Befújja az utcáról a tehetségeket a szél – A befogadó művészpince
– Ha Mari nincs, ez a hely sincs – mondja Lantos László, művésznevén Triceps. A pincébe vezető lépcsőn ül, háttal az utcának. Ősz haj, fehér szakáll, ellenfényben nem látni az arcát, csak a mentolos cigarettát a szájában, amire ötvenes éveiben szokott rá. A Mersz Klub rozsdabarna vasajtója mellett nem sétál el senki, késő délután van. Még nem nyár, már nem tavasz. A Csobánc utcába néha betéved egy-egy busz. Távol az Orczy tér házai alatt, az utcai műanyag bútoroknál fogy a sör.
Mari nemet int a fejével:
– Ez a hely az ő gyereke. Együtt jártunk bölcsészkarra, de akkor nem jöttünk be egymásnak, ő bőrnadrágos-copfos jugó vagány volt, én nagyszájú kívülálló csaj voltam. Csak 52 évesen jöttünk össze – nevet.
Falcsik Mari költő. A nyolcvanas évek elején a Móra Kiadónál dolgozott, de kiszállt. „Huszonéves voltam, próbáltam összerakni a magam gondolatrendszerét, és nem fért bele a kompromisszum” – mondta korábban lapunknak. Felvételi előkészítőket tartott. Afféle – ahogy ő nevezte – szabadgimnáziumot. „Hívtam az órákra történészeket, költőket is” – mesélte. Verseinek publikálásába 2000 márciusában, 44 évesen vágott bele. Máig hat verseskötete jelent meg, és számos fordítása.
Most egy régi fotelben ül, párna támasztja a hátát, mögötte könyvespolc. Itt minden eladó, a bejárati ajtónál a bakelitlemezek, a régi és új könyvek, a képek a falon – a bevétel a klub fenntartását támogatja. Egy kerek asztalnál ülünk. Félhomály van. Kapunk üdítőt, fröccsöt.
– A délszláv háború kitörése után egy pesti bandalakásban laktunk. Három szoba volt, öten éltünk ott magyarok, meg az átutazó szerb, bosnyák, horvát menekültek. Én a Petőfi Csarnokban árultam könyvet – meséli Triceps.
Ő Szabadkáról került az ELTE magyar–szerbhorvát–esztétika szakára. Később az Új Symposion olvasószerkesztője volt, dolgozott a Magyar Narancsnak, író, színházi és egy alkotás erejéig filmrendező, body art performer, az Opál Színház alapító-rendezője, kulturális szervező és nem utolsósorban fekete öves karatemester. Az egyetem után visszament a Vajdaságba, de jött a polgárháború, semmije sem maradt: elvált, elvesztette barátait, házát. A kilencvenes évek elején Erdélybe menekült, Gyergyószentmiklóson rendezett egy négyórás Beckett-előadást. Azután Pestre költözött.
– Gasner Jancsi barátommal a Tilos az Á kocsmában elhatároztuk, hogy keresünk magunknak egy klubnak való helyiséget. Akkor már működött az Opál Színház, Ladik Katival, Bárdos Deák Ágival, szükségünk volt egy próbahelyre.
Gasner, az Európa Kiadó és a Sziámi legendás gitárosa tudott a Ferencvárosban egy négyszáz négyzetméteres üres pincéről. Kivették, negyvenhét konténer sittet kellett kihordaniuk, mire megnyithatták a Black-Black Galériát. A kiállításokat az Árnyékkötők csoport, az irodalmat Ménes Attila író szervezte.
Nem volt igazi bejárata, az utca felől egy csúszdán lehetett megközelíteni, bent homokból építettek színpadot. Költők, performerek, japán butohtáncosok léptek fel ott. Triceps negyvenéves volt, amikor negyven napra egy szárnyas ketrecbe zárta magát, csak folyadékot vett magához, és a rituális performance alatt naplót vezetett, ami később Éhségkönyv – Az éhezőművész naplója címmel jelent meg. A Black-Blackben zenélt a Tudósok, Dresch Mihály, Dóra Attila, lengyel és szerb alternatívok, még underground diszkót is működtettek. Hat év után lebontották a házat, így új hely után kellett nézniük.
Végül az önkormányzat segítségével az Ipar utcában megalapították a Merz Házat. A Merz szó egy Kommerzbank feliratú papírszelet szétvágásából származott. Ladik Katalin költő, performer, színész 15 éve írt a helyről a Literának: „Ez a pince egy föld alatti szárnyas hajó. Mi vagyunk a hajótöröttek, akik reménykedve foltozgatják ezt a Pannon-tengeri hajót. Akár Mondrian, aki az abszolút tisztaság poligonján, egy piros gramofon mellett, önkívületben, kiszáradt szilvafa táncol.”
