A fideszes EP-képviselők is megszavazták a Törökországot elítélő állásfoglalást

2019. október 24., 22:18

Szerző:

Csütörtökön az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott egy állásfoglalást, amely nemzetközi szankciók meghozatalára szólítottak fel Törökország ellen az észak-szíriai hadműveletek miatt, valamint egy, az ENSZ felügyelete mellett működő biztonsági övezet létrehozását sürgették Szíria északi részén.

Az EP állásfoglalását – hívta fel a figyelmet egy Facebook-posztban az MSZP -s Ujhelyi István – a Fidesz EP-képviselői megszavazták, ami eddig azért volt kétséges, mert az Orbán-kormány diplomáciája nemrég első körben megvétózott egy hasonló nyilatkozatot. 

A fideszes Deutsch Tamás közleményt adott ki az ügyben, jelezve, hogy az Európai Néppárt frakciója fegyelmet kért a konzervatív pártcsaládhoz tartozó politikusoktól, így a fideszes EP-képviselők sem tehettek mást, meg kellett szavazniuk az állásfoglalást. „Semmilyen módosítást nem támogattunk, ami hozzájárulhatott volna egy újabb menekültkrízis kialakulásához az Európai Unió déli határánál" – hangzik a politikus közleménye. A fideszes EP-képviselők a pártjuk márciusi felfüggesztése ellenére az Európai Néppárt EP-frakciójában ülhetnek.

Az állásfoglalásban az Európai Parlament arra mutatott rá, hogy az északkelet-szíriai török beavatkozás a nemzetközi jog súlyos megszegését jelenti, az egész térség stabilitását és biztonságát aláássa. Az EP képviselői határozottan elítélték az északkelet-szíriai egyoldalú török beavatkozást, és Törökországot csapatainak kivonására szólították fel. Az állásfoglalásban arra emlékeztettek, hogy a török hadművelet kezdete óta számos civil és katonai áldozat mellett legalább 300 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására, ezért véleményük szerint egy ENSZ által irányított biztonsági övezetet kellene létrehozni Szíria északi részén. A parlament egyúttal határozottan elutasította, hogy török ellenőrzés alatt hozzanak létre biztonsági övezetet, és aggodalmának adott hangot, hogy az amerikai-török fegyverszünet jogalapot teremthet a terület török megszállására.

Az EP-képviselők szolidaritásukat fejezték ki a kurd néppel, hangsúlyozva a kurdok hozzájárulását a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harchoz. Az állásfoglalás szerint aggasztóak azok a hírek, amelyek szerint a török offenzíva alatt az Iszlám Állam több száz harcosa szökött meg a börtönökből, ami azzal a kockázattal jár, hogy az Iszlám Állam ismét erőre kap.Elfogadhatatlannak nevezték, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök fegyvernek használja a menekülteket, hogy az Európai Uniót zsarolja velük. Az EP ezért felszólította az állam- és kormányfőket  tömörítő Európai Tanácsot, hogy vezessen be szankciókat és beutazási tilalmat az emberi jogi visszaélésekért felelős török tisztségviselők ellen, és célzott gazdasági lépéseket is vegyen fontolóra Törökország ellen. A képviselők a mezőgazdasági termékekről szóló megállapodásban rögzített kereskedelmi kedvezmények, végső megoldásként pedig az EU és Törökország közötti vámunió felfüggesztését is javasolták.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított támadást a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében.

A török fellépés miatt sok ezer kurd menekült el a térségből. Október 17-én amerikai közvetítéssel tűzszüneti megállapodást kötöttek, amely szerint a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) lázadószervezetnek ki kell vonulnia a Törökország által követelt, 30 kilométer széles biztonsági övezetből, ahova Ankara kétmillió, Törökországban eddig menedéket találó szíriai menekültet akar telepíteni. Törökországban mintegy négymillió szíriai menekült tartózkodik.