Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

A megkérdező ember – Borgula András a pékről, a szakácsról és a Gólemről

2019. október 3. 06:00 - szerző: Sándor Zsuzsanna

Borgula Andrást sokan az ATV A nap híre, a Havas a pályán vagy a Klubrádió Kinevetsz a végén! műsoraiból ismerik. Kemény, baloldali vitapartnere a közéleti műsoroknak. De mindenekelőtt a Gólem Színház művészeti igazgatója, rendezője. Évekig élt Izraelben, a színházrendezést is ott tanulta. Az általa alapított Gólem Színház nemrég saját játszóhelyet kapott a VII. kerületben, és várhatóan jövő ősszel már ott nyitnak. Erzsébetváros tíz évre, a közszolgáltatási szerződésben meghatározott feltételekkel, térítésmentesen adja nekik bérbe az ingatlant. A felújításokra még rengeteget kell költenie a Gólemnek, és a színházat önfenntartóan kell majd működtetniük. Csakhogy a tavalyi taobevételeiknek csupán 15 százalékát kapták meg a minisztériumtól.

- Ön mindig is nyíltan vállalta balliberális világnézetét. Mégis sikerült megállapodnia a Fidesz–KDNP vezette VII. kerületi önkormányzattal arról, hogy itt kapjon állandó játszóhelyet a Gólem Színház. A mai kultúrpolitikai helyzetben ez ritka kivételnek számít.

- Én korábban nyolc évig Izraelben életem, a választásokon a radikális baloldalra szavaztam, és ha lennének idehaza ilyen pártok, itt is rájuk voksolnék. De amikor Vattamány Zsolttal, Erzsébetváros fideszes-kereszténydemokrata polgármesterével a kulturális, művészeti kérdésekről kezdtünk beszélgetni, politikai szempontok fel sem merültek. Számomra ez felüdítő volt, főleg azután, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan küzdöttünk azért, hogy a Gólemnek végre saját helye legyen. Sok mindenkit megkerestem, mindenkivel egyeztettem, akivel csak lehetett. Magyarországon él Kelet-Közép-Európa legnagyobb lélekszámú zsidó közössége, azt hittem, minden politikus örülne, ha az ő kerületében működne az ország egyetlen független Zsidó Előadóművészeti Központja. De csak két polgármester válaszolt a levelemre: Zuglóból Karácsony Gergely, és Vattamány Zsolt. Ő rögtön felajánlott egy helyiséget a Csányi utcában, közvetlenül az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár mellett, azzal, hogy a két projekt erősíthetné egymást. Az önkormányzatnak is fontos, hogy a kerületről ne csak a régi zsidónegyed jusson mindenkinek az eszébe, hanem az élő zsidó kultúra is. Mi tehát nemcsak színházi előadásokat tartanánk itt, hanem mindenféle más művészeti, érzékenyítő programokat is.

- Mindezt az önkormányzat finanszírozná?

- Azt azért nem, de két fontos dolgot vállalt. Egyrészt, hogy a romos Csányi utcai ingatlant olyan állapotba hozták, hogy legalább be lehessen menni. Itt valamikor mézeskalács-sütöde volt, de már húsz éve bezárt. Elképesztő állapotokat találtunk itt, viszont mára az önkormányzat az alap bontási munkálatokat elvégezte. A továbbiakat nekünk kell megcsináltatnunk és kifizetnünk. Szeretnénk, ha már jövő ősszel megnyithatnánk itt a Gólemet. Úgy számoltuk, az építkezések és a színházi infrastruktúra kialakítása körülbelül hetvenmillió forintba kerülne. Próbálunk külföldi magántámogatásokat szerezni, hazai vállalatokkal tárgyalunk, közösségi finanszírozásban is gondolkodunk. Az önkormányzat azt is vállalta a szerződésben, hogy mivel közfeladatokat látunk el, tíz évig ingyen használhatjuk az ingatlant. A színház működtetését, fenntartását azonban nekünk kell önköltségesen megoldanunk.

