Újrázhat-e Donald Trump?
Bázisuk példátlanul erőteljes, elsősorban a fiatal korosztályokra, a kisebbségekre és elővárosi nőkre koncentráló mozgósításával a demokratáknak két fő céljuk volt. Az egyik a republikánus „egypártrendszer”, a „lopakodó diktatúra” felszámolása, a fékek és ellensúlyok intézményes helyreállítása volt. A másik cél a közvéleményben népszerűtlen, a demokraták körében pedig mélyen elutasított elnök végleges politikai elmosása volt egy erős választási „kék hullámmal”. Nem volt rossz a számítás, hiszen még a republikánus oldalon is lábra kapott az a vélekedés, hogy egy nagy kék hullám, cunamiról nem is beszélve, garantáltan egyciklusú elnököt csinál Donald Trumpból.
A kék hullámból azonban a londoni The Economist találó szóképe szerint csupán „kék fodrozódás” sikeredett, amely politikailag nem volt végzetes az elnök számára. Legalábbis pillanatnyilag és a választási számok nyelvén. Trump nem minden alap nélkül hirdette ki a Republikánus Pártot, de mindenekelőtt saját magát a négy sínpáron futó félidős választások győztesének. A négyből hármat formálisan a republikánusok nyertek meg, hiszen a szövetségi szenátusban még növelték is a fölényüket, de az állami szintű kormányzói és parlamenti küzdelmek több mint felében is ők diadalmaskodtak, igaz, számottevően kisebb mértékben, mint a legutóbbi időközi választásokon. A szövetségi képviselőház demokraták általi megkaparintása kétségtelenül húsba vágó republikánus veszteség, amely azonban még belefér a történelmi papírformába, a szokásos félidős választói kiigazításba, hiszen a mindenkori elnök pártja majdnem mindig teret veszít a Kongresszusban. Barack Obama elnöksége idején, 2010-ben a Demokrata Párt jóval nagyobb zakót kapott a képviselőházban, mint most a Republikánus Párt. Ennek ellenére Obama viszonylag simán behúzta a 2012-es elnökválasztást.
Úgy tűnik tehát, hogy a demokraták félidős számítása Trumppal kapcsolatban nem jött be, nem sikerült őt politikailag véglegesen padlóra küldeni. Az elnök játékban maradt 2020-ra, és nem is rejti véka alá, hogy két ciklust akar. Közben a gazdaság hasít, a munkanélküliség fél évszázados mélyponton van, a reálbérek végre emelkedőben vannak, az adók csökkentek, a lakossági és üzleti bizalmi mutatók szárnyalnak. Ráadásul Amerika egyetlen országgal sincs komoly háborúban. Ilyen kedvező háttérrel hátradőlve várhatja-e Donald Trump és pártja a következő elnökválasztást, amelyre a félidős referendummal már eldördült a startlövés? Washingtonból követve az eseményeket véleményem szerint nem. Miért?
Tanulva Hillary Clinton passzív és elemi választástechnikai hibákat elkövető 2016-os kampányának keserves, váratlan kudarcából, a demokraták végre rájöttek a nagy titokra, hogy a szavazói törzsbázisuk, a nagyvárosok, a kisebbségek, a fiatalok és az elővárosokban élő jól iskolázott nők maximális mozgósításával van csak esélyük olyan választási sikerre, mint a mostani képviselőházi diadal. Nem kétséges, hogy az új titokkal a tarsolyában a Demokrata Párt vezérkara minden követ megmozgat majd a választói motiváltság csúcsra járatására a következő elnökválasztási kampányban is. Ez lehet a demokrata siker fő biztosítéka 2020-ban. Az is világos, hogy a kulcsfontosságú képviselőház megkaparintásával a demokraták mindent elkövetnek majd a következő két évben az elnök kormányzati sikertelensége és kongresszusi vizsgálatokon keresztüli „zaklatása” és politikai ellehetetlenítése érdekében. S a kampánypénzt sem fogják szűkre szabni, különösen azután, hogy a demokraták félidős választási eredményességében szerepe volt annak, hogy pénztárcájuk másfélszer vastagabb volt, mint a republikánusoké.
