Gyilkos szomszédok – Zoltán Gábor: Tovább él a 20. századi múlt

2018. május 19. 18:35 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Két éve jelent meg Zoltán Gábor rendező, író Orgia című könyve, és nagy vihart kavart. A XII. kerületben élő szerző helytörténeti kutatásokba kezdett, hogy feltárja a környék nyilas múltját. Szálasiék hatalomátvétele után ugyanis itt működött a legnagyobb nyilasközpont, itt volt a legerősebb nyilasszervezet, és a legkegyetlenebb tömeggyilkosságokat is itt követték el. Az író eredeti dokumentumok alapján írta meg a korszakról regényét, amely provokatívan őszinte szembenézés a múlttal. Nemrég jelent meg a folytatás, a Szomszéd című esszékötet, amelyben az író új dokumentumokat tár a nyilvánosság elé, és arról is ír, miért kezdett bele az Orgiába és milyen volt a könyv fogadtatása. Úgy véli, a 20. századi tragikus múlt nem zárult le, a jelenünkben tovább él.

– Az Orgia nagy szakmai és sajtóvisszhangot kapott. A siker mennyire változtatta meg írói életét?

– Előző könyveim pár száz, ezer példányban fogytak, ahhoz képest az Orgiát már kétszer újranyomták. Nekem ez nagyon nagy dolog. Megtisztelő, hogy történészek is felfigyeltek a regényre, recenziót írtak róla, és meglepett, hogy írótársaim közül is többen milyen szeretettel fordultak hozzám. De persze akadtak kritikus hangok is.

– Említette, hogy egyetlen külföldi kiadó sem vállalta az Orgia megjelentetését.

– Pedig komoly erők mozdultak meg azért, hogy máshol is kiadják. Megkeresett egy magyar származású üzletember, aki évekig élt Kanadában. A regény egyik fejezetét angolra fordíttatta, Kanadában eljuttatta kiadókhoz is, de nem járt sikerrel. Amerikában, Németországban is hiába próbálkoztunk. Egy részlet lengyelül megjelent egy varsói irodalmi lapban, de a teljes kötet iránt nem volt fogadókészség. Igazából nem tudom, mi lehet az elutasítások oka.

– Az Orgia és a most boltokba kerülő esszéregény, a Szomszéd is kíméletlen őszinteséggel szembesítenek a nyilasok rémtetteivel. Arra is választ keresnek, miként lehetséges, hogy a gyűlölet és az aljasság ilyen mélyen megfertőz egy társadalmat, és a polgárait kegyetlengyilkosokká teszi. Nem könnyen befogadható témák. Ön eredeti dokumentumok alapján tárta fel a XII. kerület nyilas történelmét. Nyilván azért, hogy elkezdődhessen egy párbeszéd a múltról.

– Nem voltak ilyen szándékaim. A kutatómunkámat 2010-ben kezdtem el, az után, hogy az Orbán-kormány hatalomra került, és engem mint „szélsőségesen liberális” elemet kirúgtak a munkahelyemről, a Magyar Rádióból. Úgy húsz évig voltam az irodalmi osztály szerkesztő-rendezője. Munkanélküli lettem, és közben láttam, ahogy az Orbán-kormány lebontja a jogállamot, és napról napra erősödik a szélsőjobb. Amikor az Orgiába fogtam, már elveszítettem minden reményemet és kapcsolatomat ezzel a társadalommal. Úgy írtam meg a könyvet, mint amikor az ember magában beszél. Elvárásaim nem voltak, viszont senkitől sem zárkóztam el, aki a regényem kapcsán megkeresett.

– Kik keresték meg?

– Például egy amatőr dokumentumfilmes páros arra kért, vegyek részt a munkájukban. Filmjükben a hazai egyházakat akarták szembesíteni történelmi felelősségükkel és azzal, hogy milyen szerepük volt a nyilasrémuralom idején. Nem vállaltam, mert úgy gondolom, a felelősség össztársadalmi ügy, nem érdemes kiragadni az egyházakat, és rajtuk számon kérni a múltat. Itt, a XII. kerületben sok helyen ugyanabban a házban, egymás szomszédságában éltek a nyilasok és majdani áldozataik. Gyakran a szomszédok jelentették fel egymást, és tudniuk kellett arról, hogy kit mikor hurcoltak el Szálasi pribékjei. Tudniuk kellett a tömeggyilkosságokról is, de erről a háború után sem beszéltek. Az Orgia megjelenése után azonban több egykori áldozat leszármazottja megkeresett, hogy elmondják a történeteiket, és kérdezhessenek.

