Több ezer ember tüntetett Rómában Matteo Salvini migránsellenes politikája ellen

2018. december 16., 07:35

Szerző:

Több ezer ember tüntetett szombaton Rómában a migránsok jogaiért és tiltakozva a kormány migránsellenes politikája ellen – írja az MTI.

A demonstrációt az USB szakszervezet és a Potere el popolo (Hatalmat a népnek) nevű szélsőbaloldali pártszövetség szervezte. A tiltakozók közül egyesek olyan sárga mellényt viseltek, mint a hetek óta tüntető párizsiak, és voltak köztük szép számban migránsok is, akik a rasszizmus megfékezését és Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter távozását követelték, sérelmezve a migrációs jogszabályok szigorítását.

A Salvini nevével fémjelzett olasz migrációs-biztonsági csomag a múlt hónapban emelkedett törvényerőre.

Az intézkedéscsomag megszigorította a bevándorlási törvényeket, kibővítette a biztonságosnak tartott államok listáját, amelynek polgárai nem jogosultak menedékjogra, szigorította a humanitárius okokból adható menekültstátusz feltételeit, az olasz hatóságok az eddiginél szigorúbban lépnek fel a bűncselekményt (többek közt nemi erőszakot, drogkereskedelmet, rablást) elkövető bevándorlókkal szemben, meghosszabbították az illegális vagy más miatt kiutasítandó migránsok táborban tartásának idejét, megszigorították az olasz állampolgárság megszerzésének feltételeit.

A rendelkezésekkel átalakul az olaszországi befogadási rendszer is, és több forrás jut az illegális bevándorlók kiutasítására.A Salvini-rendelet bírálói attól tartanak, hogy migránsok ezrei maradnak az utcán, ha a jogszabállyal összhangban kiteszik őket az államilag finanszírozott befogadóközpontokból.