Fiaim, hol vagytok? – A békési zsidó kisfiúk körül a közönyből gyűlölet lett

Három és fél évig nevelkedett nyolc zsidó kisfiú egy dél-alföldi nagyközségben a háború kirobbanása előtti időben. Nevelőnőjük pedagógiai naplót vezetett napjaikról, ami a kor és az akkori magyar társadalom állapotát ábrázoló dokumentummá lett.

2019. április 24., 08:19

Szerző:

1941. június 22-én írta be gondosan vezetett pedagógiai naplójába Farkas Erzsébet, hogy „ma délután a srácoktól értesültem, hogy hajnalban kitört a német–orosz-háború. Kidobolták, hogy megint légvédelmi sötétítés lesz. Egyikük mesélt egy faemberről, amit a németek megtöltöttek robbanóanyaggal, hogy az ellenséges katonák felrobbanjanak. Utálatos dolog, hogy az emberek azon törik az eszüket, mivel lehet másokat ezrivel gyilkolni. »Hát minek jöttünk a világra, ha így kell élni?« – mondja valamelyik.” A pedagógiai naplót még pár hónapig vezetheti Farkas Erzsébet, azután az általa 1938 ősze óta fenntartott kicsi békési gyerekotthon megszűnik. Az árva és félárva zsidó kisfiúk, akik akkor már majd három éve vele együtt éltek, felkerültek a fővárosba, más árvaházakba. Ez volt mindannyiuk szerencséje. Budapesten, bujkálva, a gettóban éhezve, de mégiscsak túlélték a háborút. Békésből viszont mind Auschwitzba vitték a helyi zsidókat, néhányan túlélték ugyan, de a többség, a tehetősek és a szegények is odavesztek. Ahogy elpusztult gyakorlatilag a teljes magyar vidéki zsidóság.

A könyv, amelyből a fenti kis idézetet vettem, nem holokauszttörténet, hanem társadalomleírás, betekintés a harmincas-negyvenes évek magyar világába, szokásaiba, társadalmi rétegzettségébe, kultúrájába. Egyben a nagyon strukturált magyar zsidó világba is. A naplóíró, Farkas Erzsébet (1907–1991) gondosan gyűjtött minden egyéb olyan dokumentumot, igazolást, amely a Békésen eltöltött évekkel, majd családjának életével volt kapcsolatos. Halála után fia, Hódos Mátyás mérnök a papírokat lányára, Hódos Máriára bízta. Ő szerkesztette könyvvé a naplót, egészítette ki a családi papírok között fellelt többi dokumentummal. Nyomozással felérő kutatásokat végzett, hogy feltárja a napló főszereplőinek további sorsát. A művészettörténészként dolgozó Hódos Mária felismerte, hogy ami a kezébe került, az nem intim családi történet, hanem a magyar társadalomról szóló dokumentum. Tudta, hogy a pedagógiai napló, a levelek, a beszámolók, az igazolványok és az igazolások önmagukban értelmezhetetlenek a mai olvasónak. A szöveget kontextusba helyezte, adatokat szerzett a kéziratban megjelenő személyekről és intézményekről, értelmezte a jogszabályokat, a világot, ahol mindez megtörtént. A kötetbe illesztette a főszereplők életrajzait.

Elgondolkoztató az a szöveg, amelyet Farkas Erzsébet az 1952-es évben elkészített önéletrajzában a vállalati személyzetisnek írt. A kor politikai követelményeihez alkalmazkodva írja le családját, életét, kapcsolatait, munkásmozgalmi kötődését. A szövegen átsüt az asszony beteljesületlen vágya, hogy pedagógus akart lenni, de a kor, a körülmények, a szegénység ezt nem engedte meg, és a békési évek jelentették életének csúcspontját. Hódos Mária még élő szemtanúkat is talált, akik emlékeikkel egészítik ki az írásos hagyatékot. Az egyik legnagyobb vállalkozása, hogy megpróbált utánajárni, mi történt a túlélő gyerekekkel. Kiderült, hogy volt, aki még a háború alatt elesett partizánként, volt, aki kijutott Palesztinába még Izrael megalakulása előtt. Volt, aki rendőrbesúgó és ’56-os felkelő lett egy személyben.

