Döntött a Cinema City, nem zárják be a mozijaikat

2020. március 12., 11:33

Szerző:

Létszámkorlátozás mellett tartanak nyitva a Cinema City mozihálózat termei. Erről a Facebook-oldalukon adtak hírt. Úgy döntöttek, egy előadásra 

csak 99 ember válthat jegyet.

Mint ismert, szerdán a koronavírus elleni védekezés miatt a kormány vészhelyzetet hirdetett és úgy döntött, megtiltja a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását. A Cinema City azt írja, ha mozihálózat weboldalán egy előadásra bármelyik helyre szabadon foglalható vagy vásárolható mozijegy, de ezzel a korlátozással. 

A Cinema City arról is tájékoztatott, hogy már korábban is bevezettek a vírus terjedését visszaszorító intézkedéseket. Mindegyik fővárosi és vidéki mozi termeinek, közösségi tereinek, a nézők és munkatársak által használt helyszíneket rendszeresen fertőtlenítik, a gyakran használt felületeket folyamatosan tisztítják.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.