Trump kész áldását adni Orbánra, fegyvervásárlás lehet az illiberális demokrácia ára

Az Egyesült Államok nagyon szeretné, ha Magyarország eltávolodna Oroszországtól és egyértelműen elköteleződne a nyugati szövetségi rendszer mellett.

2019. május 2., 11:42

Szerző:

A Donald Trump vezette amerikai adminisztráció legitimációt ad az Orbán Viktor fémjelezte illiberális demokráciának, ha Magyarország hajlandó eltávolodni Oroszországtól – fanyalognak az elemzők azután, hogy csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is bejelentette, a magyar kormányfő  május 13-án hétfőn Budapestről Washingtonba utazhat tárgyalni Donald Trumppal. Az amerikai meghívás ugyanis azt jelzi – mondta Molly Montgomery, Mike Pence alelnök volt tanácsadója, Albright Stonebridge Group Európa-szakértője a Foreign Policy magazinnak – hogy a Trump inkább szemet huny a demokratikus intézményrendszer leépítése, az emberi jogi aggályok és a sajtószabadság és az igazságszolgáltatás függetlenségének a felszámolása felett, ha Orbán késznek mutatkozik arra, hogy szabadulni Oroszország és Kína befolyásától, és minden kétséget kizáróan elkötelezi magát a nyugati szövetségi rendszer mellett.

Fotó: Jonathan Ernst/Reuters

Utóbbi Kelet-Európában most a Trump-adminisztráció első számú külpolitikai célja, február 11-i budapesti látogatásán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hangsúlyozta is, az Egyesült Államok nem hagyhatja, hogy Vlagyimir Putyin éket verjen NATO-szövetségesek közé, Magyarország túlságosan jól tudja, hogy Oroszország soha nem lesz a kisebb országok függetlenségének a barátja. De nem tetszik az amerikaiaknak az sem, hogy az Orbán-kormány milyen lendülettel veti magát Kína karjaiba. A rengeteg üzlet után, amelyet Orbán az Egy övezet, egy út pekingi csúcsán kötött, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége közleményt adott ki, amely emlékeztet, hogy a nagyszabású kelet-európai infrastrukturális fejlesztésekre – például a Budapest–Belgrád vasútvonalra és a Budapest–Bukarest gyorsvasútra – adott hiteleivel a kínaiak adósságcsapdába kergetik a velük szerződő országokat.

Az, hogy a Trump-adminisztráció mit kap a találkozóért és Magyarország visszatéréséért, egyelőre nem világos, de a szivárgó információk szerint az Orbán-kormány jelentős értékű fegyvervásárlásról – köztük F-35-ös vadászgépek beszerzéséről – tárgyal az amerikaiakkal. Mindezért egyébként a Fehér Ház hajlandó felejteni, nem is keveset, Orbán ugyanis úgy kapott washingtoni meghívót Trumptól az EP-választás előtti kampányhajrában, hogy az amerikai kiadatási kérelem ellenére Magyarország az Egyesült Államok helyett az oroszoknak adott ki két fegyverkereskedőt, és figyelmen kívül hagyta a kérést, hogy a Soros György alapította egyetem, a CEU Magyarországon maradhasson. A Foreign Policynek adott nyilatkozatában Molly Montgomery meg is jegyezte, 

a május 13-i találkozó gyakorlatilag megjutalmazza a magyar miniszterelnököt a rossz magaviseletéért,

afféle áldás és bátorító gesztus, hogy Magyarország továbbra is kijátszhatja egymás ellen az Egyesült Államokat és Oroszországot, illetve Kínát. 

Bár 2016-ban Orbán volt az első európai politikai vezető, aki a támogatásáról biztosította az akkor még csak elnökjelölt Trumpot, kétoldalú találkozóra az Egyesült Államok eddig nem volt hajlandó sort keríteni. Ami a kelet-európai tagországokat illeti, az amerikai elnök Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel államfővel találkozott először, Andrej Babis cseh miniszterelnököt fogadta a Fehér Házban, Peter Pellegrini szlovák kormányfő pedig szintén május elején utazik el egy washingtoni látogatásra.