A kispolgári és a proletárélet határvidéke a közeg, amelyben Farkas Erzsébet nevelkedett. Nélkülözés, korai munkába állás. A zsidó vallásosság és közösségi élet szerepe már elhanyagolható ebben a világban, helyét a munkásmozgalom s a XX. század más intellektuális kihívásai veszik át. A későbbi naplóvezető egészen fiatalon irodai munkákat végez, könyvelői képesítést szerez. Emellett tanul, leérettségizik. Könyvelésből tartja fenn magát. Egyetemre nem gondolhat, már csak a numerus clausus miatt sem. Házassága nem sikeres, a fia hároméves, amikor elválik a férjétől. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesületnél végez pedagógiai tanfolyamot. Feltehetően ott értesül a lehetőségről, hogy Békés nagyközségben vezethetne egy kis családi gyermekotthont, amelyet az Országos Izraelita Patronázs Egyesület hoz létre, együttműködve egy helyi gyógyszerésszel. Az otthon megalapítása egybeesik a zsidótörvények bevezetésének időszakával. Ez az országgyarapítás, a kezdődő világháború korszaka. Vannak ugyan megszorítások, de durva jogfosztás még nem éri a zsidókat. A későbbi években bukkannak fel gyakrabban ezek az elemek az elbeszélésben. Az árvák „családfőjének”, a gyógyszerésznek elveszik a földjét, a tanyáját. Korlátozzák, hogy a zsidók mennyi gabonát őrlethetnek, ráadásul nem a saját, jó minőségű búzájukból készült lisztet kapják vissza. A fiúk számára kötelező a leventeoktatás, de zsidóként nem viselhetik a leventesapkát, és ezt mély keserűséggel élik meg. A kezdeti közöny fokozatosan gyűlöletté változik körülöttük, utcai játszótársaik ellenféllé, majd ellenséggé lesznek.

A Trianon utáni „csonka Magyarország” területén a zsidóság száma 430 ezer körül volt. Nyolcvan évvel később általában százezer körülire becsülik azoknak az embereknek a számát, akiknek valamilyen közük van a zsidósághoz, a vallásgyakorlók pár ezren lehetnek manapság. Többek között ez magyarázza, mennyire torz kép él a mai magyar nyilvánosságban a zsidókról, a magyar társadalomban betöltött egykori és mostani szerepükről. Ha felbukkannak az irodalomban, publicisztikában, legtöbbször arról esik szó, hogy a zsidó nagyvállalkozók, nagyiparosok, bankárok miként vettek részt a hazai kapitalizmus gyors fejlődésében. Esetleg írnak a zsidó polgároknak a magyar intellektuális élethez való szellemi hozzájárulásáról. Ennél a fejezetnél sokszor vitatják, mennyire pozitív a „zsidó befolyás” a magyar kultúrára. Nem véletlen, hogy a jelenlegi hatalmi kurzus azokat az antiszemita szerzőket emelné be a kulturális kánonba, akik a zsidók társadalmi és kulturális szerepét támadták, idegennek, magyarságellenesnek állították be őket. A másik kedvelt antiszemita tétel, hogy a zsidóság egésze lett volna „a kommunizmus felelőse és haszonélvezője”. Ebből az eredetileg magáncélra íródott szövegből kiolvasható a Horthy-korszakban létező zsidó nélkülözés képe, a zsidó proletárok, munkások és kispolgárok nehéz sorsa. Látszik egy vállalkozói és értelmiségi középréteg is, amelyhez Goldberger Lajos, a békési gyógyszerész és a helyi polgári világ köthető. És felvillan a nagyburzsoázia is. Farkas Erzsébet rendszeres levelezésben van analitikusával, Lévyné (tószegi) Freund Katóval, akinek óráit látogatta a pszichoanalitikus egyesületnél. A gyógypedagógus-végzettségű asszony egy dúsgazdag, nemességre emelt nagyiparos család lánya volt. Férje, Lévy Lajos a Zsidókórház főorvosa. Freund Katót maga Sigmund Freud analizálta korábban, és később is jó viszonyban volt a Freud család köreivel.

Farkas Erzsébet Budapesten a szociáldemokráciához, a munkásegyesületekhez kötődött, férje is ebből a közegből lett. A villanyszerelő Holczer, később Hódos Rezső a felszabadulás után valódi káderpályát futott be, érettségizett, közgazdászdiplomát szerzett, igazgatta rövid ideig a Magyar Televíziót és megszervezte a Filatéliai Vállalatot. A zsidó valláshoz nem sok közük volt. Békésen találkozott a követelménnyel, hogy vezessen kóser háztartást a gyerekeknek, és gondoskodjék vallási nevelésükről. Megdöbbenten rögzítette naplójában, hogy az ezt előíró gyógyszerész eközben maga sem vallásos, nem tartja a kóserség előírásait. A helyi zsidó középréteg kijárt a tanyára szalonnát sütni, „tréflizni”. A kis gyermekotthont a faluban szinte mindenki elutasította. A helyi hatóság, élén az antiszemita szolgabíróval, ki akarja őket utálni, ellenőrzésekkel zaklatja őket. A helyi, egyre inkább zsidógyűlölő társadalom, beleértve az iskolát és a helyi elitet is, kiűzné őket. Nem szolidárisak a helyi zsidók sem. Az árvaházi gyerekek sokszor káromkodnak, rendetlenek. A zsidók viszont inkább beolvadnának. A rabbi sem elégedett velük, hittanórákon gyakran ütlegeli őket. Farkas Erzsébet bátran kiáll a védelmükre. Állandó harcban, mai szemmel mostoha és szegényes körülmények között, filléreket kuporgatva neveli, szidja és dédelgeti őket. Beszámolója egyfajta tankönyv arról, hogyan lehet szeretettel, apró eszközökkel, verés és megszégyenítés nélkül nevelni.

 

(Hódos Mária–Farkas Erzsébet: Fiaim, hol vagytok? Tinta Könyvkiadó, 2019, 589 oldal, 5779 forint)

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.