Megtalálták Aradszky László utódját, már ha ez egyáltalán lehetséges

2019. október 16., 13:08

Szerző:

Középső unokája lehet méltó utódja Aradszky Lászlónak – véli a Ripost. Aradszky Marcell ugyan még csak tizennégy éves, de a torkában már most olyan hang lakozik, amilyennel felnőttként is csak kevesen büszkélkedhetnek.

A fiú két évvel ezelőtt, a Szenes Iván Emlékkoncerten mutatkozott be a közönségnek, amikor nagyapjával közösen elénekelték a Próbálj meg lazítani című slágert.

Már akkor hatalmas sikert aratott, látszott, hogy rendkívül tehetséges.

A sors szomorú játéka, hogy alig egy hónappal a fergeteges előadás után Aradszky László váratlanul elhunyt, így több közös fellépésre nem kerülhetett már sor. Marci azonban színpadra termett, így nem volt kérdés, hogy ha egyedül is, de visszatér a közönség elé: idén is újra színpadra állt, méltó emléket állítva a legendás énekesnek.

A fiúnak nem csak a hangja, hanem az arca és a gesztusai is hasonlítanak híres nagyapjára – írta a lap.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.