A majmok bolygója: Lázadás
Végre annyi év után kapunk valami korszerű tudományos magyarázatot arra, hogy miként is került a mi bolygónk majmok kezére. Bizony, bizony: a génmanipulációk oda vezettek, hogy a majmok megtanultak beszélni, kitörtek a ketreceikből (ketrecforradalom), és átvették az irányítást elébb csak egy város, a derék San Francisco, majd az egész világ felett, orrvérzésig.
Tegyük hozzá: az új uralkodó faj autenikusan majom, szemfogai szemrevalóak, szomorú szemeikbe belenézni is szomorú (mindmegannyi zöld szemű szörny), ugyanakkor mentális képességeiket nem kell szégyellniük, helyesen fogják az evőeszközt, sőt némi pedagógiai erudíciót is látni lehet tetteikben.
A gorillák és csimpánzok koalíciója („Csimpilimpi, hova mész?”) leveri az emberek világát, amelyben a tudomány a biznisz szolgálólánya csupán, a kutató kapcarongy, a pénz a minden. Hát csoda-e, hogy a majmok fellázadnak? Nem csoda. Amikor legelőször megszólal a Majom, nemet mond („no!”). Csak egy jó vezér kell az akcióhoz, afféle Cézár („nono”!), aki professzionálisan vicsorít, képes élére állni a majomnépnek, és több az esze, mint a ketrecen kívülieknek. Tanulság: soha ne mondjuk senkinek, hogy te buta, büdös majom, mert nem tudjuk, hogy nem épp Cézárt sértjük-e meg vele, s a bosszú rettenetes lesz. Annál is kevésbé tegyük, mert e film szerint a tudomány már régen túllépett a „szerszámhasználó” állat primitív meghatározásán. A mi majmaink már közlekedési eszközöket használnak, pattintott helikoptereket, csiszolt rendőrautókat, nem kőbaltát.
Ne reménykedjünk: San Francisco már az övék. San Francisco elveszett, csak a filmipar él tovább.
Ott áll Cézár a hegyen, a fenyő tetején, lenéz a városra, mint Balzacnál Rastignac Párizsra, s azt mondta: most rajtunk a sor. Belátható: a majom is ember. És fordítva.
(Rendezte: Rupert Wyatt.)
