Az értelmiség árulása – Gera Marina: Ez a díj az ország sikere is

Egy idő után mindennél fontosabb volt számomra, hogy nyerjek, mert úgy éreztem, csak az menthet meg – nyilatkozta lapunknak Gera Marina színésznő, aki az Örök tél című, a Gulagon játszódó történelmi televíziós film női főszerepéért a közelmúltban vehette át a Nemzetközi Emmy-díjat. Eddig csak egyetlen magyar, Ragályi Elemér kapta meg az elismerést tizennyolc évvel ezelőtt. A harmincöt éves alkotóval az egyik december végi reggelen, egy pesti kávézóban készítettünk interjút.

2020. január 16., 06:20

Szerző:

– Hogy érzi magát?

– Soha rosszabbul ne legyek.

– Duplikált kérdésnek szántam: tudom, hogy december elején, nem sokkal a Nemzetközi Emmy-díj átvétele után megbetegedett. De itt egyből álljunk meg: nem mehetünk el amellett, hogy november végén átvette a legjobb színésznőnek odaítélt trófeát az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért. Azóta már elhiszi, hogy megfordult önnel a világ?

– Minden magyar színésznek kívánom, hogy a Nemzetközi Emmy-díj átvétele után a legnagyobb gondja az legyen, hogy kisebb szétesése van, ami mögött csupán egyetlen kézzelfogható okot találni: elég sokan keresnek, közben pedig színpadi munkáim is vannak. Kint az utolsó napokban nagyon megfáztam, a díjátvétel után pedig volt két nagy fotózásom a szabadban, csípős hidegben, jeges szélben. Mindeközben azóta sem volt időm feldolgozni, hogy milyen rendkívüli elismerésben részesültem. Az első itthon töltött hetemben sok száz gratuláló üzenetet kaptam, rengeteg sajtómegkeresésem volt. Tegnap érkeztem el arra a pontra, hogy talán nem ártana kisebb szünetet tartanom. El kellett mennem az orvoshoz, annyira fájlaltam a fülemet. Az egyikre nem hallok.

Fotó: Merész Mártton

– Kapott hideget, meleget is a díjátvétel utáni napokban?

– A jelölés hónapjai nehezek voltak, nevetséges lenne erről panaszkodni, de mivel belekérdezett, hát felfedem, hogy egy idő után mindennél fontosabb volt számomra, hogy nyerjek, mert úgy éreztem, csak az menthet meg. Itthon alig foglalkoztak a jelölés hírével, csupán néhány rövid interjút kértek. Féltem, hogy érdektelenül fogadja a szakma is, például ha megnyerem, majd emiatt nem hívnak szereplőválogatásra. És igen, voltak olyanok, akik szerették volna, ha másképp alakulnak a dolgok, de erről nem beszélek.

– Miként dolgozza fel az elmúlt hónapok eseményeit?

– Volt már mindenféle ünneplés, a díjátadó után például afterpartyra mentem, amelyet az Emmy televíziós fesztivál szervezett. Számtalan akadémiai tag jelen volt, ők nagyon akartak engem ünnepelni. Remek érzés volt! Elmentem a kinti magyar közösséghez is, több kollégám kint volt a díjátadó idején New Yorkban.

– Csak nem Bergendy Péter Trezor című, ugyancsak Nemzetközi Emmy-díjra jelölt filmjének alkotógárdájával ünnepelt?

– Nem. Játszom egy angol nyelvű színházi előadásban az Artificial Moon társulattal, szeptemberben ott, Eugène Ionesco A kopasz énekesnőjének egyik próbáján voltam, amikor Szász Attila, az Örök tél rendezője üzenetet küldött, hogy jelöltek az Emmyre. Boncz Ádám színészkollégám vette fel a pillanatot, az Örök tél közösségi médiás oldalán ezt osztották meg, ezrek nézték meg. A társulat a díjkiosztó idején kint játszott, egészen pontosan magyar–amerikai színházi fesztivált próbálnak szervezni. A pályatársaim közül Oroszlán Szonja, aki négy éve él az Egyesült Államokban, átjött a magyar jelöltek miatt New Yorkba. Marozsán Erika, aki a városban lakik, szintén drukkolt nekünk, velünk ünnepelt. Egy-két fesztiválnapon ott voltak, a jelenlétük sok erőt adott. Jelentős figyelem volt rajtam, csak a tengerentúlon szembesültem vele, hogy mekkora. Amikor egy-két eseményen bemondták a nevemet, a magyar kollégák, barátok szurkolócsapatként voltak jelen: megmutatták magukat, végighuhogták, -tapsolták a magyar nevek bejelentését. Velük kezdtem, aztán másnap Magyarország Főkonzulátusán, ahol szállást kaptam, koccintással fogadtak. Az, hogy ott lakhattam, nagy segítség volt, enélkül a szakmai találkozókon – a borsos albérlet- vagy szállodaárak miatt – nem tudtam volna jelen lenni. Pont azzal nem ültem még le ünnepelni, aki ebben az egészben a legfontosabb: Szász Attilával, a rendezővel. Ezután az interjú után fel is hívom. December elején, a sajtó jelenlétében találkoztam vele a Matrix Film budapesti irodájában, ahol átadtam neki a díj jelöltjeinek járó plakettet, hogy ezzel a gesztussal képletesen megosszam vele az elismerést. Nem túloztam a köszönőbeszédemben, valóban meg akarom osztani vele a sikert. Amúgy hiába voltam Amerikában, úgy éreztem, mintha kicsit otthon lehettem volna. Szinte mindenki magyarul beszélt körülöttem, még interjút is magyarul adtam, mert a közmédia ott élő riportere tévéinterjút készített velem.

