A nép hangja – Hofi Géza, a proli, a bohóc és a filozófus

2019. december 31. 08:31 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Az egész ország röhögött a poénjain. Ha az emberek meg akarták tudni, mi történik valójában itthon és a világban, azt mondták: hallgassuk meg Hofit! Ő a rendszerváltás után is ugyanaz maradt, mint előtte: a kőbányai melós, aki a hatalomból is paródiát csinál. Bohóc volt, és radikálisan szókimondó filozófus, aki már a kilencvenes évek elején megjósolta: az újraéledő Horthy-kultusz és az önmagát istennek képzelő vezér jelentheti az országnak a legnagyobb veszélyt. Félelmetesen aktuális ma is. Hofi Gézát újra meg újra felfedezi az utókor. Tavaly jelent meg a Hofi megmondja című kötet, amely a legjobb idézeteinek gyűjteménye. A Hungarotonnál kiadott lemezeiből készült el a Best of Hofi válogatás, és nemrég került a könyvesboltokba Hofi naplója, amelyből az is kiderül: a komikus remek karikaturista is lehetett volna.

„A szobor, ha jó, ha rossz, megmarad. Amit én csinálok, az véget ér aznap este” – nyilatkozta egyszer Hofi Géza. S bár minden idők legnagyobb s tán legbölcsebb magyar komikusa volt, ebben az egyben tévedett. A halála óta eltelt 17 évben politikai vezényszóra építettek, bontottak és költöztettek szobrokat ide-oda. Sőt vandálok még Hofi Géza – az egykori Mikroszkóp Színpad előtt álló – szobrát is megrongálták 2017-ben. Azonban a komikus emlékét, hírnevét nem sikerült megrongálni, mert az az ércnél is maradandóbb.

– Döbbenetes, hogy a közönség milyen gyorsan megfeledkezik olyan zseniális művészekről, akik évtizedeken át meghatározói voltak a magyar színészetnek – mondja a komikus egykori kollégája, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház jelenlegi igazgatója. – Hofi azonban továbbra is elevenen él bennünk. Ő volt a nép hangja. Az emberek úgy érezték: Hofi egy közülük. Barátjuknak, családtagjuknak tekintették. Ezért is szerették őt sokkal jobban, mint más előadóművészeket.

Fotó: 168 Óra archív

Hofit a hírneve szó szerint a csillagokig röpítette: Kossuth Lajos és André Kertész után róla is elneveztek egy kisbolygót 2011-ben. A komikus annak ellenére maradt feledhetetlen, hogy a jelenlegi közmédia mindent megtesz azért, hogy elfelejtsék őt. Hofi, aki 1936-ban született, több rendszer- és kormányváltást túlélt, de még sohasem volt annyira kicenzúrázva a közéletből, mint ma. Legalábbis a Magyar Televízióban nem láthatók egykori paródiái, a Magyar Rádió nem ismétli a műsorait. Farkasházy Tivadart, a Rádiókabaré vezető szerkesztőjét 2007-ben rúgták ki az intézményből.

– Az akkori rádióelnök a Rádiókabaré archív anyagait bezáratta a pincébe. Elvileg ott kell lenniük Géza felvételeinek is, amelyeket nem sugároznak, és kihozni sem lehet onnan. Lényegében titkosították a műfajomat, nem tudom, milyen alapon.

Még Hofi dalai is csak nagy ritkán kerülnek adásba – erősíti meg a humorista közeli barátja, állandó zenész társa, Malek Miklós Erkel Ferenc-díjas zeneszerző. De hangsúlyozza: Gézát nem lehet csak úgy kitörölni.

– Ami beépült a köztudatba, átment a köznyelvbe – márpedig tőle sokan idéznek –, azt nem lehet megváltoztatni szerkesztési elvekkel.

Hiába száműzték Hofit a közmédiából, megtalálta helyét az interneten: a YouTube-on, a közösségi oldalakon virágzik a Hofi-kultusz. Milliószám nézik az archív felvételeit.

