Folytatódik az év legnagyobb jótékonysági koncertsorozata

2019. szeptember 11., 14:56

Szerző:

Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjjal elismert hegedűművész által indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozat szeptember 12-től tovább folytatódik magyarországi állomásokon. „Bátor összefogásra és cselekedetre van szükség ma is, mert a siker kulcsa az egységben, az összefogásban, egymás kölcsönös megsegítésében van.” – nyilatkozta Mága Zoltán, Budapest díszpolgára, aki a 2019. augusztus 23-i hatalmas sikerű Szent István téri díszelőadást követően ezen a héten újra koncertkörútra indul.

A karitatív koncertsorozatot a hegedűművész 2018. március 19-én Marosvásárhelyről indította útjára, arra emlékezve, hogy a három évtizeddel ezelőtti „fekete márciusi” nap megmutatta, hogyan tudunk vallási és etnikai hovatartozás nélkül, egy emberként kiállni a szabadságért, az igazságért, a jövőért. A Prima Primissima-díjjal is kitüntetett hegedűművész másodszor útjára indított ökumenikus jótékonysági missziója keretében hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak nyújt segítséget és templomok felújítását is segíteni kívánja.

Az első száz templomi koncerttel és az eddigi állomásokkal több száz millió forint értékben segítettek már bajba jutott embereknek, magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek.

A karitatív koncertsorozat ezévi díszelőadásán a Szent István Bazilika előtti teret közel tízezer ember töltötte meg. Az ünnepi hangverseny azt a nemzeti egységet és összetartozást példázta, amelyet a Kárpát-medencében másodjára útjára indított legnagyobb karitatív koncertsorozat is képvisel. A nemzeti összetartozást példázva az előadásra négy országból érkeztek határon túli fellépők és vendégek: Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. Az est díszvendége Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt, aki köszöntője után imát mondott a dunai hajókatasztrófa dél-koreai és magyar áldozataiért.

A szívhez szóló fohászt követően bejelentették, hogy Mága Zoltán a Püspök Úrral együtt hamarosan egy életmentő, betegfigyelő monitort fog adományozni a Szegedi Gyermekklinikának. Az este megható pillanataként Kozma Imre atyától, a Máltai Szeretetszolgálat alapítójától és Mága Zoltán hegedűművésztől a határon túlról érkező és magyarországi cigány és nem cigány gyermekek jelképesen átvették azt az adományt, amelyet iskolakezdés előtt immár hagyományosan minden évben nyújt a hegedűművész 1000 rászoruló gyermek számára. Az iskolatáskákat, cipőket és írószereket nagy örömmel fogadták a gyermekek.

A rászorulók, a beteg gyermekek, idősek és nagycsaládosok segítése mellett Mága Zoltán küldetésének érzi, hogy hősi halott rendőrök és katonák hozzátartozóinak javára is rendszeresen adjon jótékonysági koncertet.

A fiatalon elhunyt Mátyás Balázs rendőr őrnagy tiszteletére és emlékére létrejött „Szolgálat teljesítés közben" Alapítvány javára szánt támogatást szintén a díszelőadás során adták át.

Mága Zoltán és kiváló művésztársai ismét bebizonyították, hogy milyen ereje van az összefogásnak, több ezer ember szerte a világból hogyan tud a zene és a művészet által összekapcsolódni és olyan energiákat megmozdítani, amely cselekvésre ösztönöz. Erre most nagyobb szükség van, mint bármikor.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt támogatásával megvalósuló másodjára útnak indított templomi jótékonysági koncertsorozat ismét 100 magyarországi és határon túli településen zajlik. Az elkövetkezendő időszakban a következő helyszíneken és időpontokban lehetnek részesei a karitatív hangversenyeknek:

  • Mád 2019. szeptember 12. csütörtök 15:00
  • Mád 2019. szeptember 12. csütörtök 18:30
  • Tokaj 2019. szeptember 13. péntek 18:30
  • Etyek 2019. szeptember 14. szombat 18:00
  • Üllő 2019. szeptember 15. vasárnap 11:00
  • Cegléd 2019. szeptember 15. vasárnap 18:00
  • Baja 2019. szeptember 16. hétfő 19:00
  • Abaújszántó 2019. szeptember 17. kedd 18:00
  • Nagykanizsa 2019. szeptember 18. szerda 19:00
  • Békés 2019. szeptember 19. csütörtök 18:00
  • Heves 2019. szeptember 20. péntek 18:30
  • Budapest 2019. szeptember 21. szombat 18:00
  • Földeák 2019. szeptember 22. vasárnap 14:00
  • Mezőhegyes 2019. szeptember 22. vasárnap 19:00
  • Oroszlány 2019. szeptember 23. hétfő 18:00
  • Gyula 2019. szeptember 24. kedd 18:30
  • Eger 2019. szeptember 25. szerda 18:00
  • Mezőkövesd 2019. szeptember 26. csütörtök 18:00
  • Dunaújváros 2019. szeptember 27. péntek 17:00
  • Békéscsaba 2019. szeptember 28. szombat 19:00
  • Tiszafüred 2019. szeptember 29. vasárnap 11:00
  • Karcag 2019. szeptember 29. vasárnap 18:00
  • Sárospatak 2019. szeptember 30. hétfő 18:00
  • Szombathely 2019. október 1. kedd 19:00
  • Fót 2019. október 2. szerda 18:30
  • Miskolc 2019. október 3. csütörtök 19:00
  • Komló 2019. október 4. péntek 16:00
  • Pécs 2019. október 4. péntek 19:00
  • Budapest 2019. október 6. vasárnap 18:00
  • Nyíregyháza 2019. október 7. hétfő 19:00
  • Sümeg 2019. október 8. kedd 18:00
  • Debrecen 2019. október 9. szerda 18:00
  • Hajdúszoboszló 2019. október 10. csütörtök 18:00
  • Szolnok 2019. október 11. péntek 19:00
  • Budapest 2019. október 12. szombat 18:00
  • Vajdasági turné 2019. október 15. – október 25.
  • Erdélyi turné 2019. október 28. – november 07.
  • Tass 2019. november 09. szombat 16:00
  • Dömsöd 2019. november 10. vasárnap 17:00
  • Szabadszállás 2019. november 11. hétfő 17:00
  • Komárom 2019. november 30. szombat 17:00

 

További információk:

www.magazoltan.com

 

Mága Zoltán és zenekara természetesen további településekre is ellátogatnak, hogy segítséget nyújtsanak a rászoruló embertársainknak. Ezen koncertek időpontjai egyeztetés alatt állnak. A teljes programban több mint ezer művész vesz részt, a Nemzet Színészei, Kossuth-díjas művészek, kiváló popsztárok, világhírű művészek és zenészek lépnek fel a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Primarius Kamarazenekar kíséretében. A koncertekre a belépés díjtalan.

A második misszió minden egyes állomásán összegyűlt adományokat teljes egészében rászorulók kapják, így újra több száz család kaphat segítséget és több mint százezer embernek szerezhetnek örömet a jótékonysági templomi koncertek.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.