A megvédett színházak – Bán Teodóra kontra Benkő Nóra

2020. március 10., 05:55

Szerző:

Parádés, hogy miután a főváros vezetése nyomatékosan átláthatóságot, totális nyíltságot ígért, zárt ülésen dönt a budapesti színházak jövőjét meghatározó kérdésekről. Ez nyilván hathatós segítség ahhoz, hogy teljesen tisztán lássunk. Ráadásul fejleszti a képzelőerőnket, amit a világért sem hagynának elsatnyulni amiatt, hogy egyfolytában tényekkel, részletes indoklásokkal, elmés okfejtésekkel tukmálnak bennünket. Mozgassuk csak meg a fantáziánkat, hogy mi történhetett a tisztánlátásunkat olyannyira edzésben tartó csukott ajtók mögötti ülésen. Rögtön például azt is igyekezhetünk kitalálni, kinek volt takargatnivalója, ami miatt nem engedték be az oktondian kíváncsiskodó fránya újságírókat. Mondanom sem kell, hogy ez milyen fenemód hasznos a kreativitáshoz. Amit persze a fölöttébb jóravaló, egyre tökéletesedő oktatási rendszerünk is mindinkább igyekszik fejleszteni azzal, hogy lehetőleg mindenkire ugyanazt a tananyagot iparkodik ráerőltetni, amitől természetesen az mindenkire úgy ráillik, mintha egyenesen ráöntötték volna. Az eddig oktondi diákok olyan kreatívak lesznek és annyira gyönyörűen kibontakozik az egyediségük, a gazdag személyiségük, hogy azt gyönyörködtető nézni.

Naná, hogy a színház szintén fejleszti a kreativitást, ezért is került most annyira gondos vezetőink fókuszált látókörébe. Imádnak foglalkozni vele, olyan lett, mint a foci, amihez ugye bárki ért, csak hát valahogy a színházra még nem jut annyi pénz, de ami késik, az nem múlik. Így a kiemelt figyelemnek és mind nagyobb hozzáértésnek köszönhetően, legalábbis a színházi fronton, valószínűleg közeleg már nálunk a Kánaán.

Azért az üdítő és roppant vidító, hogy például azon, ki legyen a Szabad Tér Színház igazgatója, kormányunk meg fővárosi vezetésünk teljes mellszélességgel, totális erőbefektetéssel rugózik. Hol van már az a hányavetiség, amikor a szakmai bizottság voksolt, majd a kulturális bizottság javaslatot tett a közgyűlésnek, amelyik nem kellő körültekintéssel, nem elég időt szánva a dologra, rendszerint ripsz-ropsz el is fogadta ezt a javaslatot, netán még arra sem gondot fordítva, hogy zárt ülést rendeljen el. De ezek az idők már szerencsére elmúltak. Most a nyíltság nevében a zártság a divat. És a testvéries osztozkodás. Ha például a nyíltságot kedvelő főpolgármesterünk és kapcsolt részei, még kulturális tanácsadóval is megerősítve, Benkő Nórát akarják látni a Szabad Tér Színház élén, a jó kormányunk pedig Bán Teodórát, akkor, nosza, voksoljunk arra, hogy az előbbi irányítsa a Városmajori Színpadot, az utóbbi pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot, holott idáig ezt egyvalaki tette. Ez különben annyira fontos, hogy szinte mint az orosz rulettben, a Szabad Tér Színház sorsától függhet akár a többi budapesti színház jövője. A kormányoldalon nyugodtan kijelenthető, hogy nem adnak pénzt a fővárosi színházakra, ha nem Bán Teodóra a direktor. Erre a másik oldal közli, hogy fúj, fúj, ez elítélendő zsarolás, ilyesminek aztán nincs helye a közéletben. De hát szerencsére egyikük sem csökönyös szamár. Nem kötik az ebet a karóhoz. Megalkusznak ők. Jó, jó, fennen hangoztatva nincs helye a zsarolásnak, na, de hát azt is tudjuk, hogy más az elmélet és más a gyakorlat, és nagy mázli, hogy ezzel a politikusaink kellően tisztában vannak.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Vásár Bán Teodóra
Fotó: Balogh Zoltán

