Utódkeresés – Vezetési válság a CDU-ban
A jó kétmilliós Türingia az első olyan német tartomány, ahol 2014-ben az NDK-állampárt utódjának is tekintett Balpárt embere, Bodo Ramelow került a kormány élére. Nyugatnémet szakszervezeti tisztségviselő volt, mérsékelt politikus hírében áll, de ellenfelei szívesen emlékeztetnek arra, hogy nem hajlandó az önkény államának minősíteni az NDK-t, vagy elismerni, hogy ott tűzparancs volt a határokon. Ramelow az SPD-vel és a Zöldekkel kormányzott sikeresen, ám a tavaly októberi választások nagy nyertese az AfD volt: megkettőzve mandátumait, a Balpárt után a második legerősebb tényező lett, megelőzve a CDU-t is. Újabb baloldali koalíció nem tudott létrejönni, a kereszténydemokraták viszont sikerre vittek egy más összetételű kisebbségi kormányalakítást a maguk, az AfD és a kis liberális párt, az FDP szavazataival. Az utóbbi párt embere lett a kormányfő.
A CDU/CSU politikusait döntés kötelezi, hogy nem szövetkezhetnek a szélsőjobbal – miként az általuk ugyancsak szélsőségesnek tekintett Balpárttal sem. A hosszú neve helyett AKK-ként emlegetett Kramp-Karrenbauer Erfurtba sietett, hogy a botrányos döntés visszavonására és új választások követelésére hívja fel párttársait – hasztalan. Az éppen Afrikában járó Angela Merkel onnan üzente, hogy a türingiai CDU lépése elfogadhatatlan. Elítélte (nem kevés habozás után) a helyi liberálisok lépését Christian Lindner, az FDP elnöke is. Türingiai emberük visszalépett, de a helyzet tisztázásáig posztján marad.
Annegret Kramp-KarrenbauerTörténetesen ugyancsak Türingiában kerültek be először helyi kormányba Hitler emberei. Éppen kilencven éve, 1930 januárjában adtak a többségi konzervatívok két tartományi kormányzati posztot a náciknak, megásva a weimari köztársaság sírját. Egyikük Wilhelm Frick belügyminiszter volt, aki utóbb ugyanazt a posztot töltötte be a Harmadik Birodalom kormányában, és akit háborús bűneiért Nürnbergben felakasztottak.
A múlt tükrében riasztó jelenet volt, amikor Björn Höcke, az AfD frakcióvezetője virággal gratulált a pártja által hatalomba emelt FDP-s Thomas Kemmerichnek. Höcke korábban „a szégyen emlékművének” nevezte a berlini holokauszt-emlékművet, és óvott a „lakosságcserétől” – értve ez alatt a bevándorlást –, mert az szerinte „a nemzet halálához” vezet. Bírósági ítélet mondta ki, hogy Höcke – nézeteit tekintve – nevezhető fasisztának.
AKK a kancellárjelöltségről való lemondásának bejelentésekor elmondta azt is, hogy posztján marad, amíg meg nem találják az utódját – akár az év végéig is. A váltásra valószínűleg jóval hamarabb sor kerülhet. Angela Merkel látványos kudarcot vallott kiszemelt, de súlytalannak bizonyult utódjelöltjével. A Saar-vidék korábbi tartományi miniszterelnökét kelletlenül fogadták a CDU vezetői és választói. Merkel az EU-ba távozó Ursula von der Leyen helyett rábízta a védelmi tárcát, de ott sem volt sikeres.
AKK példája azt is megmutatta, hogy nem célszerű szétválasztani a kormányzó párt elnökének és a kormány vezetőjének a tisztségét. Így a most megindult verseny győztese a CDU vezetője és a tizennégy éve kormányzó kancellár kiválasztott utódja lesz. Angela Merkel azon esélye, hogy kitöltheti 2021-ig szóló mandátumát, lecsökkent. A megosztott pártvezetés, a versengő irányzatok tükrében a korábban mesterien taktikázó politikus már nem tudja uralni a helyzetet, s nagy érdemei ellenére egyfajta béna kacsa, akit a többség felelősnek tart a válságért: ha nem enged be annyi menekültet, nem lenne olyan erős a szélsőjobb.