- És telik erre a színházi büdzséből?

- Egyáltalán nem. A Gólem Színház tizenöt éves fennállása óta még sohasem volt anyagilag annyira nehéz helyzetben, mint most. Ha nem jött volna ez az ajánlat az Erzsébetvárostól, valószínűleg bezártunk volna. Ez komolyan felmerült köztünk. Mi független színház vagyunk, noha zsidó tematikájú darabokat játszunk, ezek nem vallásos előadások. Nem tartozunk a hazai zsidó egyházakhoz sem. Egyedül a Mazsihisz járult hozzá évi egymillió forinttal a hatvanmilliós éves költségvetésünkhöz. Mi is főként a jegybevételeinkből és a taóból tartottuk fenn magunkat, sőt tartalékot is képeztünk a továbblépéshez, amit a tao eltörlése miatt a működésünkbe kellett visszaforgatni. A törvénymódosítás után a tavalyi taobevételeinknek csupán a 15 százalékát kaptuk meg a minisztériumtól: 13 millió forint helyett kétmilliót. Ezért az idei évadban csak egyetlen bemutatót tudunk tartani, David Ives kétszereplős darabját, az Ismerős történetet. Az egész pályázati támogatási rendszer egyre bizonytalanabb, erre nem lehet alapozni. Összeültünk a Gólemben, és elmondtam a többieknek: vagy vállaljuk, hogy az eddigi napi 12 óra helyett még többet dolgozunk, vagy vége. Mindenki a folytatásra szavazott.

- Úgy tudom, a színház produkciós igazgatója, Marcsa Barbara éppen péknek tanul, ön pedig OKJ-s szakácsképzőre jelentkezett. Színházcsinálásból nem lehet megélni?

- A Gólemben nehezen, mert a jövedelmünk az átlagkeresetet sem éri el. Barbara a párom is, testnevelőtanár és gazdasági vezetői végzettsége van. Hajnal ötre jár egy pékségbe gyakorlatra, tízkor végez, és utána kezdődik nálunk a műszakja: pályázatokat ír, pénzügyi konstrukciókat tervez. Nem akartuk, hogy a színház mindkét vezetője egyszerre menjen el OKJ-képzésre, ezért megvárom, amíg ő leteszi a pék szakvizsgát. Rólam azt mondják, hogy jól főzök. A szüleimnek annak idején volt egy tanyasi csárdájuk a 4-es főút mellett. A vendéglő hátsó részében laktunk, úgyhogy én már gyerekkoromban azzal szórakoztam, hogy paníroztam, habartam. Az OKJ-képzések ahhoz kellenek, hogy ha megnyitjuk a saját színházunkat, kávézót és bisztrót is működtessünk benne. Arra nincs pénz, hogy személyzetet vegyünk fel, úgyhogy mi fogunk pultozni, sütni, főzni.

- Emellett lesz ideje színházat igazgatni, rendezni, darabokat fordítani?

- Muszáj hogy legyen, nincs más lehetőség. Amúgy is mindannyian edzésben vagyunk, hiszen a díszleteket is magunk építjük föl előadás előtt, utána éjfélig pakolunk. A színház eddig sem hozott nyereséget, azért vállaltunk pluszmunkákat, hogy fenntartsuk a Gólemet. Fesztiválokat szerveztünk, műsorvezetést, fellépéseket vállaltam, és a bevétel ment a színházba. Nem vettem fel több pénzt akkor sem, ha rendeztem is. Nincs állandó társulatunk, a színészeket előadásokra szerződtetjük, és arra mindig odafigyeltünk, hogy őket ki tudjuk fizetni. Egyébként ők is felajánlották, hogy mindenben segítenek, ha kell, pultoznak, takarítanak.

- Önök is segítségre szorulnának, mégis másokat támogatnak, előadásonként négy ingyenes helyet biztosítanak a rászorulóknak. Nem szoktak ezzel visszaélni?

