Korlátok nélkül

Pintér Béla Társulata Titkaink címmel mutatta be a Kádár-érában játszódó új előadását a Szkéné Színházban. A csapat névadója – írója és rendezője is a darabnak – ellenzéki néptáncost alakít, akit a múlt rendszer „kottája” szerint buktat le ügynöknek beszervezett barátja. A színjátékban nyíltan szó esik mindarról, amiről még ma is inkább hallgatni szokás. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2013. október 30., 22:24

- Privát tapasztalatok ösztönözték a darabra?

– A Nyitrai Színházi Fesztivál indított el egy ügynöktémát körüljáró projektet, amelyben mi is részt vettünk volna, de aztán túl szűkre szabták az előadás időtartamát, a résztvevők létszámát, ezért kiszálltunk. Ám a téma már annyira foglalkoztatott, hogy meg akartam csinálni, önállóan, korlátok nélkül.

– A sztori hátterét adó táncházmozgalom egykori tagjaként alapozta meg tudását?

– A nyolcvanas évek végén kezdtem a néptáncot. Az „alulról szerveződő” mozgalom akkoriban már nem volt gyanús. De az „öregek” sokat meséltek a hetvenes évek történéseiről. Utána is olvastam. Ezekben a szűkebb közösségekben általában tudták, ki jelent róluk. Az már más kérdés: ki lehetett önkéntes, kit zsaroltak meg.

– Darabjában népzenekutató válik zsarolhatóvá, pedofil hajlamai miatt. Belső gyötrődései mellett a néző arról is képet kap: miként győzik le ösztönei az intellektusát. Konkrét sztori?

– Írói fantázia. Eredetileg arra gondoltam: elég megmutatni, miként tudatosul benne a problémája anélkül, hogy a vágyai legyőznék. Próbák közben kiderült: ha csupán ennyi történik, és nem lépi túl a normalitás határait, akkor a történet elveszíti az igazságát.

– Bűnbeesésének folyamata összetett karaktert rajzol ki. A beszervező táncoskollégát szimplább indulatok vezérlik.

– Az ügyetlen táncos, Szujó figurája nem meggyőződésből, eszmei megfontolásból vadászik „a rendszer ellenségeire”. Saját tehetségtelensége frusztrálja. Azért áll bosszút. Van erre példa a jelen színházi életében is.

– A darab név szerint említi a Kádár-rendszer néhány aktív tagját, aki „más zászló alatt” ma is részese a hétköznapoknak. Például Pintér Sándor belügyminisztert. Esetleges következményeit tekintve: ez nem rizikós?

– A mi történetünk szerint – ahogy a záróképből kiderül – a rendszerváltás után a meggyőződéses kommunista államtitkár lesz, az egykori tartótiszt pedig miniszterelnök-helyettes. Ami persze a való életben is ismert jelenség, miközben az érintettek általában csak megvonják a vállukat. Azt gondolom, ha foglalkozunk a témával, akkor semmit sem szabad gyáván kihagyni. A köpönyegforgatás vérlázító gyakorlatáról is szólni kell.

– Társadalmunk „részproblémáit” feszegető korábbi előadások után most elérkeztek egyfajta „eredettörténethez”. Alkotóként nem érzi korlátnak, hogy közéleti viszonyaink rendre meghatározzák a témaválasztást?

– Hogy ne váljon egysíkúvá, demagóggá a mondanivaló, a közéleti viszonyokat a Titkainkban is – a többi darabunkhoz hasonlóan – az egyén szemszögéből láttatom. A politikai erőktől vezérelt manipuláció áldozata, az egyén az érdekes.

– Amely politikai erők ugyanakkor akadályozzák az egyén tisztánlátását: az egykori ügynököket a hatalomba szavazzák, a darab megrontott kislánya felnőve alapítvánnyal állít emléket megrontója népzenei munkásságának. Kisülhet ebből bármi jó?

– A gyávaság, birkalelkűség a volt a kelet-európai országok frusztrált lelkű társadalmainak általános problémája. Okai között ott vannak a vesztes háborúk, a kommunizmus évtizedei. Generációkra megnyomorították az embereket. Ezt a helyzetet állandósítaná, ha mi sem próbálnánk meg feldolgozni ezt a saját eszközeinkkel.


– Mennyiben motiválja az önök bátorságát, hogy idén tizenöt éves társulatuk – számszaki mutatók szerint is – a független szcéna legmeghatározóbb csapata?

