Családokat, barátságokat tesz tönkre a politika - Fesztbaum Béla a választás drámájáról

2018. március 25. 07:10 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Fesztbaum Béla Jászai Mari-díjas színművész több mint húsz éve a Vígszínház tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen közben doktori fokozatot szerzett. Most pedig Ibsen Rosmersholm című drámáját rendezi a Rózsavölgyi Szalonban. A darab Norvégiában játszódik, az 1880-as évek végén, kampány- és választási időszakban. A konzervatív és szabadelvű politikai szekértáborok harcába beleroppan az ország, kettészakad a társadalom. A morális romlottság látlelete a magyarországi választás előtt is aktuális.

– Több mint húsz éve kezdte a színészi pályát, s most rendez először színdarabot. Miért várt ezzel ilyen sokáig?

– Rendeztem már korábban is, például koncertet Kern Andrásnak, zenés produkciót Seress Rezső műveiből, illetve Kosztolányi Dezső írásaiból előadást, amely tíz éve megy a Vígszínházban. Molnár Ferenc újságcikkeiből, tárcáiból állítottam össze a Szülőfalum, Pest című önálló esetemet, amelyet 2016 novemberében mutattunk be a Rózsavölgyi Szalonban, és jelenleg is látható. A szalonszínház művészeti vezetője, Zimányi Zsófia megtisztelő rendezői felkérésére ajánlottam Ibsen Rosmersholmját. Régóta foglalkoztat ez a mű, és nagyon szerettem volna színpadra állítani.

– A szövegkönyv írásában is részt vett, sőt ön játssza az egyik főszerepet, Rosmersholm birtokosát, az egykori lelkészt, Johannes Rosmert is. Nem túl kockázatos ennyi mindent magára vállalni?

– A szövegkönyvet Deres Péter dramaturg barátommal jegyezzük közösen. Ibsen eredeti műve négyfelvonásos. Mi Kúnos László mai nyelvű nagyszerű fordítását használva kétfelvonásos változatot készítettünk. Ibsen drámájának minden mozzanatát megőriztük, csupán fogyaszthatóbbá tettük a szöveget. Zimányi Zsófia vetette fel, hogy mi lenne, ha én alakítanám Rosmert, mert a negyvenes értelmiségi figura passzolna a karakteremhez. Egy nap gondolkodási időt kértem, aztán igent mondtam. Az előadás így még személyesebbé vált a számomra. Rendezni és játszani egyszerre nem könnyű, de rettentően élvezem. Fantasztikus színészkollégáim segítőek: elfogadták, hogy együtt próbálnak velem, ugyanakkor instrukciókat is kapnak tőlem.

– Izgalmas a szereposztás: például Láng Annamária annak idején a Krétakör vezető színésznője volt, Zrinyi Gál Vince lakótelepi fiatalokból alapította meg a KOMA civil, közösségi színházát. Lukáts Andor pedig a legendás kaposvári társulat tagja volt. Mindenki más-más színházi irányzatot képvisel.

Fotó: Bazánth Ivola

– Én több mint húsz éve vagyok a Vígszínház tagja, Láng Annamária rövid ideig nálunk is játszott, aztán elkerült tőlünk. Mindenképp szerettem volna vele újra együtt dolgozni. Ráadásul mostanában ritkán láttuk őt fővárosi teátrumokban, pláne klasszikus darabokban. Az is a célom volt, hogy visszaadjam őt a pesti közönségnek. Tudatos koncepcióval főleg olyan partnereket kerestem, akik az én szabályosabb színházi utamhoz a maguk szabálytalanságát tudják hozzáadni. Ibsen patikamérlegen szerkesztett társalgási drámáját ez a sokféle színészi szenvedély még izgalmasabbá teheti.

– Budapesten jelenleg több színházban is játszanak Ibsent. Mitől vált újra kultikussá ez a régi norvég író?

– A kétezres évektől tart Ibsen újrafelfedezése, nemcsak nálunk, hanem a nemzetközi színházi életben is. Ibsent a modern polgári dráma megteremtőjének tekintik, noha ő kegyetlen éleslátással leplezte le ennek a világnak a hazugságait. Drámái gyakran, mint a Rosmersholm is, polgári szalonokban játszódnak, látszólag teljesen rendezett polgári családokat mutatnak be. Ám mindig kiderül, hogy a felszín alatt valami nagyon nincs rendben. A szereplők súlyos bűnöket titkolnak el, és az elhallgatott múlt megmérgezi a jelenüket is. A múlttal való szembenézés, a magán- és közéletünk titkainak leleplezése ma is aktuális téma.

– A Rosmersholm nem tartozik a szerző legismertebb művei közé. Mi lehet az oka?

– A darabot már akkor sem fogadta lelkesen a közönség, amikor 1886-ban bemutatták Norvégiában. Talán azért, mert a mű túl erősen kritizálta az akkori norvég közéletet. Az országban éppen választás zajlott, az első olyan választás, amely pártérdekek és pártpreferenciák alapján megosztotta a társadalmat. Polgárháborús légkör alakult ki, és Ibsen nem bánt kesztyűs kézzel egyik oldallal sem. A Rosmersholmban alapvetően két világnézet, két ideológiai tábor ütközik össze: a régi konzervatív értékek megkérdőjeleződtek, az új szabadelvű eszmék sem tudtak megerősödni. A két oldal megmondóemberei a nagy eszmék nevében valójában kicsinyes érdekharcaikat vívják. Azt hiszem, a dráma kíméletlen nyíltsága és bátorsága is hozzájárult ahhoz, hogy később is ritkán tűzték műsorra. Budapesten például legutóbb huszonöt éve játszották, akkor Valló Péter rendezte a Radnóti Színházban.