- Nem jellemző, az emberek általában szégyellik a szegénységüket. Előfordult, hogy egy segélyszervezettel együttműködve négy hajléktalan jött az előadásunkra. Egyetlen cuccukat sem hagyták a ruhatárban, beültek az „ingyenszékekre” ikeás szatyrokkal, kabátban. Senki nem akart melléjük ülni. És mivel a hajléktalanok rég elszoktak a szociális együttlét szabályaitól, hangos megjegyzéseket tettek előadás közben. Én ültem melléjük, és próbáltam kezelni a helyzetet. Nehéz volt, túl kellett lépni a komfortzónánkon, de ez is egyik feladata a színháznak.

- Ha a Gólemben mindenkinek hat ember helyett kell dolgoznia, miért adakoznak?

- Fontosnak tartjuk, hogy a színházi tartalom mellett alapvető zsidó értékeket is közvetítsünk, és ilyen például az adakozás törvénye is. A Talmud szerint ha a földedet műveled, a két szélső veteménysort nem szabad learatni: meg kell hagyni azoknak, akiknek nincs földjük. Ha szekéren szállítod a takarmányt, és leesik valami a földre, ott kell hagyni, mert ha annyira gazdag vagy, hogy tele a kocsid, tudsz belőle hagyni a többieknek is. Ha pedig nekünk megadatott, hogy művészetből éljünk meg, gondolnunk kell azokra is, akiknek nem telik jegyre. Addig van értelme ezt csinálni, amíg ennyit ki tudunk szorítani a büdzsénkből. Ezért vállaltam azt is, hogy önkéntesként főzzek a Heti Betevőnek.

- Egyszer azt mondta, inkább érzi magát izraelinek, mint magyar zsidónak. Hogy érti ezt?

- Én 14 éves voltam, amikor véletlenül megtudtam, hogy zsidó vagyok. Csöngött a telefonon otthon, én vettem föl, és egy ismeretlen férfi közölte, hogy ő egy izraeli rokonunk. Meglepődtem, addig nem hallottam az izraeli rokonságunkról. Akkor beszéltek először a szüleim a származásunkról. Sokkolóan hatott rám. Auschwitzról, a holokausztról tanultunk a suliban, de onnantól kezdve ez személyes történelmemmé vált. Izraelbe azért mentem ki, mert itthon nem vettek fel a színművészetire, ahová színésznek jelentkeztem. Gondoltam, kint majd megmutatom, mekkora tehetség vagyok. Később Tel-Avivban színházrendezői szakon végeztem. Nagyon jól éreztem kint magam, pedig kötelező katonai szolgálatra is behívtak. A hadseregben jelmondattá vált: „Bárkiből lehet pilóta.” Legfeljebb van, akinek két évet kell hozzá tanulnia, másnak sokkal többet, de ha igazán akarod, elérheted a célod. Féléves katonai kiképzés után én, a cingár fiú 35 kilométert gyalogoltam a sivatagban. A színművészetin is azt mondták: rendező akarsz lenni? Tessék, mutasd meg, mit tudsz! Az izraeli mentalitásban benne van, hogy az ember sokkal többre képes, mint hiszi. Ezért is mutatják meg mindenkinek az országot: nézd meg, itt sivatag volt, és mit építettünk fel! Ha valaki hisz önmagában és a közösségben, nincs lehetetlen. Én nagyon szerettem előtte itthon iskolába járni, a tanáraimat is kedveltem, de mást sem hallottam, mint hogy Andriska, belőled soha nem lesz semmi. Tényleg rossz tanuló voltam, de amikor kimentem Izraelbe, úgy éreztem, tiszta lappal kezdhetek, és mindenben támogatnak.

- Ha ennyire idillikus volt kint minden, miért jött haza?

- Az egyik nyarat itthon töltöttem, és megismerkedtem egy lánnyal. És bár úgy terveztem, örökre Izraelben maradok, a szerelem hazahozott.

- Miután visszatért, sok színháznál jelentkezett, elmondta, hogy Tel-Avivban végzett rendező, de sehol sem volt -szükség önre. Megviselte?

