Beszólt a Twitternek Kína az amerikai követség fiókjának zárolása kapcsán

2021. január 21., 10:53

Szerző:

A cég szerint a külképviselet egy januári bejegyzésében megsértette a platform emberek vagy csoportok emberi mivoltuktól való megfosztását tiltó szabályait.

 

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő a csütörtöki sajtótájékoztatóján továbbá arra kérte az oldal üzemeltetőjét, hogy tegyen különbséget az álhírek és az igazság között, hangsúlyozva: az Egyesült Államokban rengeteg összeesküvés-elmélet és félrevezető információ terjed a közösségi hálózatokon, Kína pedig az áldozata ezeknek a szóbeszédeknek, beleértve a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről szólókat - tette hozzá. A szóvivő elmondta: a nagykövetségnek feladata, hogy tisztázza az igazságot.

A Twitter csütörtökön közölte, hogy felfüggeszti a washingtoni kínai nagykövetség fiókját egy olyan bejegyzés miatt, mely a cég szerint megsértette a platform emberek vagy csoportok emberi mivoltuktól való megfosztását tiltó szabályait. A kérdéses bejegyzésben a nagykövetség a kínai vezetés Hszincsiangban alkalmazott intézkedéseit vette védelmébe, és egy - a China Daily című kínai pártlapban közölt - tanulmányra hivatkozva azt írta: az ujgur nők többé már nem "babagyártó gépek".

Kína rendszeresen tagadja azokat a vádakat, miszerint emberi jogi visszaéléseket követ el Hszincsiangban. Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint azonban az északnyugat-kínai területen az 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő táborokba zárt, és a gyárakban vagy a földeken dolgoztat. Adrien Zenz német kutató egy tavaly megjelent jelentésében a helyi muszlim kisebbséghez tartozók kényszerített sterilizációjával, illetve terhesség-megszakításokkal vádolta meg a kínai vezetést.

(MTI)