Jubilál a Pentaton

A Pentaton Koncert- és Művészügynökség 25 éves. Magyarország első magán-menedzserirodáját négy operaénekes – Kincses Veronika, Gulyás Dénes, Kováts Kolos, Polgár László – és Zimányi Zsófia alapította.

2014. november 22., 19:13

Az ügynökség negyedszázados működéséhez köthető esemény például a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Mesterségek Ünnepe, nemzetközi musicalek jogainak megszerzése és a Budapesti Operettszínház külföldi turnéi. Menedzselt művészeik többek között: Miklósa Erika, Érdi Tamás, Bársony Bálint és Lévay Szilveszter.

Mivel az ügynökség eddigi vezetője, Lőrinczy György nemrég az Operett főigazgatója lett, a Pentaton irányítását Szentpéteri András, a színház korábbi marketingmenedzsere vette át. A 168 Órának így nyilatkozott terveiről:

– Szeretném ismét fókuszba állítani a művészeti menedzsmentet, új, főként zenés darabokat felkutatni, turnéinkkal új térségeket meghódítani, köztük Ázsiát, az arab országokat. Hálás vagyok, hogy Zimányi Zsófia bizalmat szavazott nekem, s a jövőben is támogat minket óriási tapasztalatával és szakértelmével.

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.