Clint Eastwood is az amerikai mozik megmentésére kéri a kongresszust

2020. október 2. 09:59 - szerző: 168 Óra

A kongresszus döntéshozóihoz fordultak az amerikai mozivezetők, hogy segítsenek megmenteni a szektort – derült ki a Variety cikkéből, amit a Magyar Hang idézett. A koronavírus-járvány nem kímélte az ipart, jelenleg pedig sürgősen támogatásra van szüksége, hogy túl tudjon élni.

A levélben arra kérik a szenátus többségét vezető Mitch McConnell-t, Nancy Pelosi-t, a demokratákat vezető Chuck Schumer-t és a republikánusok élén álló Kevin McCarthy-t, hogy a koronavírus-alapban megmaradt pénzekből csoportosítson át az iparág számára. Az aláírók közt a jelentősebb érdekvédelmi szervezetek mellett olyanok vannak, mint Wes Anderson, James Cameron, Greta Gerwig, Clint Eastwood, Christopher Nolan, M. Night Shyamalan, Steven Soderbergh és Taika Waititi.

A mozis cégek 93 százaléka 2020 második negyedévére már több mint 75 százalékos veszteséget halmozott fel. Ha a helyzet így folytatódik, a kis és közepes cégek 69 százaléka lesz kénytelen csődöt jelenteni és/vagy bezárni. Az álláshelyek 66 százaléka van veszélyben.

Mint a levélben szerepel, a moziba járás fontos az amerikaiaknak, tavaly is 268 millióan ültek be egy-egy filmre Észak-Amerikában.

Jelenleg az amerikai mozik 75 százaléka van nyitva, de a fontos New York-i és Los Angeles-i piacok továbbra is zárva tartanak, ahogy Észak-Karolina, Michigan vagy Kalifornia nagy része. A nagy amerikai stúdiók sorra halasztják el bemutatóikat, a Tenet-en kívül alig volt jelentősebb alkotás, amit sikerült végül bemutatni, és ez a Nolan-film is előbb jött ki a világ számos országában, mint egyes amerikai államokban.