Andorai Pétert választották a Nemzet Színészének

Andorai Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészének kedden Budapesten – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya.

2015. március 3., 18:41

A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a február 2-án elhunyt Bitskey Tibor helyére Andorai Péter kerül a testületbe.

A színház közlése szerint kedd délután egyórás tanácskozás után hozták meg döntésüket a Nemzet Színészei. Hat művész – Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Haumann Péter és Király Levente – személyesen vett részt a tanácskozáson, Psota Irén, Berek Kati, Cserhalmi György, Máthé Erzsi és Kóti Árpád pedig telefonon adta le voksát.

A Nemzet Színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig részesülnek a jelenleg havonta nettó 630 ezer forintos juttatásban.

Ha a cím egyik viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A választást hagyományosan a temetést követően tartják meg. Bitskey Tibor Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt február 27-én, múlt pénteken helyezték örök nyugalomra családi, baráti körben.

A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A Nemzet Színésze jelenleg Andorai Péter (2015-től), Berek Kati (2000-től), Bodrogi Gyula (2007-től), Cserhalmi György (2014-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente (2006-tól), Kóti Árpád (2014-től), Máthé Erzsi (2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Psota Irén (2000-től), Tordy Géza (2008-tól) és Törőcsik Mari (2000-től).

A cím korábbi birtokosai: Agárdy Gábor (2006-ban hunyt el), Avar István (2014-ben hunyt el), Bessenyei Ferenc (2004-ben hunyt el), Bitskey Tibor (2015-ben hunyt el), Darvas Iván (2007-ben hunyt el), Garas Dezső (2011-ben hunyt el), Gera Zoltán (2014-ben hunyt el), Kállai Ferenc (2010-ben hunyt el), Komlós Juci (2011-ben hunyt el), Lukács Margit (2002-ben hunyt el), Raksányi Gellért (2008-ban hunyt el), Sinkovits Imre (2001-ben hunyt el), Szabó Gyula (2014-ben hunyt el), Sztankay István (2014-ben hunyt el) és Zenthe Ferenc (2006-ban hunyt el).

Andorai Péter 1948. április 25-én született Budapesten, családnevét (Klócza) később változtatta Andoraira. 1976-ban, friss diplomával zsebében a Nemzeti Színház társulatához került, de pár hónap múlva visszatért Kecskemétre, ahol a főiskola előtt segédszínészként játszott, és ahol jobbnál jobb szerepek várták. A budapesti Várszínházba Ruszt József hívta 1978-ban, majd annak megszűnte után, 1980-ban a Magyar Filmgyártó Vállalathoz (Mafilm) szerződött.

Tagja volt a József Attila Színház (1983-tól), a Radnóti Miklós Színház (1989-től), a Veszprémi Petőfi Színház (1990-től), a Pécsi Nemzeti Színház (1994-től) és a Szegedi Nemzeti Színház (1996-tól) társulatának, majd szabadúszóként dolgozott. 2003-tól ismét a József Attila Színházban játszott. Pályája során vendégként szerepelt a Rock Színházban és a budapesti Katona József Színházban is.

Az elmúlt évtizedekben több mint húsz játékfilm és közel félszáz tévéprodukció fő-, illetve mellékszereplője volt. Olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Mephisto, a Bizalom, az Egymásra nézve, a Redl ezredes, a Csók, Anyu, a Hajnali háztetők, az Eldorádó, A legényanya, a Roncsfilm, A napfény íze, A temetetlen halott, A Nap utcai fiúk, a Simon mágus vagy Az ajtó.

Munkásságát Jászai Mari-díjjal (1980), Kossuth-díjjal (1994) és számos szakmai kitüntetéssel is elismerték, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.