De ki is Hofi, mitől vált ilyen legendássá? Hoffmann Géza néven született kőbányai proli családban. Az iskolai nyári szünetekben a helyi téglagyárban kocsitolóként dolgozott, és belépett a gyári munkások színjátszó körébe. Mindenáron színész akart lenni: 1955-től többször is jelentkezett a színművészeti főiskolára, de mindig sikertelenül. Visszament a kőbányai porcelángyárba melózni, mellette Rózsahegyi Kálmán színitanodájába is járt, ahol azt tanácsolták neki: keresse meg a Fészek Klubban Szendrő Józsefet, aki akkor a debreceni Csokonai Színház igazgatója volt. Szendrő valóban észrevette, hogy a kőbányai srácban „mocorog valami”, és leszerződtette. A Hofi nevet is ő találta ki. Ám az ifjú színésznek nemigen jutott főszerep. Sas József mesélte róla később, Hofi megkérte őt, menjen le Debrecenbe, mert a Pillantás a hídról előadásában nagyot alakít. Sas le is ment, de egyik jelenetben sem látta a barátját. Egyszer csak bejött a színpadra két detektív, az egyik azt mondta. „Gyere velünk!”, a másik azt, hogy „Gyere!” Na, ő volt Hofi. Sas őrjöngött, hogy ezért utazott ennyit, de Géza csak röhögött: „Na, Sasi, milyen voltam?”

Debrecenben játszott Latinovits Zoltán is, és a színészkirály mellett Hofinak esélye sem volt a színpadon. Viszont a színészbüfében ő volt a sztár: mindent és mindenkit kifigurázott. Fennmaradt erről is egy felvétel: Latinovits úgy röhög rajta, hogy majd leesik a székről. Hofi hamar felmérte, az ő igazi útja a szórakoztatás, és ezért feladta a biztos hátteret: otthagyta a debreceni színházat. Az ORI-tól engedélyt szerzett, és zenés paródiáival haknizott az országban.

– Akkoriban az ORI-nál az volt a szokás, hogy megnézték, kik azok a művészek, akik építkeznek, és nagyon kell nekik a pénz. Velük kötöttek éves szerződést, ami azt jelentette, hogy egész évben az ORI rendelkezésére kellett állniuk, minden vidéki fellépést el kellett vállalniuk. Köztük volt Hofi is – meséli Kalmár Tibor, a Vidám Színpad egykori rendezője.

Kalmár valamikor a hatvanas években az EMKE kávézójában látta először Hofit, s meghívta őt a Vidám Színpad Tizenévesek című beatkabaréjába, amelyben a humorista óriási sikert aratott. Ez volt az első budapesti kőszínházi fellépése. Egy év múlva Komlós János szerződtette őt a Mikroszkóp Színpadra.

Hofi akkor már országos sztár lett: a ’68-as Táncdalfesztivál-paródiái tán még az eredeti dalok sikerét is felülmúlták: meghívta őt Marton Frigyes a Rádió szilveszteri kabaréjába, majd a Magyar Televízió is megnyílt előtte.

Komlós János, az egykori ÁVH-s tiszt, a Népszabadság kulturális rovatának vezetője 1967-ben alapította meg a Mikroszkóp Színpadot, amelyből kabarészínházat akart csinálni. Látlelet a szocializmusról, hogy épp vele akarták megújítani a politikai kabarét. Komlós leszerződtette Hofit, saját műsort ígért neki, és a komikus műfajt váltott: totálisan átformálta a politikai humort. Erősen rendszerkritikus műsorai túlléptek a békebeli kabarék világán. Ő nem a jól vasalt konferanszié figuráját hozta. Hofi a világot alulról néző, mégis mindent felülről látó bölcs kisember volt a színpadon is. A melós, aki mindent kimond és kifiguráz helyettünk. Tegezte a közönséget, olyan közvetlen légkört teremtett velük, mint korábban senki sem.

Noha a plebejus szájhőst Komlóssal együtt találták ki, ez nem egy felvett szerep volt Hofi számára. Önmagát alakította, a kőbányai prolit. Munkásszármazására akkor is büszke volt, amikor a hazai stand up műfaj első ikonikus alakjává vált.