– Hazaérkezésekor a repülőtéren a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke fogadta csokorral és levéllel, illetve csupán néhány civil és sajtóképviselő. Hiányolja azt a fajta minőségi sztárkultuszt, amely nagyjából húsz-huszonöt éve kiveszett a magyar közéletből?

– Igen is meg nem is. Alapvetően színművész vagyok, a hivatásom érdekel. Nem azzal foglalkoztam, hányan vannak kint a repülőtéren. Hogy is mondjam, nem esett rosszul, hogy nem zárták le miattam a fél repülőteret. Érdekes, hogy van erről egy diskurzus: kell-e PR-szakember egy jelentős nemzetközi díj kitüntetettje mellé? A választ magam sem tudom, bár rendkívül izgat, hogy mit kezdjünk az első Emmy-díjasunkkal.

– Bántva érzi magát?

– Sértettség nincsen bennem, ha lenne, valószínűleg vállalnám. Csak kár, hogy nem lett még jobban a miénk, magyaroké ez a díj. Sajnálom, hogy egyetlen jelentős médium sem tette igazán egyértelművé, hogy mennyire komoly elismerés a Nemzetközi Emmy-díj, és hogy senki nem szervezett nekem nemzetközi sajtómegjelenést. Ugyanezt elmondhatnák a Trezor című film alkotói is. És a legfontosabb: mindezt azért sajnálom, mert az enyém az Emmy, de egyben az országé is. Dragomán György író, akit nem ismerek személyesen, nagyon szép posztot osztott meg a díjazásom kapcsán. Kitette az Alindával, a kiutazásom előtt készített interjút, ahhoz írt szép, megható ajánlót. Ezek többet jelentettek bármilyen sajtónál.

– Kapott elismerő szavakat politikusoktól – Orbán Viktor kormányfő és Karácsony Gergely főpolgármester – facebookos gratuláló sorain kívül?

– A köztársasági elnöktől vacsorameghívást még nem kaptam (nevet), ellenben külön küldeményt a kormányfőtől igen, méghozzá szépet. A miniszterelnök úr szeretne küldeni egy levelet, közölte egy minisztériumi dolgozó. Jólesett, hogy utánanéztek, mikor érkezem haza, pontosan a landolás utáni percekben hívtak fel. Néhány nappal később jött a köztársasági elnök úr levele. Ő külön megköszöni, hogy a beszédemben a kommunizmus magyar áldozatainak emlékének ajánlottam a díjat. Részéről szép gesztus, hogy megemlítette, de számomra természetes volt, hogy ezt fogom mondani a színpadon. Láttam Karácsony Gergely, Alföldi Róbert és Dömötör Csaba közösségi oldalán is a gratulációt. Nem győzöm újra hangsúlyozni, hogy mindennek azért örülök, mert az Emmy-díj az enyém, de az ország sikere is.

Fotó: Merész Márton

– A héten szembesültem azzal, hogy két újság, amelyre előfizetek, megszűnik januártól, nemrégen pedig az egyik pályatársa mesélte el, hogy két hónap alatt alig nyolcezren nézték meg azt az új magyar nagyjátékfilmet, amelyben főszerepet játszik. Mit gondol, törődhetne jobban az értelmiség a kultúra sorsával?