Színházi előadások, koncertek, performance-ok, fotó- és képzőművészeti kiállítások, költészeti estek, felolvasások szerepeltek a programban. A Merz lett a hazai művészvilág underground központja. Ám végül az önkormányzat felbontotta velük a szerződést, kellett a hely másnak, mondták, aztán mégis lakat került a klubra. Hosszú ideig nem volt helyük, míg végül 2013-ban rátaláltak a Csobánc utcai pincére. A korábbi klubokhoz képest ezt már csak pinceszobának nevezik. Őrizték volna a legendás nevet, de nem illett a kis klubhoz. A Merzből így lett „csak” Mersz. A színpadjukra a fellépéshez ugyanis az kell, meg valami más:
– Képzeld, befújja az utcáról a tehetségeket a szél – nevet Lantos László.
Jönnek a profik mellett kezdő írók, költők, novellisták, szabad a terep, a klubban felolvashatják az írásaikat. Legutóbb az Eső című irodalmi lap felolvasóestjén jártam náluk. Jenei Gyula főszerkesztő beszélgetett Benedek Szabolcs íróval, Molnár H. Magor szerkesztővel. Petőcz András, Novák Zsüliett, Falcsik Mari olvasta fel az írásait.
De ide járnak a Halszájoptika alkotói is: fotográfusok, írók, képzőművészek, akik kezdetben csak egy blogon közölték a fotókhoz írt szövegeiket, novellákhoz készült képeiket.
– Később zenés vetítéseket is tartottunk – meséli a csapat motorja, Haynal Ákos. – A Mersz klub fellépési lehetőségeket ad nekünk, és Triceps által vált szorosabbá alkotóink kapcsolata egymással.
Ma már fanzint is kiadnak, saját készítésű újsággal is jelentkeznek. A Halszájoptika csoportban negyven alkotóművész dolgozik, köztük Birtalan Zsolt és Varga Imre fotósok, Ferdinánd Zoltán író és Horváth Eve költő.
A Mersz klub fellépőinek Rőczei Görgy képzőművész, grafikus készít egyedi, számozott művészkönyveket. Ő dolgozott a nyolcvanas évek híres ellenzéki Inconnu Csoportjával, amelynek tagjai a mail artot, postai művészetet űzték. A csapat művészei a Kádár-rendszer ellenőrzéseit úgy játszották ki, hogy a műalkotásokat tartalmazó csomagjaikat direkt rossz címre adták fel, és azok a „Címzett ismeretlen” (Inconnu) bélyegzővel jutottak „vissza a feladóhoz”, aki valójában a levél igazi címzettje volt.
– A könyv mint információ meghalt, személyessé kell tenni – mondja Rőczei György. Nagy szakáll, hosszú haj, kockás ing – igazi ’68-as imázs. Rágyújt egy cigarettára. Mutatja az általa készített könyveket. A Mersz klub kiadásában több tucat szerzői és művészkönyve készült már el.
– Minden betű más, minden vesszőnek saját karaktere van. Nemcsak a nyers szöveg jelenik meg benne, a tartalom mellett a forma is művészet.
Triceps próbálja a mikrofont. Könyvbemutató kezdődik, Falcsik Mari lefordította Walter Isaacson Leonardo da Vinci – A zseni közelről című monográfiáját, amely a Helikonnál jelent meg.
– Miközben Mari értékes underground műalkotásokat készít, a világ legnagyobb, legismertebb szerzőit fordítja. Ezt a művet is hihetetlen precizitással ültette át magyarra – mondja M. Nagy Miklós József Attila-díjas műfordító, író, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője és főszerkesztője.
Falcsik Marival rövidesen ő beszélget a parányi színpadon, ahol két szék között kis vasasztalka áll, rajta a Leonardo-kötet, amelyet fonott ernyőjű olvasólámpa világít meg. Háttérnek absztrakt festmények szolgálnak, a földön szobortorzó és régi, kopott perzsaszőnyeg.
M. Nagy Miklós nem tartja kizártnak, hogy rövidesen a Mersz klub szerzői megjelennek a kiadó ajánlatában.
– Marinak és Tricepsnek kiváló érzéke van arra, hogy felfedezze a szövegekben a tehetséget – mondja.
Falcsik Mari kicsit szabódva áll fel a fotelből. Indul a parányi színpad felé. Elcsendesedik a klub. Nem csukják be a vasajtót. Bárki bejöhet. Az Orczy térről idehallatszik a villamos. / Pungor András
