Trump egyik embere elismerte, hogy korábban „informális tanácsadója” volt az orosz kormánynak

2018. július 22. 20:47 - szerző: 168 Óra/MTI

Carter Page, Donald Trump amerikai elnök egyik volt külpolitikai tanácsadója a CNN hírtelevíziónak adott interjújában elismerte, hogy

korábban informális tanácsadója volt az orosz kormánynak.

Page egy nappal azután nyilatkozott, hogy – mint megírtuk – a The New York Times című napilap, majd a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is dokumentumokat hozott nyilvánosságra a lehallgatásáról és megfigyeléséről. Az FBI azért kért engedélyt Page lehallgatására, mert felmerült a gyanú, hogy a férfi együttműködik az orosz kormánnyal, Moszkva őt szemelte ki az együttműködésre.

Carter Page korábban mindig következetesen cáfolta, hogy orosz ügynök lett volna, ezt a vasárnapi interjújában is megismételte, de azt elismerte: „talán lehettek laza beszélgetések” orosz tisztségviselőkkel az Oroszország elleni szankciókról, és „ezt valakik mellékesen felhozhatták”.

De – szögezte le – soha nem volt külföldi országok ügynöke. Viccnek nevezte ezeket a vádakat, szerinte „nevetséges lejárató kampány” folyik ellene. Hozzátette:

soha nem volt tisztességtelen, és soha nem hallott az oroszoktól Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelöltre nézve kompromittáló információkat.

A volt külpolitikai tanácsadó egyértelműen cáfolta, hogy bármikor is kapcsolatban állt a nyilvánosságra hozott dokumentumokban megemlített Igor Szecsinnel, az orosz Rosznyefty olajipari vállalat vezetőjével és Igor Divejkin magas rangú orosz hírszerzővel. Ugyanakkor élesen bírálta azokat a kormányzati tisztségviselőket, akik annak ellenére ragaszkodtak a megfigyeléséhez, hogy a külföldi hírszerzéssel összefüggő megfigyelések engedélyeztetésében illetékes bíróság (FISA) több bírája is elutasította a lehallgatását és a megfigyelését.

Az ügy Donald Trump elnököt is haragos megnyilvánulásokra késztette: vasárnap több Twitter-bejegyzést is közzétett. Az egyikben - utalva a Robert Mueller vezette különleges vizsgáló bizottságra - leszögezte, hogy „ez az egész FISA-szélhámosság vezetett Mueller boszorkányüldözéséhez”.