Fő, hogy határozott, megalapozott, pontosan kialakított véleményük van. Ezek közé tartozik a főpolgármesterünké is, aki valami olyasmit mondott, hogy Bán Teodóra – aki amúgy cirka tizenöt évig igazgatta a Szabad Tér Színházat – eddigi munkájával kapcsolatban senki semmilyen kifogást nem emelt, de ők mégis Benkő Nórát akarják látni a direktori székben. Ilyen megfontolt érvek és lefegyverző okfejtés után persze az ember fejet hajt, és azt is magától értetődő természetességgel elfogadja, hogy miért kellett az első pályázatot érvényteleníteni. Akkor Bán csak egyedül próbálkozott, a szakmai bizottság őt javasolta, nem volt semmi hiba a dologban, hát ilyenkor illik odaítélni neki azt az intézményt, amit eddig megfelelően vezetett. Ha ezzel mégis elégedetlenek vagyunk, az új, általunk favorizált riválist már ildomos előhúzni, mint nyuszit a bűvésznek a kalapból, az első pályázat idején, vélhetik a nem eléggé körültekintők. Még azt is hihetik az elvetemültek, ha valaki nem így cselekszik, és érvényteleníti a pályázatot, a következőn pedig mást tol előtérbe, tehát feltehetően direkt emiatt írt ki újat, az nem kellően demokrata, az valami egészen hasonlót csinál, mint akik ellen eddig ellenzékben harcolt. Még olyanok is akadhatnak, akik azt vehetik a fejükbe, hogy „ezek ugyanazok”. Azok pedig végképp csalódhatnak, akik balgán, naiv módon próbáltak hinni abban, hogy lehet más a politika. Még olyanok is akadtak, akik részletes indoklást vártak, ők még nem tanulták meg eléggé, hogy ez csak értelmetlen időhúzás, ehelyett jobban tesszük, ha feltétel nélkül bízunk a vezetőinkben.

Kultúra - Pesti Magyar Színház - Tim Firth: Naptárlányok Benkő Nóra
Fotó: Máté Attila

A fővárosi gondoskodóink részéről többször el is hangzott, hogy megvédik a színházainkat. Aki ettől nem nyugodott meg, az magára vessen! Ha az éhező alternatívok a szebb jövő reményében nem akarnak tovább éhezni, akkor ők nem elég áldozatkészek. Azok a teátrumok pedig, amelyek eddig a fővároshoz tartoztak, és most közös fenntartásúak lesznek, ha ebben netán azt látják, hogy majd hatványozottan belepofáznak az életükbe, és esetleg hasonló szakítópróbának lesznek kitéve, mint most a Szabad Tér Színház, teljes nyugalommal nevezhetők csökött agyúaknak és hálátlannak azért, mert ilyen elsőrangúan megvédték őket. Ha nem a hatványozott törődést, hanem a fokozott kiszolgáltatottságot és bizonytalanságot vizionálják ebben, akkor ők rosszindulatúak és szűk látókörűek. Akik pedig úgy vélik, hogy most sikerül szétverni azt a jól működő színházi struktúrát, ami jelentősen növelte a nézőszámot, amit sok vihar megtépázott, de eddig kiállta az idők próbáját, azok evidensen vészmadarak. Nem írom le, hogy kinek a bérencei, de enélkül is evidensen ugyanarra gondolunk.

Az oktatási rendszer is mindinkább a pozitív életszemléletet sugallja, ezt kell elsajátítanunk mindannyiunknak. És ha ez sikerül, akkor majd nem lesz annyi értetlenkedően zsörtölődő mihaszna, aki képtelen felfogni, hogy az, ami most a színházakkal történik, a kultúra fontosságát szem előtt tartó, soha meg nem alkuvó, mindig a lelkiismerete szerint és nem pártkatona módjára szavazó, művelten okos vezetőink által vezérelve, a lehető legjobb. És ha nem akadékoskodunk ostobán, akkor eljöhet a szép új világ, ami már amúgy is igencsak elkezdődött.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.