lehet.
– Sajnos így van. Átformálta a választási rendszert a fasiszta párt érdekeinek megfelelően. Kialakult egy olyan rendszer, amelyben a győztes, bármilyen kis különbség mellett is, kétharmados többséget szerzett. A létező parlamentnek nem volt jelentősége, rendeletekkel kormányozhatott. Bizonyos értelemben a parlamentet helyettesítette a fasiszta nagytanács, amely felszínes hasonlóságok alapján a központi bizottsághoz hasonlítható. És eljött az idő, amelytől kezdve a nagytanácsot sem hívták többé össze.
– Lapszerkesztőt csak a nagytanács engedélyével nevezhettek ki.
– Más területen is hasonló volt a helyzet. A bírák kinevezésében, az egyetemi oktatásban. Az állami tisztviselőknek Mussolinire kellett felesküdniük.
– Sok újat a diktátorok, úgy látszik, azóta sem találtak ki. Mussolini alatt is hatalmas szerepe volt a politikai reklámnak.
– Minden ilyen típusú rendszer jelentős erőforrásokat fordít a politikai reklámra. A különbség Mussolinihez viszonyítva annyi, hogy ma már minden állam ezt teszi, az is, amelyik nem diktatórikus.
– A modern diktátorok szeretnek a politikai elit feje fölött, közvetlenül a néphez átbeszélni.
– Mussolininek ez nem mindig sikerült. Maga a fasiszta elit játszott szerepet a megbuktatásában, elsősorban Grandi, aki kezdettől a párt élvonalába tartozott, aztán fokozatosan távolodott, amíg meg nem szervezte a fasiszta nagytanács ülését, amelyen a Ducét kitették a hatalomból.
– Láthattunk felvételeket, amelyen Mussolini a cséplőgép mellett, gatyára vetkőzve dolgozik, hogy életerejét, izmos felsőtestét megmutassa a nemzetnek. Ez a félmeztelenül lovagló Putyintól sem idegen.
– Persze. Mussolini imádott úszni, s mivel exhibicionista volt, a nyilvánosság előtt is gyakorolta az úszást. Ilyen felvételekkel tele volt a korabeli mozihíradó.
– Populizmusnak mondható-e még Mussolini fasizmusa?
– Populista elemek minden rendszerben vannak és lesznek is, Peiszisztratosz türanniszától a római császárokig.
– Mussolini és a magyarok viszonya kezdettől szívélyes volt. Már Bethlen István is Mussolini és Olaszország felé tájékozódik, amikor ki akarja emelni hazáját a nemzetközi elszigeteltségből.
– Mussolini soha nem lépett fel a magyar revízió ellen, ez a kapcsolat döntő eleme volt. A viszony több volt mint baráti. Ahol tehette, Mussolini a jugoszláv utódállamot is bomlasztotta, az usztasákat támogatta. De ennél meg is állhatunk. Amikor Bethlen először keresi fel Mussolinit Velencében, azt mondja, küldenénk Rómába egy szakértő politikusokból álló csapatot, hogy tanulmányozzák a fasiszta modernizációt. Küldött is, össze is szedték a polcokról az összes brosúrát, hazahozták, majd Bethlen azt mondta, most mindez megy a levéltárba, ad acta.
– Hitler készült a háborúra, legszemélyesebb belső ügye volt. Mussolini nem így készült.
– Bizonyos értelemben Mussolini is készült, legalábbis fantáziált erről, fejben.
– A földközi-tengeri birodalom, az „antik Róma” helyreállításáról álmodozott. De maga az olasz gazdaság egy modern háborúra alkalmatlan volt.
– És legfőképp alkalmatlan volt a hadsereg. Mindvégig erőteljes volt a Mussolinivel szembeni belső kritika. Az Abesszínia elleni hadműveletet még mind a hadsereg, mind az olasz közönség üdvözölte, annál is inkább, mivel győzelemnek tűnt nemcsak a mezítlábas abesszin hadsereg, de a „perfid” Anglia ellen is. De józan ésszel nem lehetett elfogadni, hogy egyszerre viseljenek hadat Afrikában és a hegyes Balkánon. A tábornokok nem győzték hangsúlyozni, ez kivihetetlen. Egyébként Mussolini nemzetközi reputációja épp az abesszin háború miatt tört meg, ekkor kezdődött a barátkozás Hitler Németországával is.
– Fel lehet fogni Mussolinit úgy is, mint nemzetközi ripacsot, pozőrt, megalomániás álmodozót, nőfalót. Furcsa kimondani, mégis voltak szerethető vagy megbocsátható vonásai.
– Voltak szerethető vonásai, amelyek folyamatosan koptak és morzsolódtak. Utolsó korszakában egy komor Mussolinit látunk, aki tejen, gyümölcsökön él, fájdalmak gyötrik, hangulatállapota morózus. Hitler bábjaként hánykolódik. Ekkor már nehéz volt szeretni, dinamikus vezérnek tekinteni. Amikor a kivégzése után felboncolták, szervi bajt nem találtak, beképzelt fájdalmai voltak. De az is fájdalom. A végén magányos, elzárkózó volt, nem szeretett az emberekkel beszélgetni. A zsarnok így már nem volt szerethető.
– Miért nem tudnak a nagy diktátorok kellő ütemérzékkel visszavonulni?
– Ebbe a lélektani állapotba nehéz belehelyezkedni. El kell fogadni, hogy aki ilyen mértékű hatalomhoz jut, könnyen gondolhatja azt, hogy a hatalom rendeltetésszerűen övé. Hitler reménytelen helyzetben, a Vörös Hadsereg vasmarkába zárva is hadműveleteket tervezett, már nem létező csapatokat mozgatott. Itt már a beépült, felettes én mozog, amely a realitást képtelen kontrollálni. Mussolini ebben is más volt. Érzékelte a romlást, a hanyatlást, csak képtelen volt korrigálni.
– Mi volt a villámkivégzés logikája? Miért nem akartak szabályos pert rendezni?
– Nehogy mondjon másokra bármit. Ha fórumot kap, tudott volna mit mondani. Ha bíróság elé állítják, bajba kerül az egész „ellenálló” kompánia. Úgy tűnik, Mussolini gyűjtötte is a vélelmezett perhez a kompromittáló anyagot. Menekülésekor néhány koffert vitt magával, azok közül az egyik szőrén-szálán eltűnt. Azóta sem találták meg. Szerintem nem is akarták megtalálni.
– Maga a Mussolini-könyv az életműsorozatának része. A diktátorok pályájának tanulmányozása a múlt század jelentős vonulata. Miért helyezett erre olyan nagy súlyt?
– Ma már nehezen tudnám rekonstruálni. Megfordultam az olasz külügyi levéltárban más ügyben. Akkor döbbentem rá, hogy Mussolini alaposabb figyelmet érdemel. A munka nem volt egyszerű, mert az olasz könyvkiadás ebben rendkívül akkurátus volt. Több mint ötven kötetben adták ki a Mussolini-összest a beszédektől az újságcikkekig. Vérbeli hírlapíró volt. Így aztán volt mit olvasni.
