Az Orbán-kormány nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a VOLT Fesztivált, egymilliárdot ad a megrendezésére

2019. január 25., 20:51

Szerző:

hvg.hu fedezte fel a pénteki Magyar Közlönyben azt az Orbán Viktor aláírásával megjelent kormányhatározatot, amelynek a tanúsága szerint nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánítják a Sopron rendezvényterületének kialakítására irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. Név szerint nem említik, de a helyrajzi számból kiderül, hogy a VOLT Fesztiválról van szó, azt pedig a hozzá kapcsolódó kormányhatározat szentesíti, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő területen, és az itt telekalakítással kialakított ingatlanokon

zenei fesztiválok és egyéb városi rendezvények megrendezéséhez szükséges közműfejlesztés költségvetési forrásból

valósuljon meg. Ez azt jelenti, hogy a VOLT Fesztivál megrendezéséhez Sopron önkormányzata

legfeljebb 990 millió forintot kaphat a 

a turisztikai fejlesztési célelőirányzatból. A kormányhatározat ezen túl is elég nagyvonalú, jelzi ugyanis,s hogy a beruházással összefüggésben nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásra sincs szükség. A beruházások mibenlétét ezen túl egyelőre homály fedi. A 2019-es VOLT Fesztivál két legnagyobb külföldi sztárfellépője Slash és a Slipknot lesz.

 

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.