Megfenyegették Alföldi Róbertet

Fékevesztett indulatokat váltott ki az újraértelmezett rockopera rendezője. Van, aki dögkútba dobná Alföldit, más szerint felemelő volt az előadás, és olyan vélemény is elhangzott, hogy Alföldi a sátán lelkéből táplálkozik.

2013. augusztus 22., 13:30

Nem csitulnak az indulatok az Alföldi Róbert rendezte István, a király körül. Sőt, ha lehet mondani, az indulatok kezdenek elszabadulni, egyes internetes fórumozók ugyanis veréssel fenyegetik a rendezőt és a szereplőket. Persze, sokan dicsérik is az alkotókat, írja a

Bors.

„Ütős lett a modern feldolgozás. Hát, ha találkozok ezzel a... Alföldivel, akkor valóban az lesz. Ütős.” „Húzzanak a dögkútba!” „Alföldi a sátán lelkéből táplálkozik. Horrort tákoltak össze és támadják a nemzet emberi és közösségi méltóságát.” Ez négy, még idézhető vélemény a több ezer internetes fórumokról, ahol az István, a király új, Alföldi Róbert rendezte feldolgozását kommentálják a beírók.

Alföldi már nem szeretne nyilatkozni az István, a királlyal kapcsolatban, sajtósa azt mondta, a bemutatóval „letette” a darabot, ezzel részéről elintézettnek tekinti a művet.

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.