Izgalmas film készült a színházi társulat életéről

Az HBO csatorna hazai gyártású dokumentumfilmjeinek sorában hatodik alkotásként készült el a Varázslatos gladiátorok című film, amely a Baltazár Színház értelmileg akadályozott emberekből álló társulatának életét, problémáit, nehézségeit tárja a nézők elé. A film célja, hogy bemutassa és támogassa a Baltazár Színház kivételes törekvését.

2011. június 27., 15:37

„A színház óriási szerepet játszik a fogyatékosok „másságának” elfogadtatásában, út az értelmi sérült emberek számára az össztársadalomba való integrálódáshoz. A Baltazár Színház nagyon fontos feladatának érzi, hogy tájékoztassa az egész társadalmat: a sérült társadalomról az előítéletektől eltérő képet adjon. Az emberekre az érzelmeken – a művészeten – keresztül lehet leginkább hatni” - mondja Elek Dóra, a társulat alapítója.

A Varázslatos gladiátorok című dokumentumfilm alapja a Baltazár Színház 2010-ben készült darabja, az „Aranylépés”. A darab egy társasjátékot mutat be, ahol a hősnek akadálypályán kell átmennie. Az akadályok olyan alapvető örök emberi értékek, amik mindannyiunk számára ugyanazt jelentik, függetlenül attól, hogy fogyatékkal élünk-e vagy sem.
A Varázslatos gladiátorok keretét a színdarabban is megjelenített egyetemes emberi értékek adják: szabadság, vágy, elfogadás, biztonság, hit. A színészek öt emberi értékkel kapcsolatos állásfoglalása egyre közelebb viszi a nézőt a Baltazár Színház ars poeticájához, az elfogadáshoz, az integrációhoz. A film felemelően mutatja be a Baltazár Színház professzionális munkáját. A társulat sérült tagjai napi 8 óra kemény próbával biztosítják, hogy meg tudjanak élni a tehetségükből, munkájukért ugyanis fizetést kapnak.


A

Varázslatos gladiátorokkivétel nélkül mindenkit elvarázsol: a társulat tagjai, színpadi jelenlétük, a díszlet és a ruhák igényes kivitelezése, az átütő rendezés egy pillanatig sem kelt szánalmat a nézőben, sőt, egy irigylésre méltó világ bontakozik ki a szemünk előtt. A filmet nézve megnyugvással tapasztalhatjuk, hogy amit eddig ijesztően másnak gondoltunk, az a mi életünknek is szerves része.

A 42. Magyar Filmszemlén Kabarcz Zsófi és Boros Panna Varázslatos gladiátorok című dokumentumfilmje a Schiffer Pál rendezői díjat megosztva nyerte el. A filmet június 30-án, este 21-30-kor mutatja be az HBO.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.