Egyedülálló, ingyenes karácsonyi koncert lesz vasárnap egy budapesti plázában

2018. december 14., 10:09

Szerző:

Különleges programmal várja a Campona Bevásárló és Élményközpont látogatóit december 16-án 16 órakor, a Budafoki Dohnányi Zenekar nagyszabású koncertjével, igazi téli hangulatú komolyzenével. Az egy órás koncerten Haydn, Vivaldi, Bartok és Grieg dallamai csendülnek majd fel. A műsort úgy állították össze, hogy kicsik és nagyok is egyaránt élvezhessék. A művek megértésében Hollerung Gábor karmester is segíteni fog, érdekes magyarázatokkal fogja fűszerezni az előadást – áll a központ közleményében.

Fotó: Facebook

A Campona egy másik meglepetéssel is szolgált nemrégiben látogatóinak, munkatársai a központ első emeletén egy elegáns, klasszikus, fekete zongorát helyeztek ki. Bárki, aki arra jár, kipróbálhatja, játszhat rajta, vagy hallgathatja mások zenéjét.

– A zene szeretete ugyanúgy összehoz embereket és közösséget teremt, mint az olvasás szeretete – indokolta a kezdeményezést Renata Kodadova, a Campona kereskedelmi vagyongazdálkodási részlegének vezetője.

A koncert ingyenes.

 

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.