Vérplazmával kezelhetik a koronavírusos betegeket

2020. augusztus 24., 06:56

Szerző:

Rendkívüli felhatalmazást adott az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerfelügyelet (FDA) a koronavírusos betegek vérplazmakezelésére – jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap este a Fehér Házban.

 A felhatalmazás értelmében a Covid19-ből felgyógyultak antitesteket tartalmazó vérplazmájával kezelhetik a kórházban ápolt betegeket. Egyes eddigi kísérletek szerint ugyanis ezzel a módszerrel a lehető legrövidebb idő alatt kiirtható a fertőzött szervezetből a vírus, és a kezelés egyben csökkenti a beteg egyes szervi károsodásainak mértékét is.    

Donald Trump hatékony terápiának és "nagyobb áttörésnek" nevezve a plazmakezelést. Elmondta azt is, hogy az FDA felhatalmazása a kezeléshez történő minél szélesebb körű hozzáférést is előírja. A döntés bejelentésekor jelen volt Stephen Hahn, az FDA vezetője is.  

Az FDA bizonyos feltételek mellett - klinikai vizsgálatok során vagy reménytelen állapotú betegeknél - már eddig is alkalmazta ezt a gyógymódot. A gyógyszerfelügyelet adatai szerint eddig mintegy 64 ezer amerikai kapott ilyen vérplazmát.

Steve Gottlieb, az FDA korábbi vezetője vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva szintén elismerően beszélt a vérplazmás kezelés hatékonyságáról, de leszögezte, hogy az nem lassítja majd a járvány terjedését.  

 A plazmakezelésről szóló bejelentésre azt követően került sor, hogy Donald Trump szombaton egy Twitter-bejegyzésben arról írt, hogy "a mély állam, vagy bárki az FDA-nél nagyon megnehezíti a gyógyszergyártóknak az oltóanyagok és terápiák kipróbálását embereken". Hozzáfűzte: "nyilvánvalóan abban reménykednek, hogy a választ november 3-a (az elnökválasztás) utánra halasztják".