A teremtés nyolcadik napján – A szolidaritás azokról is szól, akik elhagyták Magyarországot

A teremtés nyolcadik napján kezdődik az ember feladata, mindannyiunkké – ahogy Thornton Wilder hasonló című regényében olvashatjuk. És ezért szólhat a karácsony békeüzenete – a hírvivő angyali karok éneke szerint – minden jóakaratú emberhez.

2019. december 26., 09:00

Szerző: Giczy György

„Harmónia és megértés, / bőven ömlő szimpátia és bizalom, / soha többé álnokság és bűn, / a kinyilatkozatás arany álmai / és a szellem igaz felszabadulása.” Ezzel az énekkel köszöntötték a fiatalok a Hair című folk-rock operában az Akváriusz, a Vízöntő korát, amelynek elérkezésében reménykedtek. Közelmúltunknak ez volt a legutóbbi, a hatvanas-hetvenes években történt kultikus föllángolása, amely – a vietnámi háború ellen tiltakozva és a hippimozgalom szelíd természetszeretetét hirdetve – bizalommal tekintett a jövő felé: hitte, hogy küszöbön áll az emberiség életének a megújulása, a békesség korszaka.

Michelangelo: Ádám teremtése (részlet)

Az efféle reménykedés szinte végigkíséri a történelmet. Vergilius a negyedik eclogában egy szűztől születő gyermekhez köti az aranykor elérkezését. A keresztény utókor Jézus születésének megjövendölését látta az ókori szerző soraiban. A történelemben vannak olyan időszakok, amikor fölerősödik az élet radikális megváltoztatásának az igénye, ami a vallás világában a prófétai jövendölések beteljesedését hirdető messianizmusban nyeri el szakrális formáját. Abban a meggyőződésben, hogy az ember és az egész teremtett világ rászorul a megváltásra. A világnézeti különbségek pusztán arra a kérdéskörre korlátozódnak, hogy az ember önerőből képes-e megoldani a megújítás feladatát, avagy esendőségénél fogva rá van szorulva a transzcendens erők támogatására is. De még ebben a vonatkozásban sincs feloldhatatlan különbség a hívő és a nem hívő kötelessége között, hiszen az isteni gondviselésbe vetett hit nem eredményezhet passzivitást – mintha mindent felülről várna, és neki magának nem kellene semmit se tennie.

Ha ez a jóakarat nem hiányzik belőlünk, akkor beláthatjuk, hogy a mi korunk is gyökeres változásra, megújulásra szorul. Klímakatasztrófa fenyegeti közös világunkat. Vannak véget nem érő háborúk, véres összecsapásokhoz vezető etnikai konfliktusok, van antiszemitizmus, van szegénység és lelket nyomorító kiszolgáltatottság, amelynek következményei egyre közelebb és közelebb kerülnek szűkebb pátriánkhoz. Még azokhoz az embertársainkhoz is, akik úgy gondolják, hogy távol tarthatják magukat a bajoktól. Akik megpróbálnak kibújni az egyetemes emberiséget érintő felelősség alól. Ezért időszerű Bergson figyelmeztetése, miszerint a zárt társadalom az, amelynek a tagjai egymásba fogódzva közömbösek a többi ember iránt, mindig készek támadni vagy védekezni, harcias magatartással akarják feledtetni gyáva felelőtlenségüket.

Karácsonykor különösen érdemes átgondolnunk keresztény-zsidó értékeinket, hiszen olyan országban élünk, amelynek a vezetői lépten-nyomon hivatkoznak ezekre. Társadalmi vonatkozásban leginkább a fájdalmas különbségeket gyógyító szolidaritásra kell felhívnunk a figyelmet. Az öregekre, a betegekre, a kilakoltatottakra és a hajléktalanokra.

A szolidaritás azokról is szól, akik elhagyták Magyarországot, valamint azokról – az előbbiekhez képest lélekszámában jóval kevesebb, de az élethelyzetüket tekintve sokkal súlyosabb állapotban lévő – embertársainkról is, akik a mi hazánkban keresnek menedéket. Yann Martel Pi élete című, valós történetet feldolgozó, megfilmesített regényében írja: „Az emberek a kimerítő, elnyűvő szorongás miatt költöznek el. Amiatt a mardosó érzés miatt, hogy mindegy, milyen keményen dolgoznak, erőfeszítésük nem hoz semmi eredményt (…) Amiatt a sejtelem miatt, hogy a jövő el van zárva, hogy ők még csak boldogulhatnak, de a gyerekeik már nem. Amiatt az érzés miatt, hogy semmi sem fog változni, hogy boldogok és jómódúak csak máshol lehetnek.”

Ha nem nézünk szembe önkritikusan legalább életünk kitüntetett pillanataiban, ünnepeinken mindazzal, amiket a hétköznapok gondjai oly gyakran elfeledtetnek velünk, akkor elmarad a fordulat, a megváltó felszabadulás, az örömteli remények beteljesülése, amely egy igazságosabb és jobb világ megteremtéséhez szükséges.

Sok mindenben van eltérő, sőt, egymással ellentétes véleményünk, más lehet a hitünk, a világnézetünk, de minden jóakaratú embernek be kell látnia, hogy a kereszténységre lépten-nyomon történő hivatkozás nem ad menlevelet az önzés és az öntelt hatalomgyakorlás elfogadásához és támogatásához.

Mert olykor bizony a kereszténység hősies védelmezését elrettentő erejűnek szánt hangoztatása van hivatva elfedni a mögötte húzódó, azzal kifejezetten ellentétes szándékokat. Ünnepnapokon pedig kiváltképp szeretjük gyakorolni a nagyotmondás művészetét. Christian Bobin hasonlatát kölcsönvéve: a bűn úgy rejtőzik az ünnepeink mögött, ahogy a fa mögött lesben álló gonosz: folyton látni a cipője orrát. Tudjuk, hogy ott van, de nincs hová menekülnünk előle.

Ezért érdemes a menekülés latolgatása helyett a tudatos küzdelmet választani. Mert mit is tehetnénk egyebet most, a teremtés nyolcadik napján?

06:00

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.