A nagy meneküléstől az Esterházy-kebelrajzig: 30 éves a Láng Téka

2019. szeptember 1., 21:12

Szerző:

Amikor 30 évvel ezelőtt megnyitották az első  magántulajdonú Láng Téka Könyvesboltot Budapesten, Rédei Évának, az üzlet vezetőjének rendőrkocsival kellett hazamenekülnie. Minden könyvet öt forintért adtak ugyanis, és az emberek bőröndökkel tolongtak, pillanatok alatt elvitték a könyveket, még a raktárt is muszáj volt kinyitni a vásárlóknak a nagyobb botrány elkerülése végett.

Vasárnap méltó, izgalmas programokkal ünnepelte 30. születésnapját a 15 évvel ezelőtt megszépült, felújított Láng-Téka Könyvesbolt. A rendezvényen ha nem is 5, de 30 forintba kerülnek a könyvek, s az alkalomra megjelent egy gyönyörű kötet is. Rédei Éva több mint egy éve kezdte meg gyűjteni a bolthoz kapcsolódó relikviákat. A szép kiállású könyv ezeknek a különlegességeknek a képeit is bemutatja a hozzájuk tartozó valamint más témájú írásokkal. A relikviákat szeptember 8-án a Kieselbach Galériában árverezik el. Az eseményre regisztrálni kell a Láng-Téka honlapján.

Fotó: Láng Téka Facebook-oldala

– A kikiáltási árakat úgy határoztuk meg, hogy a kisebb pénzű érdeklődőknek is legyen esélyük a szerzők által kézírással javított levonatok, eredeti kéziratok, más dokumentumok megvásárlására – mondta el Rédei Éva. . A kezdő licitárak nagy többsége 5-10 ezer forint között mozgott, akad persze néhány kivétel. Ilyen például Esterházy Péter bekeretezett, A4-es formátumú lapja, melyen az általa kézzel írt szövegek, matematikai megfejtések környezetébe női keblet is rajzolt. Ennek a licitára 50 ezer forint. Nádler István 1968-as Kék-fekete című képének – melyet a párizsi Pompidou központ vásárolt meg –utángondolása akrilfestményen látható.  A kezdő ár 80 ezer forint. De kalapács alá került Görgey Gábor általa már elfelejtett, kézzel írt verse, melyet véletlenül talált meg az íróasztal-fiókjában. Lehetett licitálni Grecsó Krisztián Vera című művének javított levonatára, Závada Pál Jadviga párnájának kézzel írt részletére, színészek jegyzetekkel ellátott forgatókönyvére, s Mácsai Pál rajzára, amit a Terápia forgatása alatt készített. A sakk-kedvelők örömére megvehető Portisch Lajos és ellenfele, Petroszján játszmalapja egy 1967-es moszkvai versenyről,

Sajnálatos módon a közfigyelem fókuszába kerülhetnek a nemrég elhunyt Heller Ágnes által adományozott levelek, s más dokumentumok. Rédei Éva pedig szív alakú porcelánedényben ajánlotta fel sóletjét a licitre, s receptet is mellékelt hozzá. Az adományozók jóvoltából a befolyt összeget a Heti Betevő Egyesületet gyarapítja, s általuk a rászorulókhoz kerül.

A most vasárnapi születésnapi partin a könyvesboltban és az előtte felállított színpadon felolvasott például Rácz Attila és Gálvölgyi János Bächer Iván írásaiból, Hegedűs D. Géza és Bálint András a könyvesbolt ünnepi kiadványából, Dés László szaxofonozott és CD-t dedikált.

A Pozsonyi Piknik is a Láng-Téka évfordulós rendezvényéből nőtt ki 11 évvel ezelőtt. Lipócia népének, de most már egész Budapestnek egyik legjelentősebb irodalmi találkozóhelye lett a Láng-Téka, melynek szellemiségét az oda járó, dedikáló írók, más múfajok alkotói, és kialakult törzsközönségének az értő érdeklődése tart fenn.

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.