– Hitelességének egyik kulcsa az volt – folytatja Malek Miklós –, hogy Géza nem az íróasztalnál kiagyalt, előre megírt szövegeket adott elő. Semmi papírízű nem volt abban, amit mondott, sőt, sokan azt hitték, mindent improvizál, ami persze nem volt igaz: ő mindent fejben talált ki, folyamatosan csiszolta a mondatait, beleszőtte a napi aktualitásokat. De sosem volt leírva semmi.

Farkasházy Tivadar akkoriban a Mikroszkóp Színpadnak dolgozott. Azt mondja, Hofi műsora olyan volt, mint egy élő újság, amit naprakészen, folyamatosan frissített.

A pályatársak is elismerik: Hofi sok mindent kimondhatott, amit másnak nem lehetett. Vagy nem mertek. Neki mintha többet elnéztek volna, sőt ő már a hetvenes években parodizálta Kádár Jánost is, amit maga Kádár is megnézett a Mikroszkópban, és jókat nevetett rajta. Hofi később elmesélte, az előadás utáni állófogadáson a párt főtitkára barátságosan biztatta őt: „Bátrabban, bátrabban!”

Manapság a Hofival kapcsolatos egyik leggyakoribb vád, hogy a szelep funkcióját töltötte be az egypárti diktatúrában. Felülről találták őt ki, hogy az emberek rajta nevetve kiengedhessék a gőzt, és a legvidámabb barakkban csökkenjen a társadalmi nyomás. A jobboldali sajtó még nemrég is arról cikkezett: „Kiderült Hofi titka, a volt ÁVH-s írta a szövegeit.” Ezt azonban határozottan cáfolja Malek Miklós:

– Nem igaz, hogy a szövegeit Komlós írta, és ő védte meg Gézát. Őt mindig is elsősorban a saját tehetsége védte meg, és az, hogy imádták az emberek. Rengeteg kollégája szeretett volna ugyanúgy érvényesülni, csak nem sikerült nekik. Hofi jóval tehetségesebb volt a többieknél. Valóban meghívták olykor különböző kormányrendezvényekre, -vacsorákra, mert a politika mindig is szeretett népszerű emberekhez dörgölőzni, sztárokkal együtt mutatkozni. Ez ma is így van.

Király Levente költő, író, a Corvina Kiadó főszerkesztője a Hofi megmondja című kötetbe gyűjtötte a komikus szerinte legjobb, ma is aktuális idézeteit. Lényegében minden fellelhető forrást megnézett Hofiról, még az interneten terjedő kalózfelvételeket is. Úgy véli, a hetvenes években Hofi – ahogyan sokan mások is – még hitt a szocialista rendszerben, ugyanakkor szokatlanul élesen bírálta a hibáit. Pontosan érzékelhette, milyen közegben mennyit mondhat el. A televízióban és a rádióban elhangzott szövegei visszafogottabbak voltak, a Mikroszkóp kicsi nézőtere előtt már nyíltabban beszélt.

– Hofit a hetvenes-nyolcvanas években meghívták például az Államigazgatási Főiskolára és a Volán Művelődési Házba is – folytatja Király Levente. – Ezekről nem készültek hivatalos felvételek, kalózanyagok azonban igen. Hofi egészen másként beszélt az ilyen fellépésein: sokkal személyesebben és szabadabban, mint a tévében. Nagyon érdekes lenne összegyűjteni ezeket a felvételeket egy archívumba. A mai napig nem készült el egy rendes katalógus Hofiról.

A humorista óvatos volt, de cseppet sem gyáva. S hogy mennyire nem a karriervágy és a politikai érvényesülés hajtotta, bizonyítja az is, hogy Komlós János 1980-ban bekövetkezett halála után felajánlották neki: legyen a Mikroszkóp Színpad igazgatója. Ám ő visszautasította ezt. Komikus akart maradni, neki a közönség volt fontos, nem a hatalom. Viszont az is igaz, hogy Komlós halálával Hofi minden addigi ideológiai kontroll alól felszabadult: új műsorát már úgy ajánlotta: „Komlós után szabadon.” 1983-tól a Madách Kamarában lépett fel, és haláláig itt játszott. Ebben a közegben teljesen magára talált. Király Levente is úgy látja, a nyolcvanas évek közepétől megváltozott Hofi hangneme.