A valószínű utódok közül sokan Friedrich Merzet teszik az első helyre. A 64 éves jogász a CDU kipróbált embere. Sok évet töltött az Európai Parlamentben, volt (ellenzékben) a párt frakcióvezetője a Bundestagban. Majd visszavonult a politikából, nagyvállalatok jogászaként milliós vagyonra tett szert, hogy 2018-ban, visszatérve, megpályázza a pártelnöki posztot. Mindössze néhány százalékkal maradt el a győztes AKK mögött, és máig nem adta fel. A konzervatív-liberálisnak tekintett Merz elutasítja a (már csak 14 százalékon álló) szociáldemokratákkal való további kormányzást, és reményt nyújthat arra, hogy a CDU visszaszerezzen szavazókat az AfD-től. Merz szerint a 2015-ös német határnyitás olyan súlyos kihatású volt, mint a Brexit vagy Trump megválasztása. Szigorú határőrizet kell, és nemkívánatosak a „párhuzamos társadalmak”, hangoztatja. Ugyanakkor ismételten, határozottan kiállt a szélsőjobb ellen, mondván: „az AfD nyíltan nemzetiszocialista és antiszemita hangokat üt meg”, valamint „az uniópártok nem működhetnek együtt ezekkel az emberekkel, emiatt a csőcselék miatt lettem ismét aktív a politikában”. A képhez tartozik, hogy Merz hasonló határozottsággal utasítja el a Balpártot is.
Széles körben népszerű a második számú utódjelölt, Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke. Az 58 éves joviális politikus alatt a CDU igen erős a legnépesebb, 18 milliós tartományban, amelyet Laschet az SPD-vel és a Zöldekkel kormányoz sikeresen. A politikus a Kohl–Merkel-vonal híve: a néppártnak a politikai skála közepén kell állnia – vallja –, tehát valószínűleg lényegében elődje vonalát követné. Ez sok CDU-szavazónak tetszene a nyugati – és sokkal kevesebbnek a keleti – tartományokban.
Nem jelentkezett be ugyan a kancellárságra, de nem csak a bajorok támogatnák Markus Södert, a CSU elnökét, Bajorország kormányfőjét. Ötvenhárom évével fiatalnak számít. Egyébként ő is a leghatározottabban elítélte a CDU türingiai szereplését és elvet mindenfajta együttműködést az AfD-vel. A futottak még kategóriába tennénk Jens Spahnt. A 39 éves, sikeres egészségügyi miniszter ugyancsak konzervatív, próbálkozott már két éve is, de 16 százalékkal harmadikként végzett.
A CDU elnöksége a jövő héten határoz a továbbiakról, rendkívüli pártkongresszus összehívása valószínű. Jobb lenne mielőbb, hiszen a bizonytalan berlini helyzet bénítóan hat egész Európára, az uniós döntésekre. Az új választástól fél mind a CDU/CSU, mind az SPD, hiszen a két (egykori) néppárt zsugorodása csak folytatódhat, míg az AfD tovább erősödhet. Kiútként talán a bajor példa, a 22 százalékra erősödött Zöldekkel való szövetkezés kínálkozhat.
Ami persze nem csökkenti a veszélyt, amit a szélsőjobb jelent. „Világos határt kell húznunk a szabadelvű demokrácia és az autoriter-nacionalista politika között, amely a másként gondolkodókat, másként élőket ki akarja zárni a szerintük igazi nemzetből. Tanúi vagyunk, hogy országunkban ismét antiszemitizmus, idegengyűlölet kezdi mérgezni a közéletet, ezért mindezt maradéktalanul vissza kell utasítanunk” – figyelmeztetett Frank-Walter Steinmeier államelnök.
