Ukrajnával is egyeztetnek a V4 hadseregparancsnokai

2020. szeptember 29. 21:34 - szerző: 168 Óra - forrás: MTI

A visegrádi csoport (V4) jelenlegi lengyel elnökségének védelmi prioritásait vitatták meg a négy ország vezérkari főnökei kedden Varsóban – idézi az MTI Rajmund Andrzejczak lengyel vezérkari főnök szavait.

A kedden megkezdődött kétnapos találkozón, amelyen magyar részről Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka vesz részt, megvitatták a lengyel V4-es elnökség védelmi prioritásait, beszéltek a katonai képességek növeléséről, a közös hadgyakorlatok szervezéséről, és megosztották tapasztalataikat a hadsereg szerepéről a koronavírus-járvány kezelése terén. A vezérkari főnökök megvitatták az előkészületeket egy újabb V4-harccsoport összeállítására, amely az Európai Unió harccsoportjainak egyikeként 2023-ban fog ügyeletet teljesíteni. Az első visegrádi harccsoportot 2016-ban hozták létre, egy ilyen alakulat tavaly is teljesített rotációs ügyeletet.

Az értekezleten foglalkoztak a V4 szerepével a NATO Reagáló Erő keretében, amely Andrzejczak szerint kulcsfontosságú a szövetség keleti szárnyán.

A kibervédelmet érintő témakörben Lengyelország megosztotta tapasztalatait a 2016 óta működő nemzeti kiberbiztonsági központról, megvitatták azt is, hogy a csoport országai e téren mily módon tudnak hozzájárulni a régió biztonságához. Emellett a vezérkari főnökök a határokon átívelő katonai mobilitás fejlesztéséről is értekeztek.

A hadgyakorlatokat illetően a lengyel vezérkari főnök közölte: okulva a koronavírus-járvány elején szerzett tapasztalatokból, a visegrádi országok csapatai készen állnak a nemzetközi katonai gyakorlatokban való részvételre, a V4 műveleti és edzéstervével összhangban. Hozzátette: az összes tervezett gyakorlat az átláthatóság elveit követi, és kizárólag defenzív jellegű.

Szerdán a V4 hadseregparancsnokai Ukrajnával kibővített formátumban folytatják egyeztetéseiket.