Trump furcsa indokkal nem koszorúzza meg az I. világháborús amerikai katonák sírját

2018. november 10., 15:23

Szerző:

Donald Trump amerikai elnök lemondta a szombat délutánra tervezett koszorúzást az észak-franciaországi belleau-i erdő amerikai katonai temetőjében – közölte a Fehér Ház.Az elnök és a First Lady látogatása az amerikai temetőben elmarad az időjárás okozta logisztikai problémák miatt – jelezte az amerikai diplomácia. Ehhez képest Párizsban teljesen normális az idő (és volt egész szombaton), néha esik egy kicsit az eső, gyenge, 15-20 kilométeres szél fúj, a látási viszonyok jók, illetve nagyon jók. Így meglehetősen érthetetlen

Donald Trump szombat délután a Párizstól mintegy száz kilométerre északkeleten található Aisne megyében tervezett látogatást az amerikai katonai temetőben.

Donald Trump az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségeire érkezett Párizsba. Délelőtt a tervezettnél hosszabb, mintegy háromórás megbeszélést folytatott az elnöki hivatalban Emmanuel Macron francia államfővel. A találkozót követő ebéden a két ország vezetőjének házastársai, Melania Trump és Brigitte Macron is részt vettek.

Az amerikai elnök és felesége szombat este az Orsay Múzeumban rendezett díszvacsorára hivatalosak, amelyet Emmanuel és Brigitte Macron ad a centenáriumra Párizsba érkező állam- és kormányfők tiszteletére. A megemlékezés egyik legfőbb eseménye vasárnap délelőtt a párizsi Diadalív alatti főhajtás lesz, amelyet követően Angela Merkel német kancellár, António Guterres ENSZ-főtitkár és a francia elnök együtt fogják megnyitni a Béke Párizsi Fóruma elnevezésű háromnapos rendezvényt, de azon Donald Trump nem kíván részt venni.