Fotó: Merész Márton

– A nyilasok leszármazottaival is találkozott?

– Csak egy férfi jött el hozzám, aki az Orgiában felismerte a nagyapját. Azt már régóta tudta róla, hogy nyilas volt, de azt nem, hogy ennyire fontos szerepet vitt a nyilasmozgalom szervezésében. Ez megdöbbentette. Mélyen elítélte a nácik és nyilasok tetteit. Úgy gondolta, ezekre nincs bocsánat. Az ő nagyapja a fennmaradt népbírósági periratok szerint részt vett a zsidók Duna-partra terelésében, és valószínűleg a fegyverét is használta. A háború után elfogták, rövid börtönbüntetést kapott.

– A Szomszédban arról is ír, hogy a nyilasok többsége enyhe ítéletekkel megúszta a tömeggyilkosságokat. Vagy meg sem büntették őket, háborítatlanul folytatták tovább az életüket. Miért volt ennyire elnéző velük a bíróság?

– Túl mély volt Szálasi Ferenc pártjának társadalmi beágyazottsága. A nyilasokkal kapcsolatos egyik tévhit, hogy ezek a csőcselékből jött lumpenproletárok voltak. Az iparosok, kereskedők nagy része itt, a XII. kerületben a nyilas párt tagja volt, és beszervezték a segédeiket is. A helyi köztisztasági vállalatnál, a Városmajor úti kertészetben jelentős nyilaskeresztes szervezetek alakultak. Az itteni gyárak, a MOM, a Ganz, de még a Beszkárt is tele voltak nyilasokkal, köztük mérnökök, főmérnökök is. Az egészségügyi intézményekben, a kórházakban rengeteg nyilas volt a takarítónőtől a főorvosig. Ha ezeket az embereket mind elítélték volna, ki ápolja a betegeket, ki vezeti a villamosokat? A háború után néhány főbűnöst, például Szálasit vagy a kerületi nyilasközpont egyik rettegett vezetőjét, Kun pátert kivégezték, de a többségük megúszta. Ugyanakkor a Rákosi-rendszerben jó néhány polgárt, akik életük kockáztatásával, vagyonuk feláldozásával mentették a zsidókat, kitelepítettek családostul. Nem tudták nekik megbocsátani, hogy még van valamijük. Viszont például a XII. kerületben a nyilasok közül sokan visszatérhettek a zsidóktól elkobzott kényelmes budai otthonaikba. Sőt többen beléptek a kommunista pártba, és ott építették tovább politikai karrierjüket.

– Mi a magyarázata annak, hogy épp ebben a kerületben erősödött meg annyira a nyilasmozgalom? Összefügg azzal, hogy viszonylag sok tehetős asszimilálódott zsidó család élt itt?

– Gazdag zsidók az I. kerületben is laktak, ott mégsem váltak annyira aktívvá a nyilasok. A XII. kerületben viszont sok volt a vidékről, falvakból betelepült keresztény. Gyökértelennek érezték magukat, ezért is csatlakoztak a helyi nyilasszervezetekhez, ahol befogadták őket, odafigyeltek rájuk. Ha megbetegedtek, soron kívül elhelyezték őket a kórházakban. A nyilasok szellemiségét erős kommunisztikus vonások jellemezték, nem véletlen, hogy testvérnek szólították egymást. Ők törölték el a nemesi címeket, nem szerették az arisztokratákat, mert a magyar felsőosztály tagjai nyitottabbak voltak legalábbis a módosabb zsidók felé. A nyilasok közt sok értelmiségi és művész is akadt. Nem nézték le tanulatlanabb társaikat, képezték őket, előadásokat tartottak nekik. Profi muzsikusok is voltak köztük. Gyűlölték, irigyelték a zsidókat. Leírtam például a világhírű Solti György történetét. Ambiciózus zsidó családból származott, majd az Operaház korrepetitora lett. Aztán a zsidótörvények miatt kitették az állásából. Így kerülhetett a helyére valamivel később a nyilas Pongrácz Zoltán. Az új korrepetitor nemcsak a zsidókat üldözte, hanem az általa nemzetietlen liberálisnak tartott művészeket is. A rádióban első dolga volt, hogy Bartók Bélát letiltsa. Más területeken, például az építészeknél is hasonló helyzet alakult ki: a nyilas építészek úgy gondolták, zsidó kollégáik eltávolításával nyílhat meg számukra a pálya.