– Sokkal radikálisabb lett. Azt hiszem, ő akkor már elutasította a rendszert, nem bízott abban, hogy megreformálható.

A Madách akkor még prózai színház volt, de Ádám Ottó még inkább nyitni akart a közönség felé, ezért is adott helyet Hofinak. Itt mutatta be először a Hoféliát, majd 1987-ben az Élelem bérét, amit 1500-szor játszott, persze folyton változó tartalommal.

Szirtes Tamás akkor még rendező volt ott. Meséli, eleinte a Madách Kamarában éjszaka kezdődött Hofi műsora. Egyszer azonban elmaradt volna az esti hét órás előadás, és előrehozták Hofit. Akkora volt a sikere, hogy azután már állandó esti műsoridőt kapott.

 

Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

– Annak, hogy miről hogyan lehet nyilvánosan beszélni, Hofi adta meg a zsinórmértékét. Minden fellépése színházi ünnep volt, hihetetlenül felszabadítóan hatott a nézőkre. Gyakran nézték politikusok is az előadását, de nem tudok arról, hogy probléma lett volna ebből.

Aztán jött a rendszerváltás, és az országban minden megváltozott. Kivéve Hofi. Ő ugyanúgy alulról, plebejusperspektívából mutatott tükröt az országnak. Talán mindenkinél korábban jött rá, hogy a beígért szép új világból semmi sem lesz.

– Ő nem állt be a hurráoptimista értelmiségi kórusba, és ezért sokan haragudtak rá. Hofi arról beszélt, hogy mivel jár a rendszerváltás: több mint egymillió ember került az utcára, óriásira nőttek a társadalmi különbségek. Kifigurázta azt is, ahogyan a régi elvtársak átvedlettek népnemzeti hazafiakká – jegyzi meg Király Levente.

Hofi elsőként vette észre az újraéledő Horthy-kultusz veszélyeit is, a kormányzó újratemetéséből is paródiát csinált. Farkasházy említi, minden évben elmentek a Madách Kamarába, és – persze Hofival egyeztetve – részleteket vettek fel az Élelem béréből, amelyet leadtak a Rádiókabaré szilveszteri műsorában. Egyik alkalommal a Pesty-féle Fekete Doboz filmeseit is magával vitte, és rögzítették, amint Hofi Horthy-korabeli díszmagyarban jelent meg a színpadon, kigúnyolva azokat, akik ilyen „kacagányban vagy röhögényben” vonulnak a Parlamentben. Majd ledobta a díszmagyart a színpadra, mondván: „Olyan kurva molyszaga van!” Hofi paródiáiból akkora botrány lett, hogy Király B. Izabella, a radikális jobboldal nagyasszonya követelte: tiltsák el a színpadtól Hofit.

A humorista állandó céltáblája lett Torgyán és Orbán Viktor is. Amikor még sokan hittek a fiatal demokratákban, ő már előre látta, miféle vallási mázzal leöntött vezérkultusz bontakozik ki. „Mi a különbség az Isten és Orbán között? – tette fel a kérdést egyik műsorában. – Az, hogy Isten nem akar Orbán lenni.”

A rendszerváltást követően Hofi gyakorlatilag eltűnt a Magyar Televízióból. Nem csak a ’90 és ’94 közötti jobboldali kormányzás idejében, utána sem volt látható.

– Hofi Géza utolsó 12 évéről nem készített felvételt a Magyar Televízió. Én ezt a magyar kultúra elleni bűncselekménynek tartom – fakad ki Farkasházy.

Tegyük hozzá, az Élelem bérét a Madách Színház sem rögzítette: az Adám Ottó halála után kinevezett új igazgató, Kerényi Imre is megfeledkezett erről.

