„Bejelentkezett Messengeren, hogy bevett egy csomó gyógyszert” – A két civil, aki fiatalokat ránt ki a halál torkából

2017. december 9. 07:40 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Az öngyilkosság megelőzésének világnapján, szeptember 10-én két civilt tüntettek ki idehaza. A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány díját Incze Zsóka és Molnár Szilvia kapta meg, aki zárt Facebook-csoportokban depressziós fiataloknak segít túljutni a kríziseken. Példájuk az is megmutatja: a közösségi oldalak az empátia kultúráját is erősíthetik.

Incze Zsóka és Molnár Szilvia nem híres ember, csupáncsak hétköznapi hős. Őket nem állítják meg autogramokért, bár sokunk példaképei lehetnének. Ha több ilyen lelkes civil lenne, jobb hellyé válhatna Magyarország.

A Lélekben Otthon Alapítvány öt évvel ezelőtt hozta létre azt a díjat, amelyet minden évben azoknak a civileknek adnak át, akik a legtöbbet teszik az öngyilkosság megelőzéséért. E díjjal is szeretnék kifejezni: a prevenció nemcsak orvosi, pszichológiai kérdés, hanem össztársadalmi ügy. A legutóbbi hazai felmérések szerint a 15–25 éves korosztályban a második leggyakoribb halálok a szuicidum. Incze Zsóka és Molnár Szilvia depressziós fiataloknak segít zárt Facebook-csoportokban. Feljelentést tettek egy férfi ellen, aki kiskorú lányokra vadászott az interneten, és lelki válságban lévő gyerekeket öngyilkosságra buzdított. A két díjazottal egy pesti kávézóban találkoztunk.

– Nagyon örülünk persze az elismerésnek, de ez inkább azoknak a fiataloknak járna, akikkel foglalkozunk. Ez nem a mi sikerünk, hanem az övék

– mondja Zsóka.

A 39 éves budapesti pedagógus zenét tanít, karvezetőként színházaknak is dolgozik. Családanya. Egy évvel ezelőtt a Facebookon böngészve talált rá a lelki sérült fiatalok egyik csoportjára, és úgy érezte, szívesen segítene nekik. Felvette a kapcsolatot a csoport adminjával, Molnár Szilviával. Internetes munkatársi kapcsolatukból hamarosan barátság lett.

– Most már két Facebook-csoportunk is van, körülbelül ötszáz taggal – teszi hozzá Szilvia.

Ő 19 éves, most fejezte be a bolti eladói szakiskolát, szeretne továbbtanulni és a gyermekvédelem területén elhelyezkedni. Jelenleg albérletben él Cegléden. Korábban Szilvia is megküzdött a depresszióval. Saját problémáit nem akarja a nyilvánosság elé tárni, de a lényeg, hogy képes volt talpra állni és továbbvinni az életét. Ám ehhez Szilvia segítséget kapott hasonló internetes közösségektől is. Ezért is gondolta, hogy ő is szervez egy csoportot sorstársainak.

– Amikor másfél éve létrehoztuk a depressziós fiatalok Facebook-körét, már jól voltam. Azt reméltem, hogy a saját példámon keresztül meg tudom mutatni, hogy igenis van kiút.

A csoport nevét inkább nem árulják el. Akinek ez fontos, úgyis megtalálja őket a közösségi oldalon. Van, aki nem jó szándákkal csatlakozik hozzájuk, és a trollkodók figyelmét nem szeretnék magukra felhívni. Akadnak olyan alakok is, akik abban lelik örömüket, ha kiszolgáltatott gyerekeket alázhatnak meg. Csoportjaikba többlépcsős beléptetési rendszer van, Szilviáék sokféle kérdéssel próbálják kiszűrni azokat, akik nem odavalók. Aki átment a szűrön, és mégis agresszívan, lekezelően kommunikál a többiekkel, azonnal kizárják.