– A történet Rosmersholmon, egy nagypolgári vidéki kúrián játszódik, itt él egy tősgyökeres konzervatív család utolsó sarja, Johannes Rosmer. Egész életét a vallás, a rend és a fegyelem szigorú elvei határozták meg. Ám feleségét tragikus körülmények közt hirtelen elveszítette, és egyedül maradt birtokán a barátjának hitt házvezetőnőjével, Rebekka Westtel. Ő a lázadó, a felszabadult nő megszemélyesítője. Rosmer a nő hatására kilép az egyházából, és a szabadság és demokrácia eszméit kezdi hirdetni.

– Színháztörténeti érdekesség: Rebekka Westet először a világhírű olasz színésznő, Eleonora Duse játszotta olaszul nálunk, a Vígszínházban, 1907-ben. Külföldi sztárokból álló társulatával vendégszerepelt itt, és Kosztolányi Dezső áradozott a darabról és Duse alakításáról is. Ezt a szenvedélyes, de rendkívül ellentmondásos női karaktert játssza most Láng Annamária.

– Ibsen a férfi-nő kapcsolatokat ábrázolva olyan tabutémákról ír, amelyek ma is indulatokat kavarnak. Rebekka West az önérvényesítő nő, aki gátlástalanul manipulálja a férfiakat, bárkin átgázol, hogy elérje, amit akar.

Noha Ibsen maga is lázadó, forradalmi alkat volt, korának szabadságpárti alakjairól is lesújtó a véleménye. Darabjában ezek a figurák is önzők, egoisták. Rebekkát csak a személyes céljai érdeklik, az sem zavarja, ha ezzel másokat tönkretesz. Rosmer tetszetős, világmegváltó eszméket hirdet, s közben nem vesz tudomást arról, hogyan omlik össze a magánélete, milyen felelősség terheli őt is a felesége haláláért. Ibsen költőien fűzi össze a magánéleti és közéleti témákat, megfűszerezve mindezt misztikummal, pszichológiai, sőt szexuálpszichológiai tartalommal. Sigmund Freud elemzést is írt Rosmersholmról.

– A darab másik fontos szereplője Rosmer sógora, Kroll iskolaigazgató. Ő a konzervatív oldal harcos képviselője, gyűlöletkeltő beszédeivel uszítja a tömeget a szabadelvűek ellen, és a propagandasajtót szervezi.

– Kroll arra kéri Rosmert, csatlakozzon a konzervatívok harcához. Majd két perc múlva megtudja: sógora inkább a másik oldalhoz húz. Nagyon erős, mély családi konfliktusokon keresztül ábrázolja Ibsen a politikai oldalakat elválasztó szakadékokat. Kutatva a darab keletkezésének korszakát, megtudtam, hogy a politikai ellentétek miatt akkoriban a norvég társadalom két részre szakadt, családtagok szóba sem álltak egymással, barátok gyűlölettel fordultak egymás ellen.

– A darabban el is hangzik: sorsfordító idők vannak. Ám a szekértáborok harca elfedi a valódi eszmék hiányát, a szellemi kiüresedést.

– Ibsen mesterien mutatja meg, hogy minden szereplő a magánéleti válsága elől menekül és törekszik közéleti megmondószerepre. A két oldal képviselői erkölcsi romlottságukban teljesen egyformák. Ibsen azzal szembesíti a közönséget a választás előtt: ilyen szörnyű állapotok között élünk, ez a választék! De a dráma nem elsősorban a politikai választásról szól, s főleg nem a pártpolitikairól. Inkább arra kérdez rá: milyen életlehetőségeket választhatunk? Létezhet-e társadalmi megújulás, ha saját személyes múltunkkal nem nézünk szembe? Miért válunk alkalmatlanná arra, hogy a kivívott szabadságunkkal élni tudjunk? Ibsent az is izgatja, hogy a filozófiakönyvek klasszikus eszméi egyáltalán átültethetők-e gyakorlati politizálásba. Vagy önző érdekek mentén szerveződő csoportok használják fel a tiszta eszményeket? Az utcai politizálás színpadán a gyűlöleten kívül mi maradhat nekünk? Ha végignézünk a huszadik századi történelmünkön, láthatjuk, a fennkölt eszmék hogyan váltak pusztító ideológiákká.

– A darab bemutatója április 5-én lesz, három nappal a hazai választás előtt.

– A Rózsavölgyi Szalon műsortervébe egyszerűen így fértünk bele. De természetesen a darabválasztásomnál fontos szempont volt a jelenünkkel való párhuzam is. Szívből remélem, hogy ez a 19. századi klasszikus a Szalon intim színházi terében kortársunkká válik.

– Szinte ugyanolyan politikai megosztottság és gyűlölködés van nálunk, mint amilyet a színmű bemutat. Vajon a színháznak lehet társadalomgyógyító szerepe is?

– A színház tükröt tud tartani, ez a kötelessége. Radikális társadalmi változást egy színdarabtól nem lehet várni: nem lesz forradalom a színházban. De az előadás hozzájárulhat a tisztánlátáshoz, önmagunkba nézéshez. Egy kis személyes belső forradalmat előidézhet a nézőkben. Ibsen drámája arra is figyelmeztet, hogy a kimondott szóval vigyázni kell, a szavakban ugyanis nagy erő van, rombolni is tudnak. És a megbélyegzés, a gyűlölet ott marad velünk, beleég a mindennapjainkba.