Hofiról mindenki tudta, hogy nagyon beteg, korábban súlyos szívinfarktuson esett át. Halála mégis mindenkit váratlanul ért. 2002. április 10-én álmában megállt a szíve. Legjobb barátja, Malek Miklós ma is gyászolja őt:

– Azt gondolom, Géza voltaképp elégett. A színpadon minden este otthagyott magából egy kis darabot, és eddig bírta. Elképesztő energiákkal dolgozott, a kabaréban maximális hőfokon kell lobogni, különben bealszik a közönség. Ennek megvolt az ára, de neki ez volt az élete. Amikor a kórházból kijött, alig várta, hogy újra játszhasson, nem törődött semmivel. Ugyanakkor az utolsó éveiben a felesége, Ildikó nyugodt hátországot teremtett neki. Szépen éltek együtt.

Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Halála éppen a 2002-es országos választások első fordulója után történ. A Fidesz vesztésre állt, Orbán Viktor pedig a Testnevelési Főiskola előtt tartott beszédében harcot hirdetett a baloldal ellen. A városi legendák szerint Hofit a túlfűtött választási hadjárat is megviselte. A gyászhír megjelenése után Kerényi Imre az ATV reggeli műsorában elmondta, Géza három nappal a halála előtt még játszott a Madách Kamarában:

43 pótszéket adtak el, és állva tapsolt a közönség. Nem tudták, hogy utoljára.

Hofi Géza minden korban megőrizte alkotói szuverenitását. Ebben is példakép lehetne ma is. Ahogy Malek Miklós mondja: „Ő nem volt zászlókhoz köthető.” Sikerének titka a sokoldalúságában is rejlett: nemcsak a poénoknak volt a mestere, hanem kitűnően rajzolt is. Soha nem tanult zenélni, énekelni, de elképesztő ritmusérzékkel olyan taktusokat tudott előadni, amiket hangszereken sem lehet. Király Levente szerint Hofi mindig úgy tett, mintha csak összevissza fecsegne, de a szövegit hihetetlen pontossággal építette fel, és filozófiai mélységű mondatai voltak. Az udvari bolond álarca filozófust takart.

A humorista halálának tizedik évfordulóján Kalmár Tibor Ha Hofi élne címmel rendezett előadást a Spinozában. Megkérdeztük tőle, mi lenne, ha Hofi élne.

– Akkor nagyon be lenne szarva a mai politikai vezetés. A kormányt bíráló cikkek, publicisztikák halk tücsökzenék ahhoz képest, hogy ő milyen keményeket mondana. Nagyon utálná ezt a világot, hányingere lenne tőle.

Király Levente szerint a mai stand uposok között is van olyan, például Bödőcs Tibor, aki erős politikai szövegeket is mond, tehetsége alapján is sokan őt tekintik Hofi utódjának.

– Csakhogy a mai médiaközeg teljesen más. Hofi idejében egy televízió volt, mindenki azt nézte, jóval könnyebb volt az emberekhez eljutni. A társadalom is megváltozott, sokkal rétegzettebb, megosztottabb lett. Hofi műsorait a segédmunkástól az akadémikusig mindenki nézte, mindenkit meg tudott szólítani. Ez ma nehezebb lenne, vagy inkább lehetetlen.

Kalmár Tibor állítja, a hetvenes-nyolcvanas évek kultúrpolitikája jóval nyitottabb és liberálisabb volt, mint a mai. Ez az oka annak, hogy akkoriban hagyták Hofit játszani, szerepelhetett a televízióban, ma pedig már nem. Kádárék még tudtak önmagukon nevetni, ami a mostani kurzus vezetőiről nem mondható el. A diktatúrákban is volt humor, de a jelenlegi közéletből teljesen elveszett.

Tegyük hozzá, ma, amikor újra félelem és hallgatás némítja el a társadalmat, óriási szükség lenne olyan nagyszájú kisemberekre, akik a hatalom szemébe mernének röhögni. Ahogyan ezt Hofi Géza is tette.