Fotó: Fotó: Kovalovszky Dániel

De vajon miért válhat a Facebook a gyermekvédelem terepévé is? Zsóka szerint ha ezekkel a fiatalokkal személyesen találkoznának, kevéssé nyílnának meg. Általában a családtagoknak, iskolástársaknak sem beszélnek a gondjaikról, nem bíznak senkiben. Legfeljebb egy képernyő előtt ülve, a Messengerbe bepötyögve merik megosztani a problémáikat. Sokan nem a valós profiljukat használják, mert félnek, hogy a titkaik kijuthatnak az internetről, és ha a szüleik megtudnák, milyen csoport tagjai, még nagyobb bajba kerülnének.

– Többségük mögött nincs támogató család, és sokszor azok ártanak nekik a legtöbbet, akiknek a szeretetére a legnagyobb szükségük lenne – jegyzi meg Zsóka.

A mai tizenévesek az online világban szinte több időt töltenek, otthonosabban mozognak, mint offline. Ott kell tehát segíteni nekik, ahol leginkább elérhetők. A Facebook-csoportban lassan megnyílnak, személyesebb dolgokat is megosztanak magukról. A csoporttagok között vannak fővárosiak, vidékiek és határon túliak is. Hátrányos helyzetű szegény családok gyerekei, és gazdagok. De a kamaszkori problémáik ugyanazok.

– A magánytól és az elhagyatottságtól ugyanúgy szenved az alföldi tanyavilágon élő gyerek, és a rózsadombi is – folytatja Zsóka. Ezek a fiatalok érzelmileg elhanyagoltak, nincsenek barátaik, kiközösítik őket, semmi önbizalmuk. Úgy érzik, rosszak, csúnyák, buták, fölöslegesek.

Családjaikban gyakoribb a lelki, verbális bántalmazás, mint a fizikai, de az utóbbira is bőven van példa. Családon belüli erőszakról, abúzusról is beszámolnak. A két csoportvezetőnek szoros a kapcsolata a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány lelkisegély-szolgálatával, családsegítőkkel, gyámüggyel, jogászokkal is. Előfordulnak olyan súlyos esetek is, ahol Zsóka és Szilvia segítsége már kevés. Ilyenkor azt tanácsolják a gyerekeknek, hogy hívják fel a Kék Vonal munkatársát. És a csoporttagok hallgatnak rájuk. Szilvia telefonon is tartja velük a kapcsolatot, a mobilja gyakran éjszaka is csöng, őt „nulla-huszonnégyben” hívhatja, aki rosszul van. Tapasztalt telefonos lelki segítők tudják: a legfontosabb, hogy beszéltetni kell azt, aki a vonal másik végén a szavakat keresi. Sokszor már az is segít, ha egy gyerek úgy érzi, valaki odafigyel rá, komolyan veszi.

– Megtörtént, hogy valaki éjjel bejelentkezett Messengeren, és közölte, hogy bevett egy csomó gyógyszert. Megijedt, most mit tegyen? Mondtam neki, hogy azonnal igyon sós meleg vizet, attól kihányja, és hívja a mentőt. Így is tett, és még időben kórházba került. Megmentették az életét. Mi nem hívhatunk rohamkocsit, hiszen ha valaki nem a saját adataival jelentkezett be a csoportba, azt sem tudjuk, hogy kicsoda és hol lakik. Vészhelyzetben nincs idő faggatni. Tiszteletben kell tartanunk az anonimitását, ha el akarjuk nyerni a bizalmát – magyarázza Szilvia.

A Facebook-körök önsegítő csoportként működnek, megtartó erő a fiataloknak. Sokan privát üzenetet is írnak egymásnak, barátságok szövődnek. Persze a két adminisztrátortól nem várható el, hogy a magáncseteléseket is kontrollálják. Ám épp a csoportkohézió segített abban, hogy nemrég olyan társukat is leleplezzék, aki durván visszaélt a többiek bizalmával.

Szilviát többen is értesítették, hogy a csoportból az egyik srác, R. Martin szexuális tartalmú privát üzenetekkel zaklat 13-14 éves lányokat. Találkozóra hívja őket, öngyilkosságra próbál rábeszélni csoporttagokat.