A republikánus oldalon korábban sem volt baj a választói motiváltsággal. A Trump által 2016-ban összekovácsolt nyertes koalíció, a fehér munkásosztály, a vidék, a konzervatív evangéliumi jobboldal kemény magja továbbra is együtt van, szorgalmasan és fegyelmezetten szavaz. Valóságos személyi kultusszal övezik az elnököt, aki gyakorlatilag azt művel az őt vakon követő trumpistákkal, amit akar. Ezt a koalíciót főként a Trump által ügyesen meglovagolt és felturbózott negatív választói érzelmek és félelmek, a faji előítéletek, a nyers etnonacionalizmus tartja össze.
2020 perspektívájából szemlélve a félidős választás felszínre hozta azonban a Trump-koalíció törékenységét, számbeli korlátozottságát és valószínűleg egyszeri voltát. A koalíció sebezhetőségét különösen két, a jövőre nézve vészjósló körülmény jelezte érzékletesen. Feltűnően sok hagyományosan republikánus kötődésű nagyváros, Dallas, Houston, Denver és a többiek jobbmódú elővárosi szavazókörzete pártolt át a másik oldalhoz. A republikánusok gyakorlatilag itt vesztették el a nagyon fontos képviselőházat. A Trump-koalíció komoly és váratlan veszteséget szenvedett továbbá a rozsdaövezetben, a Nagy-tavak hagyományos ipari hátországában, amelynek három állama, Pennsylvania, Michigan és Wisconsin röpítette Trumpot a Fehér Házba, jóllehet csak hajszálnyi, a véletlen határát súroló szavazati előnnyel. Ez részben összefügg azzal, hogy az utóbbi két évben a Trump által 2016-ban elhódított megyék nem jobban, hanem valójában gyengébben teljesítettek gazdaságilag, mint a jobban prosperáló „Clinton-megyék”.
A demokrata választási lelkesedés látványos feltámadása félreérthetetlenül jelezte, hogy csupán a 2016-os szűk és láthatóan töredező koalíciójára alapozva Trumpnak csekély esélye van az újraválasztásra. Egy esetleges Watergate 2., azaz az elnök elleni alkotmányjogi vád pedig az indulás lehetőségét is minden bizonnyal a nullára redukálná. Világossá vált az is novemberben, hogy komoly problémák vannak Trump egysíkú, túlzottan az etnonacionalizmust központba állító politikai programjával. Ami működött 2016-ban a népszerűtlen és ügyetlen kampányt folytató Hillary Clinton ellen, az nem biztos, hogy működik az elmúlt időszak negatív választási tapasztalataiból tanuló Demokrata Párt ellen.
Koalícióját az elnök csak egy irányban, a „független” szavazók, valójában a legnagyobb szavazóblokk jelentős bevonásával tudná szélesíteni. De a félidős választás a vándorszavazók részéről sem sok jót hozott az elnök számára, mivel azok jelentős fölénnyel demokrata jelöltekre voksoltak. Felmérések szerint a függetleneknek tetszik ugyan a pörgős trumpi gazdaság, de taszítja őket az elnök agresszív, konfrontációs vezetési stílusa, valamint a társadalom megosztására, a faji és etnikai ellentétek kihasználására alapozott politikája. Kész lesz-e Trump az irányváltásra, a mindig ingadozó függetlenek megnyerésére? Nincsenek erre utaló jelek. A félidős választást is alapvetően Trump tematizálta, de méginkább az etnonacionalizmus irányában. Például erősen felnagyította, sőt mi több, a nemzetbiztonsági kockázat szintjére emelte az ország felé lassan haladó közép-amerikai migránskaravánt. Trump választások után elhangzott nyilatkozatai nem árulnak el komoly hajlandóságot a Fehér Ház és a januártól demokrata többségű képviselőház közötti szorosabb, kompromisszumos együttműködésre, pedig ennek hiányában borítékolható a kormány és egész Washington politikai cselekvőképtelensége, az oda-vissza zajló vizsgálatok és fenyegetések özöne, ahogy azt az elnök máris vizionálta.
Donald Trump úgy néz nagyon súlyos újraválasztási nehézségek elé, hogy ma nincs hiteles kihívója a párton belül. De minden bizonnyal lesz, amint a fentiek tükrében a Republikánus Párt vezetése számára is megvilágosodik a tény, hogy Donald Trump Amerika azon „véletlen” elnöke, akiből már egy ciklus is eggyel több az optimálisnál. Fake news, mondja majd erre az illetékes.