– Hát hogyne! Bonyolult a kérdés, és igazat szólva engem már régebben is zavartak ezek a dolgok. Idefűzöm, hogy különösen nyomasztott, mi történik, ha nem nyerek. Gera Marinát Nemzetközi Emmy-díjra jelölték – egy rövidhír, nem több. Fura helyzet, mert amikor ezen gondolkoztam, a világ vezető televíziós producerei vettek körül a New York-i világeseményen. Sok irigyem is akadt, de szerencsére többen örültek nekem, a díjamnak. Nem tudom, miként lehetne megváltoztatni a szokásokat, pedig igenis rá kellene világítanunk arra, hogy mi az értékes, mi az érdekes, hogy a nézők kíváncsiak legyenek a magyar filmekre. Lehet, sokan kíváncsiak lennének, de a magyar film nincsen teljesen jól bevezetve a köztudatba. Az én Emmy-díjam nagyon jól jött magának az Örök télnek, mert egyrészt felrobbant a film hivatalos közösségi oldala, másrészről a televíziós újravetítésen és a Médiaklikken elérhető egyhetes megtekintési lehetőséggel rengetegen nézték meg. Ezúttal olyanok ingerküszöbét is elérte a hír, akik egyébként tettek a filmre. Mi, művészek, akik érintettek vagyunk benne, nem róhatjuk fel a panaszunkat senkinek, de csak kellene valamiféle látványos kampány a magyar filmeknek. Az is fontos, hogy nem azok a valódi sztárok, akik az utcáról belépve feltűnnek valami ócska celebműsorban, hanem a művészek, akik gyakran az egész életüket az alkotásnak szentelik. Szóval igenis van felelőssége az értelmiségnek.

– Ha már az „írástudók árulását” említjük, az írástudók és művészek közül többen felhívták a figyelmet arra, hogy a film újra megtekinthető volt – sikerrel jártak, mert sok nézőt csaltak a képernyő elé. Ön is hisz a közösségi média erejében?

– Kénytelen voltam felismerni, hogy nem menő, ha valaki nem jól kezeli az Instagramot, a Facebookot. Át kellene strukturálni a módszereinket. Mondhatjuk, hogy nem akarunk Insta-sztárok lenni, de hát annyi mindenre lehet azt használni. A BBC is ki szokta emelni a világsztárok posztjait. Most már tudom, hogy nemcsak megélhetési celebeknek, hanem művészeknek is remekül beválhat: reklámozni, ízlést formálni fancy módon is lehet. Éreztem, éreztették velem, hogy nem túlságosan jók a fotóim, megmutatták „komoly művészek” oldalát, így magam láttam, hogy milyen gyönyörűen megszerkesztett képekkel, ízléses, frappáns képaláírásokkal van dolgom. Szóval azt hiszem, a közösségi média a legolcsóbb és legcélravezetőbb trükk. Tehát nem kell megfizetnem egy „píárost”, magam is el tudom látni a feladatot, de ha elakadok, megkérhetek valakit.

– Azt már a korábbi interjúiból tudjuk, hogy kapott szerepajánlatokat, de babonából nem beszél róluk. Mi az, amit szívesen elvállalna, eljátszana?

– Elmondhatatlan érzés hogy egy külföldi filmalkotó kifejezetten rám keres történetet egy világhírű streamingszolgáltató számára, ahol évekig vezető producerként dolgozott, most pedig külsős producer. Szinte egy éve tudom, hogy neveztek a jelöltségre, azóta rengeteg csoda ért. Boldog lennék, ha akár egy kisebb lehetőség is megvalósulna. Viszont az igazán felemelő és inspiráló mégiscsak ez, hogy kelet-európai történetet szeretnének tévére vinni, méghozzá olyat, amelyet kifejezetten hozzám, a karakteremhez választanak. De dolgozom egy saját ötleten is. Az egész nyarat azzal töltöttem, hogy a színészi munkáim mellett fordítottam és írtam egy treatmentet.

– Hívták külföldi produkcióba?

– Igen. Egy éve dolgozom az angol akcentusomon, magamhoz képest fejlődtem. Óriási dolog lenne, ha kisebb szerepeket megcsinálhatnék, de elsősorban azokhoz a magyar kollégákhoz szeretnék felérni, akik rendszeresen játszanak kis szerepet nem magyar nyelvű munkákban. De konkrétumokról nem szívesen beszélek.

– Akkor csak annyit áruljon el: miről szól a treatment?

Valós személyről, valós történetről van szó. A középpontban egy nő áll, aki megélte a politikai korszakok gyors változását, miközben a megítélése ugyancsak sebes ütemben változott. Nem a politikai vonulata foglalkoztat, mert ahhoz nem értek, nem is akarok. Az érdekel, hogy a hatalom miként rángat meg egy nőt. Egy színésznőnek pedig nagy lehetőség eljátszani ezt a figurát! Na de ennyit erről, mert a „szerelemgyermekemről” órákat tudnék beszélni. 

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.