Főszerkesztőt vált a WMN, D. Tóth Kriszta más szerepben folytatja a munkát

2019. szeptember 3., 10:20

Szerző:

D. Tóth Kriszta, a WMN eddigi főszerkesztője szeptembertől tartalmi- és ügyvezető igazgatóként folytatja munkáját az általa alapított lapnál. A szerkesztőségi csapat közvetlen vezetését Fiala Borcsa vette át – írja az Index. – Ő a WMN alapcsapat tagja, szinte a kezdetektől velünk van, és főszerkesztő-helyettesként évek óta segíti a munkámat. Megbízom benne, jó kezekben lesz nála a napi feladatok irányítása – mondta D. Tóth Kriszta.

Fotó: Facebook

 

Az alapító-tulajdonos ezután főleg tartalomstratégiával és a WMN portfólió kreatív irányításával foglalkozik, de cikkeivel és videóival továbbra is részt vesz a tartalomgyártásban.

Az egykori televíziós 2015 márciusában indította el az online magazinját.

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.