- Bútorszállítóként dolgoztam akkoriban idehaza, úgyhogy annak is nagyon örültem, hogy kellékesnek felvettek a Katona József Színházba. Közben eldöntöttem, hogy ha rendezőnek nem kellek sehol, akkor megcsinálom a saját színházamat. Ez lett a Gólem, 2005-ben alapítottuk, és szó szerint a semmiből hoztuk össze.

- Hangsúlyozzák, hogy nem csak zsidó közösségnek játszanak, a színészeiket, szerzőiket sem a származásuk alapján válogatják. Akkor mitől zsidó színház ez?

- Alapvetően polgári színház vagyunk, mai társadalmi problémákra reflektálunk – csak épp zsidó szemszögből. Most próbáljuk David Ives Ismerős történetét, amely két amerikai fiatal szerelméről szól. A fiú felmenői németek voltak, a lányé zsidók, és ez okoz köztük mindenféle konfliktust. Egy korábbi bemutatónkat, a Kiválasztottakat négy kortárs szerző, Kiss Judit Ágnes, Maros András, Nényei Pál és Szabó Borbála írta arra a kérdésre: Mi történne a világban, ha hirtelen eltűnnének a zsidók? Kit gyűlölnek tovább a neonácik és mi lesz a Világbankkal? Ilyen darabokat máshol nem mutatnának be, mert félreértenék, akár le is antiszemitázhatnák. De mi a Gólemben merünk önkritikusak lenni, akár nevethetünk is magunkon, hiszen a humor és az önirónia nagyon is jellemző a zsidókra. Amikor megalakultunk, abban bíztunk, hogy zsidónak lenni hamarosan nem lesz tabutéma, és akkor mi is átalakulhatunk ugyanolyan művészszínházzá, mint a többi. Csakhogy az utóbbi tíz évben e téren is sokat romlott a társadalmi légkör, ami összefügg a kormányzati emlékezetpolitikával. Antiszemita történelmi figuráknak avatnak szobrokat, megépült a Szabadság téri emlékmű, amely azt hirdeti, a magyar holokausztért kizárólag a németek voltak felelősek. Az állandó sorosozás is gyűlöletet gerjeszt. Sokkal nagyobb érzékenységgel és előítéletekkel kell ma megküzdenünk, mint amikor tizenöt éve elindultunk.

- Ennek ellenére állandó szereplője közéleti televíziós, rádiós vitaműsoroknak, ellenzéki megmondóemberként véleményez aktuálpolitikai ügyeket. A nyilvánosság ismertséget hozott önnek és a Gólemnek, de a politikai megbélyegzettség visszaüthet. Miért vállalja ezt? A színház önmagában nem elég?

- Biztos, hogy van bennem exhibicionizmus is, mivel nem lettem színész, de vágyom a személyes megnyilvánulásra. Ugyanakkor nagyon rosszul viselem ezt a megosztott, háborús politikai légkört, amelyben az egyik oldalon folyton zsidóznak, a másikon fasisztáznak. Nem megmondó-, inkább megkérdező ember szeretnék lenni, ezért vállalom, hogy elmegyek olyan televíziókba is, amelyeknek az ideológiai vonalával egyáltalán nem értek egyet. Szerepeltem közös műsorban jobbikosokkal és a PestiSrácok újságíróival is. Ha ott ül mellettük egy zsidó, ők is visszafogottabbak, és meglepi őket, hogy nem ítélkezem és nem személyeskedem, hanem kérdezek. Megpróbálok érvelni. Voltak, akiket meghívtam közülük a Gólembe, és el is jöttek. Minden megosztottságunk ellenére mégiscsak ugyanannak a nemzeti közösségnek vagyunk tagjai. A zsidó gondolkodáshoz szorosan hozzátartozik a vita. Csak a különböző nézőpontok ütköztetése, a párbeszéd hozhat progresszív megoldásokat és társadalmi enyhülést.