– Ön, főleg az Orgiában provokatív részletességgel ír arról, hogy a nyilasok milyen szadista, perverz módon kínozták meg áldozataikat. Többen kritizálták is önt ezért, és lehet, hogy a külföldi kiadók is a sokkoló jelenetek miatt tartózkodtak a könyvtől. Másfelől viszont e pokoli szenvedéseket embertársainknak át kellett élniük egykor. Tartozunk nekik annyival, hogy legalább elolvassuk, amit velük tettek. De honnan tud ön a kínzásokról?

– Rengeteg, nyilasokkal kapcsolatos periratot, jegyzőkönyvet néztem végig. Önmagában az is rettenetes, ha emberek pusztán a származásuk miatt nem élhetik tovább a megszokott életüket. Kiteszik őket a lakásukból, az állásukból, sárga csillagot kell viselniük. Szörnyű, ha úgy mészárolják le őket, mint az állatokat a vágóhídon. De itt nem ez történt. A nyilasok ügyeltek arra, hogy foglyaik borzalmas lelki, testi megszégyenítést és szenvedést éljenek át a haláluk előtt. Ez az, ami leginkább megdöbbentő, és amire én is csak keresem a magyarázatot. Akik elolvassák a könyvet, ugyanezen gondolkodnak el, és ha másért nem, ezért érdemes volt megírni. A nyilasok nem ördögök voltak, hanem ugyanolyan átlagemberek, mint bárki. Mint a szomszédunk vagy mi magunk. Pszichológiai kísérletek bizonyították azóta, hogy mindenkiben van hajlam a kegyetlenségre, ez az ösztön is hozzánk tartozik. De normális körülmények között ezt féken tudjuk tartani, és ez a kultúrának köszönhető, mert gátakat szab. Olyan szélsőséges helyzetekben azonban, mint amilyen az elszabadult nyilasrémuralom volt, már nincs semmi, ami a gyilkos ösztönöket fékezze. Évtizedekig tartó uszítás és kirekesztés következménye volt, ahová a társadalom eljutott 1944-ben. Hasonló dolgok ma is megtörténnek sok helyen a világban.

Fotó: Merész Márton

– Olyan országban élünk ma is, ahol a politikai hatalom évek óta gyűlöletet gerjeszt, ellenségeskedést szít. A folyamatos migránsozás és sorosozás következménye az Európában is kimagasló magyarországi idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus. A mostani választás is bizonyítja: megfélemlítésre, szélsőséges nézetekre meglehetősen fogékony a társadalmunk.

– Ha nem éreztem volna úgy, hogy a tragikus 20. századi múlt a jelenünkben él tovább, nem írtam volna meg az Orgiát és a Szomszédot. A Krisztinavárosban, az egykori nyilaspártközpont előtt épülhetett fel illegálisan a turulszobor, a XII. kerületi önkormányzat fideszes és KDNP-s képviselőinek jóváhagyásával. Az egyik Greguss utcai házból elhurcolt zsidó áldozat emlékére botlókövet helyeztek el 2012-ben. Az emlékkövet másnap eltüntették. Ez csak ebben a kerületben fordult elő, ahol az egykori nyilasok leszármazottai közül még mindig többen lakhatnak itt. A könyvemet „inspirálta” Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője is, aki a zsidók „metélt farkincáiról” értekezett. Vagy egy másik példa az elmúlt évből: a római-parti mobilgátról zajló viták odáig fajultak, hogy a Római-partért Egyesület a Facebook-oldalán tette közzé: zsidó értelmiségiek akarják őket gettóba zárni azzal, hogy kifogásolják a gátépítést. Kirakták a lezsidózott értelmiségiek fotóit is. Nyilvánvaló, hogy ez már az antiszemita indulatokat gerjesztő Soros-kampány következménye volt. Egy civilizált országban, a kultúra egy bizonyos szintjén ez nem történhetne meg. Embertársaink tisztelete jóval nagyobb volt nálunk a hetvenes években is, mint ma. Látjuk a fasizálódás új veszélyeit és hogy a humánum mindinkább elvész magán- és közéletünkből. Nem tudhatjuk, hogy a kulturális gátak további rombolása hová vezet.