Szoros szavazással megválasztották Ursula von der Leyent az Európai Bizottság első női elnökének

2019. július 16. 19:58 - szerző: Unyatyinszki György

Az Európai Parlament döntő többségével kedden kora este megválasztották Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. 374 szavazatra volt legalább szüksége ahhoz, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen, végül

383 képviselőt sikerült maga mellé állítania

a titkos szavazáson. A 751-EP-képviselőből összesen 733-an szavaztak, a 383 támogató vokssal szemben 327-en ellenezték a kinevezését, 22-en tartózkodtak, egy szavazat pedig érvénytelen lett.

EU-tisztújítás
Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

 

Az európai parlamenti választásokat követően már lehetett sejteni, hogy jóval nagyobb kompromisszumokat kell kötne az EU vezető politikai erőinek, mint korábban, a zöldek és a liberálisok megerősödésével már a néppártiakkal és a szociáldemokratákkal együtt négy frakció szólhat bele az Európai Parlamentben az Európai Unió vezetőinek a megválasztásába. Von der Leyenre az Európai Tanács július eleji maratoni csúcstalálkozóján esett a választás a néppárti Manfred Weber és a szociáldemokrata Frans Timmermans helyett, ami minden valószínűség szerint a csúcsjelölti rendszer végét jelenti. Emiatt sokkal komolyabb diplomáciai munkát kellett elvégezni, hogy a EP-frakciók is elfogadják a német védelmi miniszter jelölését, aki semmilyen szerepet nem vállalt az EP-választási kampányban.

Von der Leyen az első nő, aki az Európai Bizottságot vezeti. Tizenöt éven át Angela Merkel német kancellár egyik legfőbb szövetségese volt a pártjában, a CDU-ban és a berlini kormányban is. 

Mivel a szavazás titkos volt, csak találgatni lehet, ki hogyan voksolt, de ami a 21 magyar EP-képviselőt illeti, Halmai Katalin külpolitikai újságíró, a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Sajtószövetség, az API/IPA elnöke, a Népszava tudósítója a Twitteren azt írta, hogy közülük 19-en támogatni fogják Von der Leyen kinevezését. csak a szocialista Ujhelyi István és a jobbikos Gyöngyösi Márton jelezte előre, hogy ellene szavaz. A Politico szerint a négy legnagyobb frakció közül a 182 képviselővel rendelkező Európai Néppárt állhatott ki teljes mellszélességgel pártcsaládhoz tartozó CDU politikusa mellett, a másik hármat többé-kevésbé megosztotta a kérdés.

  • A szociáldemokraták (S&D) jelezték, hogy frakciószinten támogatják Von der Leyent, ezt viszont nem tették kötelezővé a 152 képviselőjük számára, több nemzet delegációja szólt, hogy nemmel szavaz
  • A liberális Renew Europe 108 képviselője közül valószínűleg mindössze öt szavazott Von der Leyen ellen, a támogatásért a frakció adja az EB alelnökét Margrethe Vestager személyében.
  • A 73 képviselővel rendelkező zöldek részéről egyéni megszólalóként néhányan azt mondták, hogy elégedettek volt Von der Leyen programbeszédével, de Ska Keller társ-frakcióvezető korábban groteszknek, „hátsó szobában elvégzett ráncfelvarrásnak” nevezte a róla szóló európai tanácsi megállapodást. 

A többi EP-frakció, a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (71) az Európai Konzervatívok és Reformisták (62) a szélsőbaloldali GUE/NGL (41) valószínűleg nemmel szavazott, ahogyan a frakción kívüli 57 képviselő jelentős része is.

Keddi programbeszédében Von der Leyen különösen nagy hangsúlyt fektetett a klímavédelemre, a jogállamiságra és a szociális Európára, amelyekkel érezhetően a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek kegyeit igyekezett elnyerni, a számok ismeretében sikerrel. Az EP-ben uralkodó körülmények, a csúcsjelölti rendszer teljes figyelmen kívül hagyását kísérő felháborodás miatt ugyanakkor nem volt lefutott meccs, hogy a kinevezését végül valóban támogassák a frakciók.