– Továbbra is támadhatóak vagyunk politikailag. Ránk lehet fogni, hogy a liberálisok szekerét toljuk. Értő elme persze másként, többrétűen értelmezi az előadásainkat. Mindenesetre eljutottunk odáig, hogy ha megpróbálnának megszüntetni, ellehetetleníteni, az botrányt generálna. De most éppen más az irány: csökkentették a független színházak támogatását, ám idén már nem csupán kiírták a pályázatokat, hanem még a pénzt is időben megkaptuk. Remélhetőleg ez a gyakorlat nem csupán a választásig tart.

– A pozitív változásnak oka lehet, hogy Vidnyánszky Attila, a hatalom színházi főtanácsadója elérte célját, a Nemzeti Színház igazgatói posztját. Elképzelhető, hogy idővel normális kommunikáció kezdődik szakmájának résztvevői között? Önök számára is hasznos lehetne, ha más világlátású színháziaktól is kapnának amúgy ideológiától független, szakmai szempontokra koncentráló visszajelzéseket.

– A Magyar Teátrumi Társaság előretörése akadálya a normális szakmai párbeszédnek. Vidnyánszky Attila nagyobbrészt tehetségtelen sleppjével nem is lehetne miről beszélni. Vannak viszont barátaim – például Ascher Tamás, Duró Győző –, akik a bemutatóink előtt elmondják véleményüket.

– Vidnyánszkyval milyen a személyes viszonya?

– Szevasz, szevasz. Ennyi. És mi több lehetne?

– A Vígszínház direktorváltása kapcsán kialakult helyzetre jutott figyelme?

– Azt hallottam: a Vígszínház múltbéli történései kapcsán is vannak olyan titkok, amelyek egész más megvilágításba helyeznék a mai történéseket. De erről nem sok szó esik, mi pedig mindig is a magunk ügyeivel foglalkoztunk.


– Egy a Titkainkat elismerő kritika azt is említette: nem csupán a társulatuk zárt, de a közönségük is állandó. Ahogy azt is szóba hozta: soha nincs bukott előadásuk, amely akár hasznos inspirációt is jelenthetne a későbbiekben. Jogos észrevételek?

– Abszolút pontatlanok. Az állandóan emelkedő nézőszám bizonyítja, hogy közönségünk folyamatosan változik – szerencsére bővül! Ráadásul bukásaink is voltak: az Öl, butít! és a Párhuzamos óra című előadásainkat azért vettük le műsorról, mert nem tartottuk elég jónak, és a nézők sem jöttek. Mindkettőből tanultunk: az előbbi után született a Parasztopera, az utóbbit a Szutyok követte. A felvetés azt sugallja: van egy komplett hülyékből álló publikumunk, amely a gyengébb produkciókat is vigyorogva megtapsolja, mi pedig boldogan fürdőzünk a látszólagos sikerben – ezt kikérem magamnak!

– Az elmúlt tizenöt évben közismert színészek is csatlakoztak társulatához. Csákányi Eszter a Titkainkban két kulcsfigurát is eljátszik. A darab elején liberális pszichológusnőként igyekszik segíteni a pedofil népzenekutatót problémájának feldolgozásában. Majd ő alakítja azt a férfit, aki belügyi funkcionáriusként megzsarolja a népzenei szakembert a pszichológusnál lehallgatott beszélgetése alapján. Önök miként találtak egymásra?


– Még egyik előző előadásunkban vett át egy szerepet, amelyre az eredetileg ugyancsak kőszínházból meghívott színésznő a próbák során azt mondta: az nem is szerep. Csákányi Eszter korábban nézőként látogatta a produkcióinkat, a beszélgetések alkalmával kiderült: vele közös nyelvet beszélünk.

– A Csákányi formálta karakter – amelyik homoszexuális vonzalmával maga is zsarolható lenne – centrális figurája a titkainkból összeálló társadalmi abszurdnak. Utóbbi kapcsán a darab annyi pozitívumot ígér: hetven év múlva már minden felfedhető lesz, hiszen hol lesznek már akkor a mai érintettek! Van eben némi cinizmus, ami inkább drog, mint gyógyszer.

– Ezt a mondatot Szujó, a tartótisztből lett miniszterelnök-helyettes mondja. Az ő szájából cinizmus. Nem látok biztos kitörési pontot máig ható gondjainkból. De annyi biztos: ahol most tartunk, abból jó darabokat lehet írni, és egyelőre még be is lehet mutatni őket. De a Titkaink nem cinikus. Inkább ironikus, lehet akár némi gyógyhatása is.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.