A húszéves Martin szintén pszichés problémákkal jelentkezett hozzájuk, együttérzést és sok támogatást kapott a többiektől. Amikor kiderült, hogy mit művel a kislányokkal, kitiltották a csoportból. Szilvia kiderítette, hogy a fiú egy Ceglédhez közeli településen lakik. Felkereste, Martin megtört, nem tagadott semmit, sőt, azt is elmondta, hogy az egyik kiskorú lánnyal szexuális kapcsolatot létesített. S bár tisztában volt azzal, hogy a megrontás és öngyilkosságra buzdítás súlyos bűncselekmények, arra hivatkozott, hogy ő skizofrén. Ezeket a tetteket nem ő követte el, hanem a „másik énje”. Szilvia azonban beismerő vallomást íratott vele, majd a papírral és három ismerősével együtt augusztus 15-én bementek a ceglédi rendőrkapitányságra feljelentést tenni a fiú ellen.

– Az ügyeletes rendőrtiszt nem vett föl jegyzőkönyvet, még az adataimat sem, pedig bizonyítékul Martin zaklató Messenger-üzeneteiről képernyőfotókat is mutattunk.

A megrontás beismerésére csak legyintett a rendőr, közölte, hogy a 12 éves cigány lányok már szülni is szoktak. Az öngyilkosságra biztatást pedig elintézte annyival: „Ha magának azt mondják, hogy másszon a falra, felmászik? Na ugye.” Ezek után elmentünk a pilisi gyámügyi hivatalba. Ott viszont a gyámügyi előadó ránk kezdett gyanakodni, és arról faggatott, miféle Facebook-csoport ez, és letiltatja az egészet – idézi fel az eseményeket Szilvia.

Zsókát a pilisi gyámügyről hívta fel barátnője azzal, hogy az ő adatait is kérik. Szerencsére a két adminnak kellő lélekjelenléte volt, és nem hagyták megfélemlíteni magukat a hivataloktól. A sajtóhoz fordultak: Balavány György, a Hír24.hu újságírója több cikket írt az ügyről, szeptemberben az RTL Klub Házon kívül műsora foglalkozott a témával. A médiafigyelemnek is köszönhető, hogy a rendőrség végre komolyan vette Incze Zsóka és Molnár Szilvia bejelentését, és nyomozást indítottak.

– Én a VII. kerületben lakom, bementem az ottani rendőrőrse, és elmondtam, hogy Cegléden jegyzőkönyvet sem voltak hajlandók felvenni. A VII. kerületi rendőr segítőkész volt, megdöbbentette a ceglédi kollégák mulasztása – állítja Zsóka.

Incze Zsóka és Molnár Szilvia
Fotó: Kovalovszky Dániel

Noha a rendőrségi eljárás már elindult, most, november közepén Martin még szabadlábon van, annak ellenére hogy beismerte a megrontást, és labilis, depressziós fiatalokat próbált öngyilkosságra rábeszélni. A civilek minden tőlük telhetőt megtettek a kiskorúak védelméért. A hivataloknak mintha ez kevésbé lenne sürgős.

De vajon hogyan képes két nő ötszáz gyerek lelki terheit cipelni? Elismerik, ez nem mindig egyszerű. Azt mondják, hogy sohasem szabad egyszerre kikészülniük. Amikor Zsóka fárad el, Szilvia ad erőt neki. Amikor Szilviának van elege mindenből, Zsóka a támasza. S bár egy generáció választja el őket egymástól, a korkülönbség inkább szorosabbra fűzi szövetségüket.

S hogy mi ebben a rengeteg munkában a siker? Miért érdemes csinálni? Azt mondják, a siker az, hogy a gyerekek megvannak.

Amióta foglakoznak velük, nem történt befejezett öngyilkosság, és ez a közösség összetartó erejét is mutatja.

A csoporttagok közül sokaknak sikerült legyőzniük a depressziót, rendeződtek a dolgaik. Többen itt maradnak a csoportban segítőnek. Mások – ha elsodorja is őket az élet – olykor írnak Szilviának és Zsókának: köszönnek mindent. Jól vannak.