Pokolgépeket találtak egy hongkongi középiskolában

2019. december 10., 09:30

Szerző:

Házi készítésű robbanószerkezeteket találtak egy hongkongi középiskola épületénél – közölte a hongkongi rendőrség helyi idő szerint hétfő este, hozzátéve, vizsgálják, hogy az eset összefüggésben áll-e az immár fél éve tartó kormányellenes tüntetéssorozattal.

A tűzszerészek vezetője szerint a két, azóta hatástalanított pokolgép használatra kész volt, és összesen 10 kilogramm robbanóanyagot tartalmazott.

A rendőrség feltételezése szerint a robbanószerkezetekkel nem az iskolát vették célba,

nem ott akarták felrobbantani, csupán ott rejtették el őket.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldala idézi az iskola vezetőségének a közleményét, amely szerint a szerkezeteket a hatóság az épület külső udvarán találta meg, ahová idegenek is beléphetnek.

Hongkongban hét hónappal ezelőtt tüntetések robbantak ki egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen, ám a megmozdulások időközben a várost irányító kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá alakultak.

Múlt vasárnap a helyhatósági választások óta eltelt időszak legnagyobb tüntetését tartották Hongkongban, a szervezők szerint 800 ezer, a rendőrség szerint 183 ezer résztvevővel. 

Komolyabb incidensre ezúttal nem került sor, nem folytatódott az összecsapás-sorozat, ami a demokráciapárti erők elsöprő többségét hozó választások előtti hetekben bontakozott ki a radikálisabb fiatalokból álló keménymag és a kezdetektől túlkapásokkal és erőszakkal vádolt rendőrség között.

A tüntetők Carrie Lam kormányzó lemondását, illetve az általuk politikai fogolyként emlegetett letartóztatott tüntetők elengedését követelték.

A hongkongi kormányzó sajtóértekezlete
Fotó: MTI/EPA/Jerome Favre