Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Saját védelmi minisztere cáfolja Donald Trumpot, nem volt konkrét bizonyíték előkészületben lévő iráni támadásra

2020. január 12. 21:15 - szerző: MTI

Mark Esper amerikai védelmi miniszter a CBS amerikai televíziónak adott vasárnapi interjújában vitatta, hogy Irán konkrétan négy amerikai nagykövetség megtámadására készült volna - ahogy azt Donald Trump elnök hangoztatta.  

Mark Esper úgy fogalmazott: nem látott konkrét hírszerzési bizonyítékokat a négy támadás előkészítéséről. Donald Trump korábban a Fox televíziónak adott interjújában négy, előkészületben lévő támadással indokolta Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége vezetőjének egy héttel ezelőtti amerikai likvidálását. A miniszter mindazonáltal hangsúlyozta: egyetértés van közte és az elnök között abban, hogy további támadásokra lehetett számítani amerikai nagykövetségek ellen, majd hozzáfűzte: Donald Trump interjújában nem idézett konkrét bizonyítékot.

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Mike O'Brien az NBC televízió szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában úgy nyilatkozott, hogy kitűnő hírszerzési információk szerint közeli támadások voltak várhatóak amerikai követségek ellen, ám bizonyítékokról nem kívánt szólni.Mike Lee, Utah állam republikánus szenátora vasárnap - szintén a CNN televízióban - amiatti aggodalmának adott hangot, hogy a kormányzat nem tájékoztatta tisztességesen a kongresszust az iráni fejleményekről. – Csak általános nyilatkozatok érkeztek – mondta, kiábrándítónak nevezte, hogy aképviselők és a szenátorok em kaptak tájékoztatást a részletekről.

Mike Pompeo külügyminiszter, Mark Esper, a védelmi tárca irányítója és Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerdán délután zárt ajtók mögött tájékoztatta a szenátus tagjait a Kászim Szulejmáni tábornok konvojára mért célzott csapásmérésről. Csütörtökön Donald Trump elnök az ohiói Toledo városban tartott kampányrendezvényen kifejtette, a csapásmérés előtt azért nem tájékoztatták a törvényhozókat, mert a demokrata párti politikusok kiszivárogtatták volna az információkat a velük baráti sajtónak.